Dzsambo összegyűjtötte tegnapi frontharcosait. Felelősséget érzett irántuk. Ő adott fegyvert a kezükbe, a horvátországi és a boszniai csatatereken ő öntött beléjük lelket. Sokan közülük kezüket-lábukat vesztették. Dzsambo látta, hogy nem gondoskodik róluk senki, hiszen legtöbbjük az utcára kerülve alamizsnáért könyörgött. Elhatározta, hogy segít rajtuk. Nem engedheti meg, hogy az igazi nemzeti szellemű patrióták koldusként nyomorogjanak.

Változnak az idők

Dzsambo összegyűjtötte tegnapi frontharcosait. Felelősséget érzett irántuk. Ő adott fegyvert a kezükbe, a horvátországi és a boszniai csatatereken ő öntött beléjük lelket. Sokan közülük kezüket-lábukat vesztették. Dzsambo látta, hogy nem gondoskodik róluk senki, hiszen legtöbbjük az utcára kerülve alamizsnáért könyörgött. Elhatározta, hogy segít rajtuk. Nem engedheti meg, hogy az igazi nemzeti szellemű patrióták koldusként nyomorogjanak.

Kocsiba vágta magát, és egyenként összeszedte őket a város utcáin, majd a főváros legelőkelőbb szállodájában, a Hotel Inter-Continentalban díszvacsorát adott tiszteletükre. Nem volt könnyű összetoborozni őket. Egymásról is alig tudtak, a pályaudvarokon, a tereken kódorogtak, mert a hivatásos koldusok gazdái kitiltották őket a jövedelmezőbb helyekről. Ha valaki közülük a sétálóutcára vagy a főtérre tette be a lábát, akkor a profik verőlegényei elabriktolták őket. Ez ellen lázadt Dzsambo lelkiismerete. A díszvacsorán megtartott szónoklatában szóvá tette a gyalázatot.

"Szégyen, hogy ilyen megalázó helyzetbe kerüljenek azok, akik vérüket áldozták a hazáért és a nemzetért. Munkát és pénzt ajánlok fel. Igazi emberi esélyeket." Poharát magasba emelve figyelte a volt martalócok megcsillanó szemét. Kész tervvel hozakodott elő. Az Árgus nevű őrző-védő szolgálat tulajdonosaként szerette volna kibővíteni az üzletet. A szakma sok veszélyt rejtegetett, a belügyminiszter tűvé tette az országot, de egy bűnös lelket sem tartóztatott le. Szerencsére az ő emberei mindig elsőnek húzták meg a ravaszt. Ezért is virágzott fel a cége, a politikusok megbízható őrző-védőt kerestek. Az üzlet sok pénzt hozott, ő elégedett volt, de közben rájött arra, hogy egyre több neves személyiség azzal a kéréssel fordul hozzá, hogy emberei tartsák szemmel feleségüket, szeretőjüket. "Csak biztonsági okok miatt, meg különben is", motyogták szégyenlősen, hiszen nem illett egy szerb férfihez, hogy magándetektívet fogadjon a szoknya mellé. ´ azonban tapintatosan feloldotta a feszültséget. "Értem uram, hogyne. A háború után az erkölcsök rendszerint romlásnak indulnak." Egyetértettek és megkötötték az üzletet.

A kereslet nagy volt, egyre többen kopogtattak az irodában. Nem küldhette ki legjobb fegyverforgatóit, hogy a buta libák után szimatoljanak. Sajnos, mióta a külföldiek megszállták az országot, a nők sem tisztelik a nemzeti hagyományokat. Eldöntötte tehát, hogy mozgósítja régi harcostársait. Kolduljanak nyugodtan tovább a villák előtt, legalább elterelik a gyanút. Ha pedig a hölgyek kiruccannak, akkor kövessék őket, és mobiltelefonon - mert azt is kapnak - jelentsék a központnak.

Kitörő lelkesedésre számított, de gyanakvó tekintetekkel találkozott. "Nos, mi baj? Bökjétek ki hát! Al Capone! Vukovár előtt te voltál a legbátrabb. Megnémultál?"

Al Capone ünnepélyesen felállt, és fél karjával bökött egyet a levegőbe. "Dzsambo úr, nem ezt vártuk magától. Amikor önként visszavonultunk, emlékeztetném: önként, akkor azt ígérte, hogy üt majd az óra, és felszabadítjuk nemzetünket. Azóta szüntelenül az utcán lődörgünk, figyeljük az életet. Visszatértek a németek meg az amerikaiak, tele vannak pénzzel, megrontják a nőket meg az ifjúságot. Látunk mindent. Valaki elárult bennünket, mi, szerbek újra veszélyben forgunk. Azt hittük, hogy végre ütött az óra! Erre kiderült, hogy a bugyik után kell szaglásznunk." Al Capone felhajtotta a whiskyt, és visszaült a székre. Idegességében fél karjával még nagyobbat bökött a levegőbe.

Vészesen megvillant Dzsambo tekintete. Ezek az éhenkórászok éppen rajta kérik számon a hazafiságot. Csak az ilyen balekok fújják még a régi nótát. Akinek volt esze, megszedte magát. Ezek meg rohantak lelkesen előre, azért vesztették el fél lábukat, kezüket.

"Rendben van", kezdte szigorú hangon. "De véssétek az eszetekbe, változnak az idők. Azt mondtad, Al Capone, hogy megrontják a nőket. Nos, erről van szó! Tele van a város farizeussal, ha jó pravoszlávok vagytok, akkor olvastátok a Bibliát, és tudjátok, mit jelent ez. Ám a Bibliában is meg van írva, hogy ütni fog az óra." Intett a testőreinek, akik kezüket a revolver tokján tartva villámgyorsan körülvették az asztalt. "Nézzétek, mi felkészültünk arra, hogy minden pillanatban meghaljunk a hazáért. Nem fogunk senkivel cicázni. De még nem ütött az óra. Aki ezt nem tudja, az nem patrióta."

Al Capone rémülten nézett körül. Eszébe jutott Vukovár, s felismerte, ennek bizony fele sem tréfa. Újra szólásra emelkedett. "Parancsnok úr, mi minden áldozatra készek vagyunk. Várjuk, hogy üssön az óra! De addig is, megvédjük a nőket. Aztán a hazát is, ha majd üt az óra."

Így végződött a nagy belgrádi kiegyezés. Azóta valóban kevesebb a koldus, meg a hagyományokat is jobban tisztelik a nők.