Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground

  • 1997. november 20.

Egotrip

(A virtuális énekesnő találkozása a valóságos gyilkossal.) Azt olvasom a napi 12 millió példányban megjelenő Yomiuri Shimbun angol mutációjában - ami azért jobb, mint a Japan Times, a Maronuchi Daily vagy az Asahi Evening News, mert heti mellékletei vannak a Washington Postból, a Los Angeles Timesból s a londoni Independentből -, hogy Sakai Norikót is meghívták a Japánban turnézó Li Peng kínai miniszterelnök tiszteletére adott állami vacsorára. Sakai Noriko jelenlététől azt reméli a japán külügyminisztérium, hogy a béke és a barátság szimbóluma lehet a két ázsiai ország fiatalsága között, sőt tovább is erősítheti azt. Sakai Noriko, barátainak és több tíz milliós japán és kínai rajongótáborának becenevén csak Noripi, énekes- és színésznő; idol, vagy ahogy az angol szavak beépítésének és korrumpálásának nyelve, a gairaigo (vö: franglais vagy hunglish) mondja: idoru.

(A virtuális énekesnő találkozása a valóságos gyilkossal.) Azt olvasom a napi 12 millió példányban megjelenő Yomiuri Shimbun angol mutációjában - ami azért jobb, mint a Japan Times, a Maronuchi Daily vagy az Asahi Evening News, mert heti mellékletei vannak a Washington Postból, a Los Angeles Timesból s a londoni Independentből -, hogy Sakai Norikót is meghívták a Japánban turnézó Li Peng kínai miniszterelnök tiszteletére adott állami vacsorára. Sakai Noriko jelenlététől azt reméli a japán külügyminisztérium, hogy a béke és a barátság szimbóluma lehet a két ázsiai ország fiatalsága között, sőt tovább is erősítheti azt. Sakai Noriko, barátainak és több tíz milliós japán és kínai rajongótáborának becenevén csak Noripi, énekes- és színésznő; idol, vagy ahogy az angol szavak beépítésének és korrumpálásának nyelve, a gairaigo (vö: franglais vagy hunglish) mondja: idoru.

Az idoru japán fenomén, tervezőasztalon kikísérletezett, különböző arccal és hanggal összehozott kedvenc, egyéniségnek kikiáltott csapatmunka, számítógépen kidekázott ifjúsági idólum, virtuális popsztár.

A tehetség nem tétel, marketingbébik, "csinos arcok", teenybopper-ideálok, szaharinédes, cuki (kawaii - kulcsszó a japán popkultúrában!), bevételgyáros grízes tészták. Matsuda Seiko, a nyolcvanas évek eleje óta uralgó idoru bevétele jóval egymilliárd dollár felett van, de Noripi (másutt: Nori-P) sem nagyon marad el tőle. (Része a történelmi igazságnak, hogy Noripi a saját hangján énekel, de tegyük hozzá azt is, hogy nem egy Agnes Baltsa.) Az idorunak nem muszáj japánnak lennie, Edward Furlong például - a kisfiú a Terminator 2-ből, illetve az orosz-zsidó bérgyilkos Tim Roth kiskamasz öccse a Little Odessa című, Brighton Beach-i maffija-filmben - két idoru-aranyalbumot is kiadott Japánban japánul; amit persze nem ért és nem is beszél, de nem is érdekes ezen a szinten. Ahogy William Gibson írja legújabb regénye, az Idoru címszereplőjéről: "Rei Toei ... had been as some industrial-strength synthesis of Japan´s last three dozen top female media faces. That was usually the way in Hollywood, and the formula tended to be even more rigid, in the case of software agents - eigenheads, their features algorithmically derived from some human mean of proven popularity. (p. 175) ... desiring machines, aggregates of subjective desire, an architecture of articulated longing (p. 237, William Gibson: Idoru. Penguin Books, London-New York, 1996.)*

Az idoruk gyorsan váltják egymást, a japán pedig az a kultúra, amelyik a frissességet mindennél jobban értékeli, gondoljunk csak arra a sashimire (nyers hal), amely olyan friss, hogy a szeletek még mozognak az ember tányérján. Idoruk jönnek, idoruk mennek; a tömegfogyasztás és a rövid szavatossági idő rulez. A veterán Matsuda Seiko (mama-idoru, ahogy itt hívják) mellett Noripi transzázsiai karrierjével tudott hosszabb ideig fennmaradni, mandarin nyelvű lemezeket ad ki Kínában, és egy taiwani tévémelodráma-sorozat sztárja. Béke, barátság. Másra nincsen is szüksége a két kelet-ázsiai nagynak, Kínának és Japánnak. Egy kis felejtés sem árt, az irányított feledékenység már sok szép sikert ért el a régióban. Kínának a nankingi mészárlásról kell elfelejtkeznie, általában a japán megszállásról, Japánnak - mely minden szokatlansága mellett azért mégiscsak egy demokrácia - pedig az emberi jogok kínai helyzetéről. Nem kell csodálkozni: ha az amerikai politika is olyan ingadozó Kínával, mint amilyen, mert ráncolják a homlokukat ugyan, de - P. J. O´Rourke szavaival - "mantraként hajtogatják: 1,2 milliárd vásárló, 1,2 milliárd vásárló", hát majd pont az emberi jogilag lényegesen kevésbé érzékeny japánok fognak felháborodni egy-két apróságon, bebörtönzésen, sortűzön, munkatáboron, emberi szervekkel való kereskedelmen, korrupción, mikor kereskedni is lehet. Most, ennyi év távlatából minek is kukacoskodni olyan smonceszen, hogy akkor most ez a Li Peng nevű államférfi fegyvertelen diákokra lövetett. Lényegesek a kultúrkapcsolatok is, az átlag japán ugyan lenézi a többi ázsiai országok népét és kultúráját, de Kína azért más. Az alapok tekintetében: jött onnan írásrendszer és konfucianizmus, vallás és filozófia, és pár hónapja már Jackie Chan meg a múlhatatlan népszerűségű canto-pop-énekesek is onnan jönnek a szigetországba; ideje, hogy legalább egy idoruval most kompenzáljanak.

Noripi és Li Peng találkoztak: az állami vacsora is megvan egy boncasztal. Alkonyat volt, a háttérben szarvasbikák ordítottak dombtetőn, mindent elborított a vérszínű vattacukor, a népek barátsága, a béke és a szeretet.

* "Rei Toei ... olyan volt, mint Japán utolsó három tucat legmenőbb női médiaarcának erős ipari háttérrel létrehozott szintézise. Ez volt a hollywoodi módszer, de itt még merevebb volt a rendszer, a szoftverügynökök, az eigenheadek formáikat algoritmikusan vonták meg a bizonyított népszerűség emberi jellemzőiből. ... (az idoruk) vágygépek, szubjektív vágyakozás-aggregátorok, az artikulált epekedés építményei."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.