Élet + Mód
A CIA információi vezettek az Iszlám Államnak felajánlkozó magyar elfogásához
A magyar iszlamistára a CIA figyelt fel elsőként.
Rossi: A legszebb tündérmeséknek sem mindig tökéletes a vége
Ennek a tündérmesének 2-2 lett a vége, kiestünk.
A legnehezebb kamasznak lenni
Tízéves voltam, amikor utoljára valami olyasmit éreztem lány iránt, amiről gyerekfejjel azt hittem, szerelem. Dublinba költözött a család, és bár anyu próbált tanítani, fegyelmezetlen gyerek voltam, így minimális nyelvtudással kezdtem az évet az angol nyelvű iskolában.
A város tevéi
A BKV 35 darab használt villamost vásárolna a frankfurti közlekedési társaságtól. Az elmúlt években számos használt jármű került a fővárosi tömegközlekedésbe; az első jelentősebb vásár húsz évvel ezelőtt botrányok közepette köttetett.
Egér piros golyóval
Bicskei Éva művészettörténész több évig tartó projektje (a tranzit.hu Rendszerváltások című programsorozatának részeként) a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteivel foglalkozik. A kiállítás kapcsán három kérdés merül fel: miért álltak a fókuszban a kutatóintézetek, miért is érdekesek ezek, és hogyan prezentálható mindez egy kiállítótérben?
"Elsőként még mindig nő vagyok"
Szijjártó szerint példátlan, hogy nem lehetnek magyar konzulok a müncheni arénánál
A külügyminiszter rendkívüli bejelentésként számolt be erről a Facebookon, miközben azt hangoztatta, senki ne üljön fel a provokáviónak.
Vonulás helyett inkább buszokra rakták a magyar szurkolókat Münchenben
Hangolnak a meccsre. A müncheniek szivárványzászlós buszokkal, a magyarok egy része meg buzizással.
Újrahasznosított műanyagból készült kockákkal újít be a LEGO
Egyelőre még csak a prototípus készült el.
Szivárványszínűre váltotta logóját az UEFA
A müncheni aréna szivárványos kivilágítását nem hagyták jóvá, most magyarázzák, miért.
Mégis bűnös kémkedésben is Kovács Béla
Megszületett a másodfokú ítélet a „KGBéla” néven elhíresül volt jobbikos politikus ügyében.

