(Éva I, Éva II, Éva III)
Ez nem a Femina hátvédsora, ezek a dobszai kocsmák.
Ha Miskolc felől jössz, vándor - mert Abaújban vagy, a sötét Abaújban, hátrányos helyzetnél is hátrább, Isten háta, Cserehát, Hernád-völgy - a templom után jobbkézre az Éva I, a falu közepén az Éva II, lánykori nevén Áfész 9. sz. boltja, a kanyarban pedig az Éva III. A névadó persze a tulaj felesége, Éva csak három van, Éva örök.
Én az Éva III-ba jártam, tejért és kenyérért, vilmoskörtéért és borsodiért, vegyes kocsma, bolt és csapszék, fölírják, mit kérsz reggelire, este csak rád néznek, adják a szokásost. Törzsközönség, engem, az egynyárit, megkérdeztek: vikkendes vagy? nem, emtékás, egymásra néztek, ilyen itt még nem volt, nem baj, mit iszol? Új vendég, ha Istent és illemet ismer, kezet fog mindenkivel, megkérdezi, ki mit kér, én egy amodentet, kicsit vagy nagyot?, ovenál már nem is jó? Záróra nyolckor, Bokszi, a tulaj siet és fáradt, felesége gyereket vár, jön Éva IV?, új kocsma, de abba ginissz is legyen, minek, ti akkor is borsodit innátok, így van ez. Bármerre jártam szerte a falu körül, Kinizsen, Kércsen, Baksán, csapoltak bár koronát, házisört, ilyen-olyan ászokot, rendes ember borsodit ivott. Ha nem volt csapolt, akkor üvegest. És leült vele, és várta a miskolci buszt, a legközelebbi négy óra múlva jön. Közben elvonul egy temetői menet, majd föloszlik és visszaszivárog, az asztalon még mindig a borsodi. Mentem volna én is, de túl késő volt, asszonyi megvető pillantás, innen nem lehet elkésni, ezt nem hagyhatja annyiban, nem vagyok úgy öltözve, különben is, várom a buszt. Azt le lehet késni. Én is borsodit ittam, pedig zempléni vagyok, és elfajzott finnyás pilzeni, hol élek. A vilmoskörtémhez viszont ragaszkodom. És még itatnak is, fél nyolc, háttérben hangtalan híradó, nagy a hangulat, nyert a di-ózs-győr, utésnak, fradistának egy a hangja. Csak Bokszi szomorú, ő kapott ki, a Vasas. Melyik tévé nem adja? az MTV, szép idők, mikor tavaly nyáron könyököltünk a pulton, Győr-Diósgyőr, utolsó utáni perc, Fehér tizenhatról bezúdítja, nyer a Győr, a többi néma, egy perc. Még Bokszi se mer poénkodni, kivárja az egy percet, de nincs ideje szólani, mert mellettem iszonyatos ordítás, aztán sűrű káromkodással elegy szakszerű előadás a régió hátrányos helyzetéről, azért kaptunk ki, mi, borsodiak, keletiek, mert. Mert minek hosszabbított?! Ha nem ezért?! Igaza van, mondják, biztos nem azért, mert ő a polgármester. Idén nyáron nincs közös kocsmai meccs, én egy rossz tévén nézem az örökrangadót, hang nincs, ez nem baj, kép se nagyon, ha van, akkor duplán, negyvennégyen rohangálnak, plusz a két bíró, ez már nekem is sok. Meg amit a kocsmában kapok, kísérőstül. Nem kell tévé, erre még az újság se jár, ha nem járatom, a postán néha egy észak vagy déli, roszszabb esetben mindkettő. Megbotlott a Mád, meg Nótázó öregek ülik körbe a nagy halom szárazbabot, de azt két napig nem tudom, mit játszott az UTE a kisinyovi bölényekkel, nyugtalanul sziesztázom. De engem nem is az újság érdekel, ül vitrinében a postáskisasszony, figyelemre méltó, kivált, ha a faluban csak csitrik és idősb asszonyok vannak, vagy elbújt az engem izgató korosztály, a házba, a kert végibe. A lányok Miskolcon dolgoznak. A fiúk is, ha éppen nem aratnak vagy baboznak, vagy épp a kocsmában. Szimat, utés létedre bonbonmeggyet iszol, még egyet, jó, de csak kicsit, holnap meló, fél négykor kelek, négykor megy a busz. Messze még a hajnal, mindjárt nyolc, a fiatalok most indulnak biciklitúrára a község kies utcáin, az öregasszonyok bemennek a házba, csak azért ülnek a kispadon, valaki vegye már észre, ha meghalnak. Jön egy kisleány, kér három vaníliás cukrot, és megkéri a helyiségben tartózkodó apját, fizesse ki, meg amit ivott, valamint menjen vele haza, anya üzeni. Jó végszó, most már tényleg záróra!, kihörpintjük, majd jövök, tejért és kenyérért, vilmoskörtéért és borsodiért. Nem, nem holnap, majd jövőre.
Éva III, vélem, nyáron.
