Egotrip

Sötétség délben. Valami ilyesmi jár az eszemben a tőzsde nyitása után az árakat szemlélve a monitoron. Nyolc éve azt hittem, hogy a Nagy Testvér kivonulásával minden bajunk véget ér, de az orosz maci ismét úgy gondolta, hogy az öreg Billt és Monicát is túlszárnyaló szexuális élménnyel örvendezteti meg a világ fejlődő piacain szerencsétlenül sodródó befektetőit. Ahogy a szakács mondta a seregben: ezek leszexelik az agyunkat. Az ember mered a képernyőre, és mint annyiszor, a szokásos librettó sorait mormolja. Ez nem igaz! Hogy a francba´ nem gondoltam erre!

Azért ezt már ismerjük, másnaposan felkelni, aztán leváltani a kormányt, vagy kimenni - már bocsánat - szarni, és a deszkán melegedve kitalálni, hogy szellemi erőközpont, hogy azt létre kell hozni, mert akkor jó lesz a nemzettest elszakított gyermekeinek. Most büfi.

Híres hely, itt köttetett tavaly ilyenkor a tinnyei paktum, emdéef-fidesz (meglepetésre) három-kettő, az emdéef kapujában Béla m. v., a csatársorban a helyi kocsmáros, erre csak itt emlékeznek majd nemzedékek, a történelemkönyvben csak a végeredmény számít. A kocsmárost mi is leigazoljuk, ha hosszú a sor, cserét kér és csapol, itt van Béla, a kupavédő kapuvédő, ha ő velünk, ki ellenünk. Kilenc csapat indul, mikor lesz ennek vége?! Balogh inkább a bográcsfőző verseny zsűrijébe delegáltatná magát, van légpuskalövészet is, lovagoltatás, térdemen hóc-hóc katona még tavaly, Béla középső leánya nem emlékszik, csókolommal köszön, jövőre én is. Három meccs garantált, ki kéne esni, nem illik, sörsátor, büfé egész nap, szigorú diéta, az első meccs után pohár, aztán korsó, jön a harmadik, sietni kell, kezdődik a nagypapayerandrásénekes világvárosi műsora, nyomuljatok, akár sörrel a kézben, itt van Andris nektek. A polgármester ünneplőben, az előénekes után beszédet mond, Andris belevág, kis pályaudvar, nincs tülekedés, ránk tekint, mi őreá, jól-esik neki, lenyomja a műsort és tovább megy Tökre vagy Zsámbékra, már a fordulón túl jár, minden jót, Andriska, engem csak a zöld elefánt érdekelt, nem kaptam meg, sírok is.

A nyár vége mindig erős - olyan, mint a vasárnap délután, csak nagyban, pedig nem ér véget semmi, és nem kezdődik el. Ebben a munkakörben, amiben dolgozom, az ügyvezető igazgató s a beosztott egy személyben én vagyok. A munkadarab egy állapot: fölötte én, kalapáccsal, aki vészjóslóan magamaga körmére néz. Nincs itt szünet, nincs megállás, így újraindulni sem lehet, viszont van idő rengeteg. Ezt kellene strukturálni a programok és utazások múltán a nehéz napokon, amikor már nem szabdalja szét esemény a lelassult folyást. Amikor nem történik végképp semmi, s nem hogy zavaró tényező nincs, de tényező sincsen már egyáltalán: a megtörténő semmi zajlik, csordogál csupán. Mert az ugye addig rendben, hogy opponál az ember mindent százzal, például az éppen soros ünnepet - kizár körmenetet és parádét, tisztavatást, petárdázást, szántszándékkal lekési a Honfoglalást, s messze elkerül minden leleményes helyi specialitást: fábrysanyis sörfesztivált, majorettes virágkarnevált, Edda-diszkót, fenyőmikis utcabált, ám ezáltal még nem lett kezdve semmi avval, ami mind-ezek helyén megmarad. Ilyen kérdések merülnek fel a lelassult időben, és amikor felmerülnek, unom és utálom magam.

Már két hete hangzott el, azóta sem tudok betelni vele: "A polgárok akarata" -- mondta Deutsch Tamás, államvizsga előtt álló sportminiszter S. Lajos kinevezéséről, meg azt, hogy a becsületes, tisztelettel adózó állampolgároknak nincs félnivalójuk az APEH-től és elnökétől. Az más. Ha a polgárok S. Lajost akarták, az más. Adómorálunk közismerten akkora, hogy a polgárok akkor is pontosan, kötelességtudóan utalnák az adót (és hamarosan: a tb-járulékot) S. Lajos hivatalába, ha S. Lajos véletlenül előzetesben ülne, amely lehetőséget legalábbis nem lehet eleve kizárni. És mindezt csak azért, mert az S. Lajos felett álló polgárok S. Lajost akarták, mégpedig ezerrel, faxon, távkinevezve.

