Tischler János: Tiszta forrás: Egy kiállítás képei

publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1956-os magyar forradalom után a Kádár-kormány erőteljes propagandaakcióba kezdett külföldön, hogy megmutassa a nagyvilágnak "az ellenforradalom igazi arcát". Kiállítást készítettek például, és arra számítottak, hogy ezt minden különösebb gond nélkül tudják majd végighurcolni a szocialista országok fővárosain. De tévedtek.

Az 1956-os magyar forradalom után a Kádár-kormány erőteljes propagandaakcióba kezdett külföldön, hogy megmutassa a nagyvilágnak "az ellenforradalom igazi arcát". Kiállítást készítettek például, és arra számítottak, hogy ezt minden különösebb gond nélkül tudják majd végighurcolni a szocialista országok fővárosain. De tévedtek.

Varsóban bárhogyan is próbálkozott a magyar nagykövetség, minduntalan a hivatalos lengyel szervek elutasításába ütközött. Pedig éppen a lengyel fővárosban lett volna igazán fontos megrendezni a "magyar ellenforradalmat ábrázoló kiállítást". A lengyel társadalom ugyanis elsőként nyújtott támogatást "magyar testvéreinek", s ez volt a legnagyobb mértékű segítség a forradalom idején. Ráadásul a magyar forradalom kitörése előtt néhány nappal és a szovjet fegyveres beavatkozás árnyékában megválasztott új lengyel pártvezetés Wladyslaw Gomulkával, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkárával az élen elítélte az első szovjet intervenciót Magyarországon, és nyíltan támogatásáról biztosította a Nagy Imre-kormányt. November 4-én, az új fejleményekről értesülvén, Gomulka úgy fogalmazta meg pártja hivatalos álláspontját, hogy a kész tényeket tudomásul kell venni, és Lengyelország a jövőben támogatni fogja a Kádár-kormányt. Ez így is történt, de a Kádár-terrort és a megtorlást a lengyel vezetés egyáltalán nem helyeselte. A magyar-lengyel viszony 1960-ig egyáltalán nem volt felhőtlen. A lengyel vezetésnekalapvető érdeke volt, hogy lehetőleg kerülje az 1956-os magyar események felelevenítését és közminősítését, hiszen 1956 végén egyáltalán nem volt könnyű a lengyel társadalom magyarbarát érzelmeit lecsillapítani. Úgy gondolták, hogy minél kevesebb szó esik erről, annál jobb.

A magyar nagykövetség minduntalan megismételt kérése nyomán a lengyel pártközpont 1958 januárjában kiküldött három munkatársat -Kowalski, Stasiak és Perl elvtársakat - a diplomáciai képviseletre, hogy tekintsék meg és véleményezzék a kiállításra szánt és ott tárolt anyagot. Alant következik jelentésük.

"A LEMP KB Titkárságának Irodája

Szám: 72/58

Beérkezett: 58. I. 23.

Jerzy Morawski elvtársnak,

a LEMP KB titkárának

Tájékoztató feljegyzése

Az Ön beszélgetésével kapcsolatban, amelyet a Magyar Népköztársaság Nagykövetével folytatott, alulírottak folyó év január 14-én felkeresték a Magyar Nagykövetséget, hogy megtekintsék a lengyelországi bemutatásra szánt kiállítást, amelynek a magyarországi forradalmi mozgalom 40 évét kellene bemutatnia.

A kiállítás tablókból áll, amelyeken nagyított fényképek vannak elhelyezve. Egyébként ezek a képek rossz minőségűek, a grafikai elrendezés pedig igen primitív. A fényképek összeállítása sematikus és nem hat meggyőző erővel.

Az 1919-es magyar Tanácsköztársaságról mindössze néhány fénykép található. A két háború közötti időszakot csak néhány, Horthyról készített fotó és egy silány összehasonlítás -gazdag földbirtokosok dolmányban, szembeállítva a munkanélküliek levesével, egy éhező falusi családdal, stb. - mutatja be. Szinte semmiféle dokumentum sincs a kommunista párt tevékenységéről. A háború időszakából ismételten csak néhány fotó, Horthy Mussolini és Hitler társaságában. Ugyancsak szegényesen van ábrázolva a háború utáni időszak, az ott szereplő fotók a szabotázs-perekről és a Mindszenty-perről nem érik el a kívánt propagandahatást. Szembetűnő a számok és a grafikonok tökéletes hiánya. Egyébként mindezek a tablók - a nagykövetségi elvtársak elmondása szerint - csak a bevezetőjét képezik a kiállítás fő céljának, vagyis annak, hogy egyrészt megmutassák az 1956-os magyarországi események ellenforradalmi jellegét, másrészt, hogy bebizonyítsák, az ellenforradalom gyökerei a Horthy-korszakba nyúlnak vissza.

