Tömörít, rövidít, szűr
Ki emlékszik már arra, hogy a parlament plenáris üléseiről kitiltották a tévések kameráit, és a parlamenti folyosók füstjéből jelentkező haditudósítókat is megregulázták? Sok idő telt el, ne csodálkozzon senki, hogy ha a mostanában újra gondterhelt arcú honanyákkal és honatyákkal találkozik a belvárosban. A parlament és a nyilvánosság küzdelmében egy fontos frontszakaszon tört át a nyilvánosság 2006. január elsején. A következőkben a Kossuth téri dzsungelben életüket és tiszti becsületüket kockára tevő kicsiny, de bátor osztagnak állítunk emléket.
Az Országgyűlés bizottsági ülései a főszabály szerint a sajtó számára nyilvánosak. Az adatvédelmi biztos egy 1999-es állásfoglalása szerint ez azt is jelenti, hogy bárki bemehet az Országgyűlési Könyvtárba, és ott a bizottsági jegyzőkönyveket elolvashatja, másolatot kérhet, sőt ahhoz is joga van, hogy postán kapja meg az anyagot. Az ombudsman szerint ugyancsak nyilvánosak mindazon iratok, tervezetek, javaslatok, amelyek a napirenden szereplő témák tárgyalásához készültek; e körbe beletartoznak a szakértői vélemények is.
Mármost egy február végi reggelen belém hasított a felismerés: "a CIA titkos börtönei" ügyében - bár a sajtót már jó ideje foglalkoztatta a kérdés -teljesen tájékozatlan vagyok! S mert az egyetlen hiteles magyar forrásra kezdtem nyomban szomjúhozni, felhívtam a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, hogy szíveskedjenek nekem a 2005. november 15-i ülésük jegyzőkönyvét elküldeni. Úgy rémlett ugyanis, hogy akkor vitatták meg ezt az ügyet. A telefonban erősen bizonytalankodtak, hogy most elküldhetik-e vagy sem, titkos-e vagy sem. Aztán nem küldték.
Ezek után hivatalosabb kiszerelésű levelet fogalmaztam, amit annak rendje és módja szerint, tértivevénnyel el is küldtem. Válasz azonban nem érkezett heteken át. Április közepén eluntam a várakozást, és keresetet adtunk be a bizottság ellen. Egy hónappal később a bíróság megküldte az idézést a per első tárgyalására. Hogy, hogy nem, másnap már csörgött is a telefon: természetesen nem úgy értették az adat ki nem adását, és nincsen semmi akadálya annak, hogy megkapjuk a nyilvános ülés jegyzőkönyvét, de értsük meg, hogy az átállás nehézségekkel jár. Azt, hogy milyen átállás és milyen nehézségekkel, a bizottsági munkatárs nem részletezte. Én mindenesetre a tizenöt napos határidő helyett csak két és fél hónappal és egy keresetlevéllel később jutottam hozzá a tizenöt oldalhoz - amiből persze az égvilágon semmi nem derül ki se a CIA-ról, se a börtönökről, hiába jelent meg a bizottság előtt a titkosszolgálati államtitkár, az Információs Hivatal főigazgatója és a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese.
Ám az adatkérés ennek dacára sem volt teljesen értelmetlen. Kiderült, hogy a nemzetbiztonsági bizottság rendkívül komolyan veszi a nyilvánosságot. Kövér László akkori bizottsági elnök a bizottság jelen lévő nyolc tagjához intézett szózatával pártállástól függetlenül felsorakoztatta maga mellé képviselőtársait, midőn imigyen szólott: "Azt gondolom, hogy másképpen fogalmazna minden képviselő akkor, ha tudná, hogy amit mond, nem abban a formában lesz elérhető a nyilvánosság számára, ahogy most ennek a napirendi pontnak a tudósítását esetleg holnap olvashatjuk az újságokban, vagyis, hogy nem egyfajta tömörítő, rövidítő szűrőn keresztül, hanem egy az egyben (...) azt gondolom, hogy az egy az egyben történő nyilvánosságra hozatal gyakorlatilag korlátozza a vita szabadságát az én meggyőződésem szerint - értelemszerűen nem jogilag, hanem az emberi természetből fakadóan -, és én ezt helytelennek tartanám." Ezek után a bizottság "2005. március 7-i ülésén egyhangúan úgy foglalt állást, hogy a bizottsági ülésekről készült nyilvános jegyzőkönyvek ne kerüljenek közzétételre az interneten".
És így is történt. Egy fia jegyzőkönyv nincs fent a világhálón. Dacára annak, hogy a parlament - köztük a kormánypárti nemzetbiztonsági képviselők - négy hónappal e történelmi jelentőségű határozat után megszavazta az elektronikus információszabadságról szóló törvényt, amely azóta hatályba is lépett. A törvény előírja, hogy 2006. január 1-jétől azoknak a nyilvános üléseknek a bizottsági jegyzőkönyveit, amelyeken törvényjavaslatokat vitattak meg, ki kell tenni az internetre.
A nemzetbiztonsági kivételével ennek az előírásnak mindegyik bizottság eleget is tesz. Csak ez az egy vágyik a tömörítő-rövidítő szűrőre meg a sajtó megértésére az emberi természet iránt. És abba bele se gondoljunk, hogy hova lenne a világ, ha a törvény azt írná elő, hogy minden nyilvános ülés jegyzőkönyvét, az összes ott megtárgyalt dokumentummal ki kell tenni az internetre, akár évekre visszamenőleg! A nemzetbiztonsági egység annyira beásta magát, hogy híradósainak nem sikerült kapcsolatot teremteniük a vezérkarral, és nem jutott el hozzájuk a hír, hogy vesztettek - letörölhetik a festéket az arcukról, és kijöhetnek a vadonból. Hisz még arról sem értesültek, hogy a nemzetbiztonsági bizottságnak nem a dzsungelharc a legfontosabb feladata, hanem az, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok felett a parlament ellenőrző hatalmát gyakorolja. A bizottság, azzal, hogy ellenőrzi a szolgálatok működésének törvényességét, és ezt, amennyire csak lehetséges, a nyilvánosság előtt teszi, erősíti azok legitimitását. És ez fordítva is igaz. Ha a bizottság még a törvények szabta kötelezettségeit is semmibe veszi, és ahelyett, hogy a legsúlyosabb jogkorlátozásokra is feljogosított, teljesen átláthatatlan szervek demokratikus elszámoltathatóságát garantálná, inkább vadul a titkosságra törekszik, akkor nemcsak a saját hitelét rontja, hanem az általa ellenőrzöttekét is.
