Várhegyi Éva: Ekotrip

Hajrá, Magyarország!

  • Várhegyi Éva
  • 2016.11.20 15:10

Egotrip

Sportkedvelő kormányfőnk láthatóan csak akkor szereti a versengést, ha jók az eredmények, mint például a legutóbbi futball-Eb-n. Ám az olyan versenyszámokban, amelyekben rosszul teljesít az ország, rendre óvást emel.

Legutóbb például a svájci World Economic Forum (WEF) versenyképességi jelentésének hitelességét kérdőjelezte meg a kormány, mondván: annak ellenére rontotta országunk helyezését, hogy a magyar gazdaság teljesítményét jelző statisztikai adatok folyamatosan javulnak. Az NGM közleménye szerint „a magyar gazdaság versenyképességének nem az az elsődleges fokmérője, hogy Magyarország hányadik helyen szerepel egy kutatóintézet rangsorában, hanem az, hogy a magyar gazdaság milyen ütemben bővül, növekszik-e a foglalkoztatottság, egyensúlyban van-e az államháztartás, csökken-e az államadósság”.

Akár igazuk is lehetne, hiszen sokféle alapon lehet országokat, gazdaságokat összevetni, és a különféle szempontok szerint más és más sorrendet kapunk. Ha felmegyünk a tradingeconomics.com weboldalra, magunk is vagy száz mutató szerint rangsorolhatjuk a világ országait. Ám van egy rossz hírem: hosszas keresgélés után sem sikerült olyan szempontot találnom, amely alapján jó helyezést kapott volna Magyarország. De ha fellelnénk is pár, számunkra kedvező mutatót, azzal sem volnánk előrébb.

A különféle értékelések és rangsorok különböző kérdésekre adnak választ. Ha valakit például az érdekel, hogy mennyire biztonságos valamely állam értékpapírját megvásárolni, akkor a nemzetközi hitelminősítők osztályzatait és elemzéseit célszerű figyelembe vennie. De ha céget akar alapítani, akkor jól teszi, ha a „felülnézetből”, a makrogazdasági mutatókból és a kormányzati magatartásból kialakított képet az „alulnézetből”, a vállalatok kikérdezése alapján készült értékelésekkel is kiegészíti.

Erre alkalmasak például a Világbank Doing Business címmel közreadott elemzései, amelyek kérdőíves felmérés segítségével vizsgálják, hogy milyen könnyű vagy nehéz céget alapítani és működtetni valamely országban. A tulajdonjog bejegyzésétől és a különféle engedélyek beszerzésétől kezdve a hitelhez jutáson, adózáson és a szerződések betartatásán át a munkapiaci szabályozásig bezárólag 11 kritérium alapján pontozza a világ 189 országát. Legfrissebb rangsorában hazánk a 42. helyezést érte el, ám az összehasonlító csoport tagjai közül csupán Moldovát előztük meg, míg Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, sőt még Bulgária is lekörözött minket.

Ha az üzleti környezetnél átfogóbb képet akarunk kapni egy ország gazdaságáról, akkor érdemes a WEF sokrétű megközelítést alkalmazó globális versenyképességi indexét, illetve a mögötte álló, a termelékenységet és a hosszú távú növekedést meghatározó 112 tényezőre adott pontszámokat és a belőlük kialakított rangsorokat górcső alá venni. A versenyképességi jelentéseit 1979 óta közreadó svájci intézet egyaránt támaszkodik a legkülönbözőbb statisztikai forrásokra (IMF, WHO, UNESCO), a Transparency International korrupciós elemzéseire, valamint helyi partnerintézmények segítségével (ez nálunk a Kopint-Tárki), egységes metodika alapján végzett vállalati kikérdezésre. Ez utóbbi esetlegességére hivatkozva kritizálta a WEF legfrissebb jelentését az a magyar kormány, amely – szavakban legalábbis – maga is előszeretettel támaszkodik a „népi konzultációk” eredményeire.

