Narancs XVIII. évf. 23. szám (2006-06-08)
A jóléti rendszerek Európa-szerte túlnőttek a lehetőségeiken. Magyarországra különösen igaz ez. Ha a kormányzat úgy dönt, hogy csökkenti az állami finanszírozás részarányát a felsőoktatásban, akkor ezt sokféleképpen megteheti.
Szombatra már dübörög az ünnepi könyvhét, a Vörösmarty téren kincseiket mutogatják egymásnak az olvasók, egymás sarkára hágnak az írók, mind azt lesi, hova dedikálhatna egy egészségeset.
A közoktatás szempontjából nemrég nagy horderejű esemény zajlott le Magyarországon. Május 31-én több százezer 4., 6., 8. és 10. évfolyamos diák írta meg immár a negyedik Országos Kompetenciamérés (OKM) tesztjeit.
A túlmozgásos kormányfő a múlt héten három új miniszterelnöki hivatali államtitkárt helyezett saját kormányának stelázsijára.
Az egykori hírújságíró Németország legsikeresebb oknyomozó riportműsorának (frontal) az alapítója, aki később a szerkesztőségi oldalról átült a menedzsmentbe, és nyolc éven át a német kettes (ZDF) egyik leányvállalatát vezette. Rudi Zol-tán, az MTV Rt. elnöke azért hívta Magyarországra, hogy segítsen megerősíteni a köztelevíziót, és támogassa tanácsaival az őszi programreformot. Steenfadt itteni tapasztalatairól a Narancson kívül nemzetközi fórumokon is beszámol.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége az ingatlanvagyon eladásával próbálja stabilizálni a szervezet anyagi hátterét. A választmány több tagja a családi ezüst elkótyavetyélésével vádolja Eötvös Pált és csapatát.
Múlt kedden délután nyújtotta be programját Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök. A hangsúlyok különösebb meglepetéssel nem szolgálnak.
2005 februárjában, a korábban MSZP-elnökké avanzsált Hiller Istvántól vette át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma vezetését. Most neki is adja vissza, de a pártelnökségtől búcsúzni készülő Hiller már az oktatásüggyel összevont tárcát irányíthatja a második Gyurcsány-kormányban.
Hivatalos magyarázatból sosem volt hiány, ha felmerült: mégis, mi kerül ennyibe a magyar útépítéseknél? Egy nemrég befejeződött pályázat ugyanakkor jól mutatja, hogy akár a kiírás egyetlen újítása is csaknem 30 százalékos megtakarítást hozhat. Vannak még tartalékok.
"Nem az lenne a normális, ha rendes bíróság mondaná ki, hogy ki bűnös és ki ártatlan?" - vágott vissza Shafiq Rasul a Narancs ama kérdésére, hogy miért nem tágít attól, hogy Guantánamón valamennyi fogva tartott ártatlan. A paradox helyzet miatt viszont normális bíróság már soha, egyetlen guantánamói foglyot sem ítélhet el.
A költőnő nem volt túlságosan kíméletes. "De most már rég nem harcolok veled! / Elszabadultam fojtó gyökereidtől s szemeim békés / közönnyel nézik elfoszló arcodat" - írta halott apjáról, akinek nyomasztó emlékétől, úgy érezte, végre megszabadult: "Sötét szívedben vascölöp. / Sose szeretett a falu. (...) Tudják, hogy kit rejt a hamu. / Túlvagyok rajtad, szörnyszülött apu."
"Arisztokratának lenni a görögöknél annyit jelentett, hogy az embernek van egy kávéházi törzshelye valahol Pireuszban" - mondta 19. századi értelmiségi elődeiről a költő.
Amikor egy igen hideg és barátságtalan estén, egy elmaradt színházi előadás helyett, mintegy dacból és bosszúságból, hogy a véletlen és a valóság karöltve már megint egyszer összezilálta az én nehezen összeszerkesztett, bonyolult logisztikai műveleteket igénylő havi színházi menetrendemet, és felborulni látszik minden, növekszik és görög a hólabda, ami nyilván agyon fog engem nyomni lavinakorában, akkor eldöntöttem, hogy ma este nem dolgozom, hanem megnézem a "csajokat" a Sufniban.
Rassay Károly, a két világháború közötti liberális ellenzéki pártmozgalmak kulcsfigurája életéről publikált könyvet a korszak és a téma avatott szakértője.
