Befutottak hozzám, ide Berlinbe faxon Népszabadság-cikkek, melyek augusztus 8-a és 12-e között a Gansperger-Simicska klán körül képződött ködbe próbáltak bevilágítani. Normális állampolgár, különleges gazdasági képzettség nélkül, első, második, továbbá ötödik olvasásra csak azt foghatja fel belőlük meglehetős bizonyossággal, hogy egy Joszip Tot nevezetű horvát állampolgár lopott útlevelével valaki két olyan vállalatot vásárolt, amely elválaszthatatlan a Fidesztől, illetve fideszes személyiségektől és családtagjaiktól. Arról már a hozzám hasonlóan naiv lelkületű olvasónak fogalma sem lehet, hogy miért követték el ezt a politikai körökben szokatlan kópéságot. Pontosabban miképpen kapcsolódik ez a csínytevés bizonyos cégek eltűnéséhez, mínuszos mérlegekhez, melyek sorsát négy-öt év óta titkok függönye lengi körül. Tegnap, 14-én az éjféli hírek tudtomra adták, hogy a Fővárosi Ügyészség szerint egyelőre csak az okirat-hamisítás gyanúja merül fel, ami még nem elegendő ok a nyomozás megindítására. Csak remélni merem, hogy a hírszerkesztő fogalmazott pontatlanul, vagy néhány szó ezer kilométeres útján elveszett az űrben, és az ügyészség csak arra nem lát lehetőséget, hogy jelenlegi ismereteinek birtokában konkrét személy ellen indítson nyomozást. Mert ha úgy vélné, hogy az okirat-hamisítás gyanúja általában nem elegendő ok a nyomozás megindítására, akkor azt kellene gondolnom, hogy a Fővárosi Ügyészség máris politikai nyomás alatt cselekszik, és ez nagyon kellemetlen gondolat volna.
Azt is hallottam az éjféli hírekben, hogy a kormány nem foglalkozik ezzel az üggyel, mert nem érintett benne. Ez sajnos olyan rosszul hangzik, hogy csak igaz lehet. Egyrészt egy kormánytag neve szerepel a Fideszhez közel álló vállalatok tulajdonosai között, másrészt - és ez még sokkal többet nyom a latban - az ÁPV Rt. és az APEH frissen kinevezett elnökei és családtagjaik a botrány középponti figurái: az ezzel kapcsolatos összes vállalathoz hosszabb-rövidebb ideig közük volt, illetve még mindig közük van. Ráadásul az egyik eltűnt cég, melynek alapítója Simicska volt, a Simicska által irányított APEH-nek is adósa. Egyébként azt is az éjféli hírekből tudom, hogy Simicskát tegnap nevezték ki e magas posztra, az ügy tisztázására sem adva időt. Annyira nem foglalkoznak ezzel az üggyel, mintha egyáltalán nem is létezne. Az efféle kormánykodó pökhendiség kirívó gesztusaira nemrégiben egy másik párt ráfizetett már. A kormány nem állíthatja, hogy az általa kinevezett csúcshivatalnokok viselt dolgai nem tartoznak rá, mert ezzel azt mondaná, hogy nem vállal felelősséget főhivatalnokaiért. Egyébként, aki csak távolról ismeri a Fidesz történetét, az is tudja, hogy a botrányos ügyek irataiban legtöbbször előforduló urak - Simicska Lajos és Gansperger Gyula - a maguk szerény, visszahúzódó módján a kezdetektől a főszereplők közé tartoztak.
Igazat kell tehát adnom Ganspergernek, aki szerint nem felel meg a valóságnak, hogy Simicska a Fidesz holdudvarához tartozott volna. A Fidesznek nincs holdudvara, mondta Gansperger ebből az alkalomból, és "az, hogy volt a Fideszben például a Simicska úrnak egy térsége, az egy másik dolog". Szerintem sem holdudvarban helyezkedett el a Simicska, hanem térsége volt, ahogy Máté Lászlónak is térsége volt az MSZP-ben, és ő sem holdudvarban időzött. De Horn Gyula volt annyira óvatos, hogy ezt a térséget nem az ÁPV Rt.-be telepítette be. Ilyen helyekre régi barátai, kollégái és osztálytársai közül inkább a kevésbé exponáltakat ültette, míg azok is le nem buktak.
Cikkem valóságos ihletője Gansperger védekezése - ez jobban felháborított, mint maga a hamisítási ügy. Válasz helyett ugyanis az ügyet nyilvánosságra hozó Népszabadságot kezdte fenyegetni. Sandán célozgatott arra, úgy is mint az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója, hogy a Népszabadság privatizációja körül bizony nincs minden rendben. Megpendítette, hogy a botrány kirobbantása bosszú lehet, amiért lecserélték a Postabank vezetését. Elképzelhető persze, hogy a Postabank régi irányítói egy-két kártyát szórakozottságból színével felfelé az asztalra pottyantanak, mintegy jelezve, hogy közös érdek, ha bizonyos titkok titkok maradnak. De aki szorongatott helyzetben védekezés helyett bunkókat lóbál, az a gengsztermorál talaján mozog. Európai ember, ha éppen nem tud igazat mondani, akkor hazudozik, mint az elmúlt kormány képviselői tették, ha szorult körülöttük a hurok. A megfélemlítés mint válasz a demokrácia gyökerére támad, mihelyt eredménnyel jár.
A választások előtt, májusban prófétalelkem így fejezte be esélyeket latolgató cikkét: "A magyar szavazópolgárnak vasárnap nem az erkölcs és az erkölcstelenség között kell választania, hanem azt kell megfontolnia, hogy az egyelőre elkerülhetetlen becstelenségtömeget Európa felé görgesse-e továbbra is az ország, vagy lebetonozza itt a magyar ugaron." Tudjuk Cassandra példájából, hogy a valamirevaló próféták nem boldogok, ha beválik a jóslatuk. Én viszont csak alkalmi próféta vagyok, és optimista óráimban azt szoktam remélni, hogy vak tyúk is talál szemet. Most azonban balszerencsém volt: csakugyan találtam, és hányingert kaptam tőle.