Most nyilván azért nem hajlandó meghallgatni a hazánkban vállalkozó „nép” szavát, mert abból nemcsak az ország, hanem ő maga is évről évre rosszabbul jön ki. Már az is aggasztó, hogy az összesített pontszám alapján a tavalyi 63. helyről a 69.-re csúsztunk le a 138 ország mezőnyében, és térségünkből már csak Horvátországot előzzük meg (hol­ott az ezredfordulón elért 28. helyezésünkkel még a régiónk élén álltunk). Azzal viszont végképp nem büszkélkedhet a kormány, hogy éppen az ő tevékenységéhez köthető kritériumok alapján teljesítünk a legrosszabbul. Miközben a makrogazdasági mutatók többsége az összesítettnél lényegesen jobb képet tükröz, a kormányzáshoz kapcsolódó számos kritérium alapján a világ legrosszabb országai közé tartozunk. A főként a kormány tevékenységét minősítő intézményi háttér mutatócsoportjának összesített pontszáma alapján a tavalyi 97. helyről a 117.-re csúsztunk le, a kormányzati döntéshozatal átláthatósága, a döntések részrehajlása (kivételezés), a tulajdonjogok tiszteletben tartása és a cégek etikai magatartása alapján kapott 134–136. helyezéseinkkel pedig egyenesen a szégyenpadra kerültünk. A korrupciót, illetve a kormányzás hatékonyságát jelző mutatók szerint is az utolsó harmadban vagyunk. Ilyen rossz még soha nem volt a magyar kormány megítélése; érthető hát az idegesség.

Az intézményrendszeren kívül is találunk aggodalomra okot adó területeket. A helyi verseny intenzitásában például a 129. helyen állunk, a felsőoktatás és szakképzés minőségével a 114.-en, a munkapiac hatékonyságát pedig a tehetség megőrzése és vonzása (130. és 122. helyek) húzza le. Az Európai Unióban csak Románia ért el nálunk rosszabb pontszámot az egészségügy és az alapfokú oktatás, az infrastruktúra, valamint az árupiaci hatékonyság kategóriákban, innovációban pedig rajta kívül csak Horvátországot hagytuk le.

Minderre persze lehet legyinteni, csak éppen semmit sem ér el vele a kormány. A hitelminősítők gyászos osztályzatait is hiába kritizálta évekig, mégiscsak annak nyomán sorolták át az országot a befektetésre ajánlott kategóriába, hogy a magyar kormány legalább a bankok elleni „szabadságharcát” felfüggesztette. Ahhoz viszont, hogy a versenyképességi rangsorban is előrébb jussunk, ennél lényegesen sokrétűbb változásokra volna szükség. Ha a magyar kormánynak netán nehézséget okozna konkrét cselekvési programmá formálni a WEF-jelentés üzenetét, más helyekről is kaphat segítséget. A hitelminősítők elemzéseiben található implicit ajánlások mellett az OECD tavasszal közreadott felmérése explicit módon is megfogalmaz javaslatokat, mint például a szabályozás átláthatóságának és stabilitásának növelése, a verseny növelése a kiváltságok és diszkriminá­ciók megszüntetésével vagy a technológiaváltás megkönnyítése a képzések javításával.

Épeszű kormány már csak önös érdekéből sem hagyná figyelmen kívül az elismert nemzetközi szervezetek egybehangzó értékeléseit, hiszen ezek orientálják a befektetőket is. Ideig-óráig talán nélkülözhetők az állami támogatások nélkül, pusztán üzleti indíttatásból betelepülő vállalkozások. Ám ha tartóssá válik az utóbbi évek tendenciája, hogy több működő tőke távozik az országból, mint amennyi bejön, akkor hamar kifullad a jószerivel már csak uniós forrásokból táplálkozó gazdaság, ami mégoly kiterjedt propagandagépezet mellett is járhat politikai konzekvenciákkal.

Neked ajánljuk