A költő levelezését (saját leveleit és a hozzá intézetteket) eddig szöveg szerint két forrásból ismertük: 1. a Fehér Erzsébet által összeállított válogatott levelezéskötetből (Bp., 1976, JAVL), 2. az előtte és főleg utána elszórtan, ma már sokszor elérhetetlen sajtószegletekben közölt adatokból. Fehér Erzsébet (nem kritikai) kiadásának érdeme, hogy először tett közzé egy korpuszban 370 levelet (kiegészítve ezeket egyéb levéladatokkal, fordításokkal), a rendszerezés szándékával, alapos kritikai apparátussal.
Monográfiánál kevesebb, eseménytörténeti összefoglalónál több. Maga a tudós szerző sommázta imigyen ezt a kurta kis kötetet, s mértéktartó ítéletével bízvást egyetérthetünk, hiszen legújabb művét részint a "Nagy Honvédő Háború" jól ismert diplomáciai előzményeinek - meglehetősen redundáns - ismertetése, részint pedig egynéhány sekélymerülésű történelemfilozófiai eszmefuttatás (mi lett volna, ha?, a személyiség történelemformáló szerepe) alkotja.
A Lonely Planet márkanév - ha máshonnan nem, a Spektrum tévéből ismerős lehet. Nincs is mit cifrázni, egy sikertörténethez van szerencsénk (megint; mióta már csak annak van szezonja).
*Honnan is indulhatna egy író monográfiája egy másik íróról, ha nem valami személyes kapcsolódási ponttól - ám Vargas Llosa dicséretére legyen mondva, hogy rácáfolván a hátsó könyvborítót díszítő fényképre, amelyből a magabiztosságon túl egy jó adag önszeretet is kiolvasható, egy rövidke bekezdésnyi csupán e pont.
Most, itt nemrég, az elmúlt század- és ezredforduló táján kifejezett sikere és haszna volt előbb a regionalizmus, majd az ahhoz szorosan simuló kulturális nomadizmus fogalmaknak. Viszonylag gyorsan kimentek a divatból, vagy ha ez túlzás is, manapság mindenesetre kevesebbet emlegetik őket.
Az igazán meglepetést keltő könnyűzenei lemezek mostanában az öregek privilégiumai.
Lási rátyi muri gázsi! - vagyis Jó éjszakát, kedvesem!, ez volt a műsor címe, és valóban jó, sodró és vidám volt ez a valóban éjszakába nyúló este.
Kár lenne tagadni, a Habsburg-dinasztia - dacára tekintélyes múltjának - sosem volt túlontúl izgalmas társaság. Akadt ugyan némi terheltséggel párosuló halálmánia a XVI. században, de aztán sokáig semmi, s mintha csak a boldog-talan Sissivel ojtódott volna végre némi romantika és tragikum e sótlan dinasztiába.
Annyi kultfilm közt és oly sok viszály után ideért az antikultfilm, a kultfilmparódia, amely azonban csak afféle köntöse a kultúrkritikának. Bár az ember hajlamos a klasszikus filmes ideálhoz hajló filmekért lelkesedni, s ily módon lázasan várni a keleti, illetve latin-amerikai termés egy-egy érettebb gyümölcsét, időről időre nem árt, ha szembenéz azzal a katyvasszal is, amiben él.
Nehéz lesz ez így. Tisztességesen meg sem hallgattam az új lemezét, amikor utolért a hír: Cheikha Rimitti május 15-én meghalt Párizsban.
Az első világháború elől Londonba menekülő belga detektív alapesetben pályázat nélkül lehetne a világirodalom legirritálóbb nyomozója. Tört angolságával és önnön egójába vetett hitével még csak-csak meglennénk, de járása, piperkőc mozdulatai, rendszer-, tisztaság- és szimmetriamániája, valamint a minden napszakban óvott és fényesre suvickolt bajsza végképp nevetségessé teszi, amit - a többnyire a Scotland Yardot kifigurázó - folytonos okoskodása alig is enyhít.
Ha homlokzatán nem lenne "vasútállomás" felirat, elegáns kaszinónak néznénk. De hamarosan elvész az illúzió, a csinos kis palotának nemrégiben nyúlvány nőtt az oldalába.
A módszer hívei nem kevesebbet állítanak, mint hogy szavainkat megválogatva nemcsak a konfliktushelyzeteken lendülhetünk át könnyebben, de társas kapcsolataink, személyiségfejlődésünk is kedvező irányt vehet.
Van egy ismerősöm, nagyon ért a futballhoz. Ezer évre visszamenőleg kívülről tudja az összeállításokat, köpi-vágja a góllövőket, emlékszik a hetvennégyes vb-döntő partjelzőire, de egy dolgot nem tud: tippelni. Ha mégis vállalkozik rá, rossz helyen sejti a meglepetést, vagy akkor teszi meg a biztosat, amikor mások már rég az esélytelent pártolják.
