Kálmán C. György: Magánvalóság (Dezsavű)

  • 1998. augusztus 20.

Egotrip

Szóval minden baromira rendben van, a rendszer működik, a dolgok megoldódnak, mennek a maguk útján, nincs hozzáfűznivalónk, puszta találgatás, mindig is ezt állítottuk, a feltételezéseknek semmi alapjuk, ezt már régen felvettük a programunkba, új elgondolás, új logika, fel sem merül az ellenkezője. Amióta az új kormány megvan, nincs vita, nincs huzakodás, nincs fennakadás; mindenki nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott, minden okunk megvan a bizakodásra, nem lesz semmi baj. Legfontosabb szavainkká váltak: működés, üzemszerűség, nyitottság, nyugalom, megoldás, megegyezés, szisztéma.

Szóval minden baromira rendben van, a rendszer működik, a dolgok megoldódnak, mennek a maguk útján, nincs hozzáfűznivalónk, puszta találgatás, mindig is ezt állítottuk, a feltételezéseknek semmi alapjuk, ezt már régen felvettük a programunkba, új elgondolás, új logika, fel sem merül az ellenkezője. Amióta az új kormány megvan, nincs vita, nincs huzakodás, nincs fennakadás; mindenki nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott, minden okunk megvan a bizakodásra, nem lesz semmi baj. Legfontosabb szavainkká váltak: működés, üzemszerűség, nyitottság, nyugalom, megoldás, megegyezés, szisztéma.

Ez a fíling hatotta át az embert egészen mostanáig. Lehetett azt tudni, hogy jó pár ígéretnek lőttek, meg hogy azért nem megy minden annyira simán (s ha még úgy megy is, nem sokáig); lehetett érezni, hogy a honvédelmi és a földműv.-vid. fejl. min. környékéről elég sok idiotizmus szállong, de hát kicsit be lehet fogni az orrot, kibírjuk, ez van. Az ember türelemmel volt, van idő, várjuk ki a végét, ha valami baj van, majd megvitatjuk. Úgy látszott, ez lesz majd: bosszankodunk, elégedetlenkedünk, nem értjük, sőt utáljuk - szóvá tesszük, a hatalmon levők meg magyarázkodnak, kifejtik, érvelnek, kitérnek, vállat vonogatnak. Ezt nevezik politizálásnak, politikai nézeteltérésnek vagy véleménycserének.

Jó lett volna.

És most az van, hogy az ember dühöng, elemi undor tör ki belőle, és olyan érzelmek tolulnak fel benne, amilyeneket utoljára az Antall-korszakban érzett, vagy esetleg a Tocsik-Xénia-Szekeres-ügyekkel kapcsolatban. Én nem szeretem magamban ezeket a csúnya indulatokat, bármennyire jó is tapicskolni bennük; szeretném meggyőzni magam, hogy nem szabad átengedni magamat nekik, hogy tévedek, hogy nem szabad a régi reflexek szerint reagálni. Végtére is, nagyon más volt az a tapasztalatlan, olykor a nemzeti hivatástudat gőzébe borult, máskor ügyetlen és átlátszó hatalom; nagyon más volt az is, amikor szoci pártszínekről ismerte föl egymásban a régi harcostársat a dörzsölt pénzember meg a politikus; de hogy lehet akkor mégis ennyire hasonló a mostani hatalom azokhoz? Azt lehetett remélni, hogy az olyan régi publicisztikai klisék, mint a hatalmi gőg vagy a klientúra, a lomtárba kerülhetnek, annyi minden más bajról lehet úgyis beszélni; s akkor most újra szedjük elő őket?

Ezzel az egész rohadt Simicska-Gansperger-üggyel nemcsak magát keveri rossz hírbe az új hatalom, hanem kritikusait is belekényszeríti a rosszmájú, kaján és mindenütt sötét üzelmeket orrontó intimpista pozíciójába. Talán egészen a Szekeres-botrányig nemigen tudtuk, senkit nem is érdekelt, hogy ki kinek a felesége, testvére, apja, anyja, rokona; jól volt ez így, a magánéletet gondosan el kell rekeszteni a közszférától. Most pedig, íme, belépett a politikai színre a rokonság firtatása, hála az összeférhetetlenség tekintetében egyébként engesztelhetetlen Fidesz - MPP jeles személyiségeinek, akik nem átallották (a törvény betűjének egyébként megfelelően, amúgy abszolút erkölcstelenül) időben feleségük nevére íratni üzletrészüket. A kormányszóvivő továbbra is nyomja a kípszmájlingos "minden olajozottan működik"-dumát, mintha a kormánynak nem lenne köze a bizonyos gyanús üzleti ügyekben korábban részt vett urak kormánykinevezéséhez, a kormányfő meg úgy tesz, mintha minden el lenne rég magyarázva. Még jó, hogy nem kenik az egészet a sajtóra, már csak az következne.

Dezsavűm van, nem akarom. Szeretni úgysem fogom már őket, legalább ne kelljen a régi módon utálnom.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.