A terv
Van a mi falunkban néhány igazán kiváló ember, tudósoknak és művészeknek nevezném őket; valamennyien büszkék vagyunk rájuk, az ő tudásuk, tehetségük valóban nem mindennapi.
Ernő bácsi volt az első, aki nagy szélkerekeket szerelt föl a pajta tetejére, ügyes szerkezet, egy szivattyút hajt vele, így folyamatosan ömlik a vájúba a kútvíz. Téli éjszakákon nagyon tud nyikorogni, de téli éjszakákon úgysem járkál senki a pajta közelében. Nagyeszű gazda Ernő bácsi, kevés pénzért többeknek felbiggyesztett már ilyen szerkezetet, és mindig kitalál valami újat. Tóth Miska viszont a régi dolgokon töpreng, egészen elhanyagolja a földjét, napokra bezárkózik a házba; ha kérdik tőle, mit csinál, titokzatosan somolyog, és csak annyit mond, hogy a mi falunk sumér eredetű, és már közel van a bizonyíték. Az egész községi könyvtárat kiolvasta már, magyarból és történelemből szívesen korrepetálja a gyerekeket.
Gábris csodákat tud művelni a kocsikkal, mindenhez van alkatrésze, ha meg nincs, esztergál; de akármilyen utánfutót is úgy meg tud spécizni, hogy önjáró lesz. Ha jól meghúzatja, a legócskább Trabantja is bír vagy százhúszat, Zsiguliból eszkábál teherautót, motorbicikliből traktort.
Gombos Bandi rokkantnyugdíjas, fakanalakat farag, aztán szépen kipingálja őket arannyal, vörössel meg feketével, lelakkozza. Rájuk van írva, hogy "Falusi Emlék", "Szeretettel", "Szuvenír", "Bözsikémnek", ilyesmi. Néha egy pásztorfejet is farag a nyelükre, volt már ördögös is, tisztára élethű. A hetedik faluból is a csodájára járnak, néha elad egy adagot a vásározóknak.
Elhatároztuk, hogy ezt a rengeteg tehetséget nem hagyjuk tovább parlagon heverni. Összehívtuk a falu összes tudósát és művészemberét, a tanító nénit, a tisztelendő urat meg a lódokit (így nevezzük mi, tréfásan, falun). Nagy, felelősségteljes feladatot bízunk rájuk: a felzárkóztatás és áttörés tizenöt éves programjának alapvonalait, a stratégiai tervek fő vonalainak csomópontjait, a jövőkép körvonalainak előzetes áttekintéséhez szükséges tájékozódási pontokat tárják a falu nyilvánossága elé.
Volt egy kis vita a községházán, nem mondom. Volt, aki azt mondta, hogy először legyen meg a bekötőút leaszfaltozása, vezetékes víz minden házba, jöjjön ki naponta a posta, aztán majd gondolkodhatunk, hogy mi legyen tizenöt év múlva. Mások szerint Ernő bácsi gyakorlatilag analfabéta, Tóth Miska összevissza locsog, Gábris semmi máshoz nem ért, csak az autókhoz, Gombos Bandi meg egyenesen büszke arra, hogy soha nem lépte át a falu határát - szeretjük őket, persze, tiszteljük a teljesítményüket, de hogy jönnek ők ahhoz, hogy hosszú távú terveket szőjenek, ha egyszer abszolút nem értenek hozzá? Attól, hogy valaki nagy tudós - mennydörgött Szabó Zoli, a körzeti megbízott -, nem kell, hogy minden területen járatos legyen, és hogy mindenbe bele is beszéljen. Meg kellett állapodni a terv nevében is, Ernő bácsi a Stern Izidor tervet ajánlotta, nagypapájának kellemes emlékei voltak a környék hajdani bérlőjéről, aki felvirágoztatta a termelést. Elvetettük; Mátyás királyt Tóth Miska vétózta meg, nagy volt az orra, és olasz aszszonyt vett feleségül; maradt Szent István királyunk.
Mindenki jól jár. Falunk kiválóságai érzik, hogy hosszú távon számítunk rájuk, bízunk bennük, elismerjük őket. Megfogalmazhatják kedvenc rögeszméiket, legalább egy darabig all-round zseninek érezhetik magukat, és közvetlenül beleszólhatnak a falu stratégiai irányításába. A mi hírnevünk csak növekszik attól, hogy ilyen kitűnő tanácsadóink vannak. Minden bölcset meghallgatunk, nem mindig jó szagú lábukhoz kuporodunk, terveink tudományos megalapozást és legitimációt nyernek. Aztán meg lesz, ami lesz.