Az októberi események bemutatása a Bem-szobor előtti tömegtüntetés nagy fényképével kezdődik. A tüntetés egyik transzparensén a felirat a "lengyel-magyar barátságot" hirdeti. A transzparens mellett pedig Nagy Imre portréja látható. Ugyanezen a tablón kaptak helyet az októberi események ellenforradalmi jellegét - pl. a vörös csillagok vagy a Lenin-képek leverése - bemutató fényképek. Emellett automata- és kézifegyverekkel felfegyverkezett fiatalokról, sőt gyermekekről készített fotók is szerepelnek ezen a tablón.

A nagykövetségi elvtársak állítása szerint ennek a tablónak azt kell megmutatnia a nézőnek, hogy a békés tüntetést az ellenforradalom a saját céljaira használta fel. A mi megítélésünk szerint viszont a lengyel néző teljesen másképpen fogja ezt értelmezni, mégpedig úgy, hogy az ellenforradalmi események egy olyan békés felvonulásból nőttek ki, amelynek egyik jelszava a lengyel-magyar barátság volt. Más tablókon a nyugatnémet Der Spiegelből vett nagyított fénykép látható, amely Nagy Imrét ábrázolja ezzel a felirattal: A rendszer felszámolója. A továbbiakban dokumentumok láthatók a Szabad Európa Rádió tevékenységéről, a Nyugatról becsempészett fegyverszállítmányokról, a Petőfi Kör gyűléseiről, Mindszenty bíborosról, amint az amerikai követségen éppen imádkozik, stb. Ezután néhány tablón a valóban megrázó benyomást keltő, ismert fényképek az ellenforradalom bestialitásairól, ezen kívül dokumentumok a magyarok tömegeinek külföldre szökéséről és a Magyar Népköztársaságnak nyújtott segítségről, stb.

Végezetül a kiállítás utolsó része a magyar események utáni újjáépítési időszakot illusztrálja.

Véleményünk szerint - és ezt elmondtuk a magyar nagykövetnek is - ez a kiállítás jelenlegi állapotában nem szolgálná a közeledést és a lengyel-magyar barátság megerősítését. Éppen ellenkezőleg, a magyar események bemutatásának módja - márpedig a kiállítás kezdeményezői erre helyezik a fő hangsúlyt - egyáltalán nem győzi meg a lengyel nézőt, és inkább ellenpropagandát jelent, amely társadalmunkban ismételten felszínre hozhatná a vitát a magyar eseményekről. A nagykövetségi elvtársak elmondták, hogy ezt a kiállítást bemutatták már a szocialista országokban, sőt néhány kapitalista államban is, és a Lengyelország számára összeállított változatból eltávolíttattak már mindent, ami a lengyelek szemében sértő és bántó lehetne, például a szovjet csapatok tevékenységét ábrázoló képeket. Kijelentették azt is, hogy részükről nem képzelhetők el további komolyabb változtatások a kiállítás anyagában.

Úgy véljük, hogy ez a kiállítás - alapvető változtatások végrehajtása nélkül - a jelenlegi belpolitikai helyzetben nemcsak célszerűtlen, hanem egyenesen káros is, és hivatalos szerveinknek nem szabad részt venniük ennek patronálásában.

Ugyanakkor úgy gondoljuk, nem kellene ellenezni, hogy ha a magyar elvtársaknak szándékukban áll, akkor megrendezhessék ezt a kiállítást -inkább bizonyos változtatások végrehajtása után - a saját varsói Kulturális Intézetükben.

A velünk folytatott beszélgetések során a magyar nagykövet azon sajnálkozott, hogy a Magyar Kulturális Intézet messze fekszik a város központjától és meglehetősen szűk helyiségekkel rendelkezik."

A fenti jelentés olvastán a lengyel pártközpont újfent elvetette a kiállítás magyar nagykövetségen vagy a Magyar Kulturális Intézeten kívüli megrendezését. Ezt Katona János nagykövet tudomására hozták, és arra kérték, hogy ezt az elutasítást fogadja úgy, mint "kommunistáktól jövő választ, nem pedig mint hivatalos állásfoglalást", mert mindkét fél számára nagyon kényelmetlen lenne, ha hivatalosan is kedvezőtlen véleményt adnának a kiállításról.

Az újabb lengyel elutasítást Katona jelentette Budapestnek, és a magyar Külügyminisztérium - egyetértésben az MSZMP Külügyi Osztályával -úgy döntött, nem kísérletezik tovább. Alaposan leteremtették viszont Katonát: a kiállítási anyag kiszállítása a lengyel fővárosba 50 000 forintba került, ami ugye, kidobott pénznek bizonyult.

A varsói magyar nagykövetségen tárolt tablók további sorsa azonban hamarosan megoldódott. A "Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövetségének kérésére" az egészet elküldték a román fővárosba. A román elvtársak nem kekeckedtek annyit, mint lengyel harcostársaik. A kiállítás ott nagy sikerrel zárult.

publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk