Titokzokni

  • Földes Ádám
  • 2006. június 8.

Egotrip

Információszabadosság

"Adeimantosz: A most fönnálló államformák közül szerinted melyik felel meg leginkább a filozófustermészetnek?

Szókratész: Egyik sem. Épp azt panaszolom föl, hogy egyetlen mostani államszervezet sem méltó a filozófustermészethez."

Platón: Az állam

(ford.: Jánosy István)

Derce Tamásnak, Újpest filozófus-polgármesterének is ez lehet a baja a rendszerrel. Hogy nem méltó az ő magas eszményeihez.

De miből gondolom én ezt?

Még 2004 őszén történt, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) írásban feltett a polgármesternek 36 kérdést az újpesti térfigyelő rendszerről. Hol vannak kamerák? Vannak-e figyelmeztető táblák? Mennyibe kerültek? Ki szerelte fel őket? És a többi. Ám Derce úr postafordultával nem e kérdésekre válaszolt. Inkább filozófiai vénájának engedve kinyilatkoztatást tett: "Ma még mindig sokan nem tudják, hogy az abszolút szabadság anarchiába vezet." És úgy döntött, hogy nem zaklatja fel a közvéleményt ezekkel az információkkal. Mi mindenképpen el akartuk kerülni, hogy a szabadosság bűnébe essünk, ezért inkább a törvény betűjéhez szigorúan ragaszkodva jártunk el, és pert indítottunk az önkormányzat ellen az adatok kiadásáért. Ezt a pert jogerősen, a kereset minden pontjában meg is nyertünk.

Ám a polgármester filozófiáját ez sem ingatta meg.

Ha a Google keresőbe beütjük a polgármesteri eskü kifejezést, már a legelső találat Derce urat adja ki, aki a fényképe mellett az eskü szövegét is közzéteszi. Ebben Derce úr is megfogadja, hogy "az alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom", valamint hogy "lelkiismeretesen járok el, és a legjobb tudásom szerint minden igyekezetemmel Újpest javát szolgálom". Olyan részt a szövegben, hogy a polgármester úr az alkotmányra a 61. § kivételével esküdne fel - e passzus szerint a közérdekű adatokat mindenki megismerheti, és szabadon terjesztheti -, nem találtunk. További érdekesség lehet, hogy az alkotmány azt is leszögezi: "a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam". Ami azt is jelenti, hogy a törvényeket be kell tartani, és a jogerős ítéleteknek eleget kell tenni.

Sajnos ez Újpesten nem ment könnyedén. Kezünkben az ítélettel hiába vártuk hétről hétre a postást, csak nem hozta az adatokat. Idővel aztán feladtuk a várakozást, és arra gondoltunk, hogy eskü ide vagy oda, a polgármester mégiscsak platóni elveket vall, és idegen magként kavarog, amely, ha nem a neki megfelelő földbe vetik, elnyomva-elfojtva szeret hasonulni a helybeli flórához. S mert Magyarországon ritkán nyílnak az önkéntes jogkövetés virágai, újra a bírósághoz fordultunk, hogy végrehajtó segítségével figyelmeztesse a filozófust a kimondott szó hatalmára. A végrehajtó először azt kérte, hogy pengessük ki a végrehajtás költségét, úgy húszezer forintot, amit visszakapunk, ha sikerrel jár vándorútján. Ezek után írásban felhívta az önkormányzatot, hogy tegyen eleget az ítéletben szabott feladatának, és adja ki az adatokat. Ám ez nem használt. Ekkor a végrehajtó - látván, hogy a szép szóval nem megy semmire -, felkereste a bölcs bíróságot, hogy megtudja, mi módon kell végrehajtania az effajta ítéletet. Három út közül választhatsz - szólt a válasz. Vagy ő, a végrehajtó bezörget a polgármesteri hivatalba, és az önkormányzat "költségére és veszélyére elvégzi a meghatározott cselekményt" - azaz a megfelelő fiókból kiveszi a megfelelő aktákat, a hóna alá csapja őket, és távozik. Ugyanezt megteheti rendőri közreműködéssel is - ami sok vidámság forrása lehetett volna, és szerettük volna nagyon, de beláttuk, hogy nem sok sikerrel kecsegtet. Hisz a végrehajtó nem tudhatja, mit melyik fiókban keressen, és egy iratcsomó melyik lapján talál választ a 36 kérdésre; az egész polgármesteri hivatalt pedig csak nem forgathatja fel. Maradt a harmadik megoldás. A bíróság kilátásba helyezte, hogy él jogával, és akár 500 000 Ft-ig terjedő pénzbírságot fog kiszabni, mivel az önkormányzat nem tett eleget a Magyar Köztársaság bírósága jogerős ítéletének. A törvény azt is megengedi, hogy ezt a bírságot ne az önkormányzati kaszszából fizessék ki (a vesztes per illetékeit, költségeit és a végrehajtást amúgy is az adófizetők pénze bánja), hanem egyidejűleg a polgármestert személyesen, és akár ismételten is meg lehessen bírságolni.

Ez volt az a pont, ahol már filozófusunk is megtört - Derce úr másfél év elteltével, de rögtön azután, hogy a bíróság a pénzbírságot belengette, e-mailben megválaszoltatta a kérdések úgy háromnegyedét. A maradék egynegyed gyakorlatilag nem tartalmazott információt - ebben a szövegrészben a tömörségükben hatásos, leginkább egy dadaista prózaversre hajazó "válaszokat" néha még a kérdőszóval sem sikerült összhangba hozni.

Ha egy titkolózó állami szervvel szemben jogorvoslatot keresünk, mindig az az első kérdés, hogy pontosan mit akarunk elérni. Ha hivatali diszfunkciókat szeretnénk feltárni, egy hibás hivatali rutint kijavíttatni, akkor az ombudsmanhoz forduljunk, aki ajánlást tesz vagy állásfoglalást ad ki. Ám ezek - mint nevük is mutatja - inkább az értelemre hatnak, és jogilag nem kényszeríthetők ki. A bírói utat akkor válasszuk, ha az adat kezelője eleve keményfejűnek látszik, vagy az adatokra mindenképpen szükségünk van. Ez idáig nem volt olyan perünk, ahol így semmibe vettek volna egy jogerős ítéletet. És tudomásom szerint ez volt az első eset, hogy Magyarországon információszabadság területén, önkéntes teljesítés hiányában sikeres végrehajtásra is sor került.

Derce doktor filozófiájának egyébként vannak e hazában követői. De örömmel tudatom, hogy egy másik ügyünk is végrehajtási szakaszba érkezett. A Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában álló Magyar Hivatalos Közlönykiadót a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete arra kötelezte, hogy hozza nyilvánosságra a szerkesztőbizottság tagjainak juttatásait. A szerkesztőbizottság azonban - megannyi jogvégzett úr - hallani sem akar arról, hogy eleget tegyen e felszólí-tásnak. A vezérigazgató most, szegény, nehéz döntés előtt áll. Vajon futja-e a juttatásokból az alkalmankénti félmilliós bírságra, vagy mégis akkor jár jobban, ha tiszteli a törvényeket és a bíróságokat?

Neked ajánljuk