Ez nem a Femina hátvédsora, ezek a dobszai kocsmák.

Szóval minden baromira rendben van, a rendszer működik, a dolgok megoldódnak, mennek a maguk útján, nincs hozzáfűznivalónk, puszta találgatás, mindig is ezt állítottuk, a feltételezéseknek semmi alapjuk, ezt már régen felvettük a programunkba, új elgondolás, új logika, fel sem merül az ellenkezője. Amióta az új kormány megvan, nincs vita, nincs huzakodás, nincs fennakadás; mindenki nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott, minden okunk megvan a bizakodásra, nem lesz semmi baj. Legfontosabb szavainkká váltak: működés, üzemszerűség, nyitottság, nyugalom, megoldás, megegyezés, szisztéma.

Az 1956-os magyar forradalom után a Kádár-kormány erőteljes propagandaakcióba kezdett külföldön, hogy megmutassa a nagyvilágnak "az ellenforradalom igazi arcát". Kiállítást készítettek például, és arra számítottak, hogy ezt minden különösebb gond nélkül tudják majd végighurcolni a szocialista országok fővárosain. De tévedtek.

Miközben a világ azt találgatja, leszopta-e az Egyesült Államok elnökét egy ambiciózus zsidó csaj, Magyarországon az OTP azon gondolkodik, hogyan tudná bekapni. Mármint a Postabankot. És ahogy Clinton is az a típus, hogy "az orális szex nem is szex", meg hogy "szívtam füvet, de nem tüdőztem le", az OTP is játssza az álszentet, az ügyfelek érdekével, tehát végső soron a közjóval jön.

A potencianövelő szerhez kapcsolódó spliti halálesetről

A józan paraszt, ha a sors az útjába vet a járdán egy ötszázast, lehajol érte és felveszi. Nem így Eugene Fama, a hatékony piacok elméletének atyja, aki - a róla szóló sztorik szerint - ilyen esetben tovább menne, mivel ha valóban ott lenne egy ötszázas, akkor azt már valaki felvette volna. (Erre mondaná azt Galla Miklós, hogy "érted?") Vagyis Fama és követői szerint nincsenek eldobott bankók, a piacok hatékonyak, és emiatt nem lehet extraprofitra szert tenni. Fama szerint rengeteg okos ember dolgozik a tőzsdén, és mindenki minden információhoz hozzáfér, vagyis az emberek nem tudnak a másiknál magasabb hozamot elérni. Emiatt nincs értelme a részvények kiválasztásával tölteni az időt, hiszen valószínűleg rosszabb eredményt érünk el, mint a tőzsdeindexek hozama, és semmivel sem jobbat, mint az átlagos alapkezelő. Véleményét az a tapasztalat is alátámasztja, hogy manapság a profi vagyonkezelők mintegy háromnegyede az Egyesült Államokban rosszabb hozamot ér el az indexek megtérülésénél. Szerinte a részvények kiválasztására szakosodott elemzők és portfóliómenedzserek "semmiben sem különböznek az asztrológusoktól, de ezzel az összehasonlítással nem akarja megbántani az asztrológusokat".

Kevéssel beérem, nem kell a sok. Kvantitatív helyett kvalitatív alapon vagyok. Meghagyom másnak a jót, szedegetem föl a morzsát télire. Mindazt, ami a jóból rám visszahull. Csak muzsikáljatok. Elősegítem erőmhöz mérten az élvezetet: evvel foglalkozom. Hagyok, ráhagyok, ahogy a költő mondja hátsó szándék nélkül: "vagyok". Úgy különösebben nem vágyok semmire, leszámítva a szarvasfilét burgonyafánkkal, de ne legyen rajta áfonya. Néha megcsap a szél, az örömködés emlékezete. Milyen lehet a Pilsner Urquell íze. Megeszek egy kiló meggyet gyorsan, az is finom, csak meghajt többnyire nagyon. Ilyenkor általában egy jót szarok, nem csikar a hasam többé, megint jól vagyok. Meghallgatom türelemmel az éjjeli mulatság részleteit, érdeklődést mutatok. Rákérdezek, hogyan volt az, amikor. Vonzanak a jelentéktelen elemek. Megbecsülök minden labdát, minden lehulló mondatot. Legfőképp az olyasmiket, amiket az egyre bölcsebb Garaczi mondott például egy hajón roppant eredeti, érdeklődő kérdésemre: "Jól vagyok. Pontosabban rosszul. De egyre jobban viselem, hogy rosszul vagyok", hát igen.

Vannak iskolák (vesd össze: elméleti tárkony), amelyek kifejezetten pártolják, hogy hőségben égetett szeszeket fogyasszunk, bár tényleg: javaslatuk megáll negyven cseppnél, de csak próbálnám kikérni ezt a negyven cseppet egy kocsmában ("né, aranyvirág, ide a legjobbik porát!), körülbelül lekövethető minden fejlemény.