Egy újabb momentum: Biden vs. Ryan

  • Donáth Mirjam
  • 2012. október 12.

Éjfélkor New Yorkban

Egészen biztosan megöregedtem. Ez járt a fejemben Joe Biden amerikai elnökhelyettes és Paul Ryan amerikai elnökhelyettes-jelölt kilencvenperces vitája alatt. Mi mással magyarázható, hogy a bemelegítő körök után nem a jóképű republikánus titánhoz húz a szívem, hanem a 69 éves, kopasz emberhez, akit – ha oldalról mutatja a kamera, márpedig gyakran tette ezt – lógó tokája szinte kitakar a képből. Szemből meg akkora fogpasztamosoly a pasas, amekkora elméletben is csak egy amerikai lehet, látványban meg csak a férfi Barbie, Ken képes ezt produkálni.

Mégis, mi a jelentősége annak, hogy ki felé leng Donáth Mirjam szimpátiamutatója? – ez jogos kérdés lehetne, ha ezek a politikai show-meccsek nem a hozzám hasonló, az amerikai hadiköltségvetéshez, adóstruktúrához, egészségügyi rendszerhez és a mindezekkel összefüggő számuniverzumhoz aligha konyító egyszeri nézőkhöz szólnának. Az elmúlt másfél órában (a vita csütörtökön volt – a szerk.) azonban több számot vágott egymás fejéhez a két fél, mint ahány labdát egy kidobósozó általános iskolás osztály. Voltak pillanatok, amikor akár kínaiul is beszélhettek volna; ember legyen a talpán, aki meg tudta ítélni, hogy az ügyesen interpretált számtömegek kinél stimmeltek, és mi is a jelentőségük. A világ egyik legprofibb hírügynöksége, amelynek működésébe belepillanthatok, külön „tényellenőrző” csapatot állít fel a vitákra, akik a ma éjjelt is azzal töltötték, hogy az elhangzottak valóságtartalmát elemezték. De minek? Munkájuknak nem lesz gyümölcse. A sok millió amerikai közül ugyanis, akik ma a vitát nézték, már eldöntötték, kit találtak hitelesnek.

Valójában színészi alakításokról van szó. Ki az, aki egy lélegzetvétellel, megfelelően hangsúlyozva, jó időben hatásszünetet tartva, a másik szavába jókor belevágva, a mostanra már betéve ismert érvekkel jobban tartja magát a gáton. Vagy mégsem. Arról az „apróságról” van szó, amelyet szenvedélynek hívunk. Ez adott az elmúlt héten Mitt Romney republikánus jelöltnek lendületet, azt a „momentumot”, amelyet az amerikai média nem győz emlegetni. A nyertes pillanatot, mely – a legtöbb felmérés szerint – a közvéleményt előbb megingatta, aztán az elnökhelyettesi vita napjára már Romney oldalára állította. E vitáknak az a legfőbb kérdése, ki az, aki úgy jön át a képernyőn, mint aki életét és vérét kész az országért adni.

Joe Biden amolyan „ami a szívemen, az a számon” típus. Ez a politikában egyszerre életveszélyes és lenyűgöző. Az Obama–Romney-vita előtt egy nappal ezerfős charlotte-i közönség előtt például azt találta mondani, hogy az elmúlt négy év alatt a középosztály el volt temetve. Amikor azonban elemében van – és erre gondolhatott Barack Obama, amikor a kérdésre, hogy mit vár a vitaesttől, azt felelte: „Joe csak legyen Joe” –, akkor sikerül neki az, ami oly ritkán és oly kevés politikusnak: emberi arcot villantani a manírokkal és szóvirágokkal tarkított érvelésshow-ban.

A véletlen úgy hozta, hogy erre az esti vitában hamar sor került: a várt szcenárió szerint Biden megemlítette, hogy az Obama-kormány mentette meg Amerika és a világ legnagyobb autógyártóját, a General Motorst a gazdasági válság okozta csődtől. Ryan gyorsan kontrázott, hogy Romney is autóbarát, és erről eszébe is jutott egy sztori, amolyan amerikai szívekhez szóló: hogyan látogatott karácsonykor Mitt Romney egy olyan családhoz, amelyben két gyerek autóbalesetben megbénult, és vállalta ismeretlenül is a gyerekek továbbtanulásának finanszírozását. Mitt Romney „ezeket a történeteket nem meséli”, ellenben jövedelme 30 százalékát jótékonyságra fordítja, „többet, mint mi ketten együtt” – mutatott demokrata kihívójára.

Biden kapott szót, aki ezúttal csendesen felelt: „Nem vonom kétségbe Romney nagylelkűségét. (…) Kevéssel voltam fiatalabb, mint Ryan képviselőtársam, amikor a feleségem autóbalesetben a lányommal együtt meghalt, csak a két fiam élte túl. Sokaknál jártam látogatóban, akiknél hasonló tragédia történt, hiszen van abban valami vigasztaló, ha tudják, hogy veled is megesett ez, és hogy ők is túl fogják élni. Nem vonom tehát kétségbe Romney személyes elhivatottságát. Ellenben biztosan tudom, hogy Romney semmiféle felelősséget nem vállal az autóiparért. Hagyta – ő mondta így: hagyjuk – becsődölni. Ennyi, menjenek csak tönkre.”

Azt mondják, sosem volt még elnökhelyettesi vitának ekkora tétje, mint a mainak. Romney múlt heti retorikája nemcsak azért aratott elsöprő sikert az elnöki aréna nézői között, mert nem vártak tőle ilyen teljesítményt, hanem azért is, mert Obamától vártak sokkal többet. Ma úgy nézte Joe Biden demokrata elnökhelyettest Amerika, mint azt a játékost, aki egy bajnoki focimeccs döntő büntetőrúgását végzi, hogy kijavítsa a csapatkapitány kapufáját. A szakemberek majd hosszan elemeznek. Én csak annyit láttam: Joe gólt lőtt.

A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.