Agyunk elülső részét a nyakban futó verőér, hátsó részét egy kisebb ér látja el vérrel. Ha e két csatorna bármelyike elzáródik, az általa ellátandó terület nem kap oxigént, és rövid időn belül elsorvad. Az elzáródás oka lehet egy ér beszűkülése az érfalra rakódott káros anyagok hatására vagy egy, a test távolabbi pontjáról elszabadult vérrög, amely a nyakban vagy közvetlenül az agyban akad el. A vér egyre szűkebb erekben áramlik, így nagy a valószínűsége, hogy a rög egy ideig akadálytalanul sodródik, majd egy kisebb agyi eret töm el, ilyenkor szűkebb terület működése esik ki. Így fordulhat elő, hogy az egyik beteg teljes fél oldala mozdíthatatlan, a másik beszélni nem tud, vagy a látása szenved zavart. Ha a vér útja még nem záródott el teljesen, lehetséges, hogy valamely funkció megmarad, de csak részben. A beszéd elkentté válik, a látás részleges vagy kettős, az illető értelmetlen válaszokat ad. Szintén agyi szegmensek elhalásához vezethet, ha magas vérnyomás következtében, vagy külső ütéstől egy ér megreped, és a nagy nyomással kiáramló vér a szűk térben nyomja, roncsolja az érzékeny szövetet. Változó, hogy a folyamat milyen időtartamú, de a tünetek azonnal jelentkeznek. Ahogy egyre nagyobb kiterjedésű lesz a károsodás, úgy rosszabbodnak és esnek ki újabb és újabb készségek a test egész területén. Bár a vészhelyzet hirtelen áll be, ha vérhiányos állapotról van szó, a vérellátás nem úgy szűnik meg, mint ahogyan egy csapot zárunk el. Először csak a környező agyi terület károsodik, majd felfüggeszti működését, de egy darabig még él (szerencsés esetben a környező erek is besegítenek), tehát van lehetőség rehabilitációra addig, amíg be nem áll a végső stádium, az elhalás. Ez néha néhány perc alatt, máskor elhúzódva történik. Létfontosságú tehát, hogy a stroke-gyanús beteg azonnal szakorvoshoz kerüljön.
Mikor kell mindenképpen stroke-ra gyanakodnunk?
Problémát jelenthet a felismerésben, hogy sok olyan tünetet ismerünk, amely vészhelyzetre utalhat, ugyanakkor lehet ártalmatlan is. Tudni kell, mi az az egész testen bárhol előfordulható tünet, amelyik idegrendszeri rendellenességre utal. Alapos megfigyeléssel elkerülhető, hogy minden rosszullétnél a mentőt riasszuk.
Ismert néhány egyértelmű jel. Nagy valószínűséggel agyi történésre utal, ha a test jobb vagy bal oldala elgyengül, zsibbad, érzéketlenné válik. Ha megváltozik a beszéd, az illető egyik pillanatról a másikra nehezen fejezi ki magát, nem forog a nyelve, vagy nem érti, amit mondanak neki, nem adekvát válaszokat ad (ezt főként időskorban gyakran félreértik, és zavart elmeállapotnak tudják be). Riasztó tünet, ha tartós nyelészavar áll fenn, ha kettős látást vagy látótérkiesést tapasztalunk. Felléphetnek problémák az emlékezésben, gondolkodásban, térbeli és időbeli orientációban, attól függően, milyen struktúrákat érint a károsodás. Ha nagyobb ág zárul el, kiterjedtebb terület sérül, a tünetek sokkal súlyosabbak. Ahol a mozgatópálya fut, egy kis elzáródás is jelentős bénulást okoz.
A súlyosság fokát tekintve kell mérlegelnünk, hogy a háziorvost vagy a mentőket értesítjük-e.
Idő kérdése
A stroke mindenfajta előfordulása sürgősségi helyzetet jelent. A már elhalt területekről le kell mondani, a harc a túlélő idegsejtekért folyik. Ha az elzáródás jellege és a beteg adottságai megengedik, elkerülhető a koponya megnyitása. A gyógyszeres vérrögoldás, a thrombolysis kisebb mértékű katasztrófa esetén sikerrel alkalmazható. A jelenleg használatos gyógyszer egy adagja több százezer forint, így az orvos csak annál a betegénél választhatja ezt az utat, ahol az események még nagy eséllyel visszafordíthatók. Hogy a kockázatot kizárja, a kórházi szabályzat általában tiltja thrombolysis alkalmazását a tünetek megjelenését követő hatodik órán túl. Ez még nem jelenti, hogy automatikusan műtétre kerül sor. A CT-kép alapján az idegsebész eldönti, vállalja-e a felnyitást, megmenthet-e még területeket, elérhető helyen van-e az elzáródás.
A kisebb agyvérzés jól gyógyítható, felszívódik, a páciens sok esetben újra munkába tud állni. A kamrába törő nagyobb vérzés megszüntethető, ha a beteg pár órán belül műtőasztalra kerül. Sajnos azonban az tapasztalható, hogy az agyvérzést kapottak egy része nem jut át kellő gyorsasággal az első két akadályon: saját helyzetfelismerő képességén és felelősségérzetén, valamint az egészségügyi alapellátáson.
Magyar idő szerint
A vérkeringéssel kapcsolatos zavarok számítanak Magyarországon az első haláloknak, ezen belül az agyi területeket érintők a harmadik helyen állnak (Európában a legtöbb áldozattal). Ennek ellenére a stroke ismertsége rendkívül alacsony. A szélütés számos áldozata és esetenként a háziorvos a betegséget rosszul vagy egyáltalán nem ismeri fel. Az M&H Communications idén májusban végzett felmérése során a szélütést a megkérdezettek közül igen sokan az időjárással társították. 72 százalékuk vélekedett úgy, hogy a betegség csak az időseket veszélyezteti. A tesztek kitöltésekor alig volt ismert a magas vérnyomással, a vércukor- és koleszterinszinttel, a stresszel való összefüggés. A legtöbben akkor értesítenék az orvost, amikor eszméletvesztést, látászavart észlelnek, de a mozgáskoordinációs és beszédproblémákat nem tartották olyan tünetnek, melyek fennállásakor sürgősségi ellátást kell kérni. A válaszadók szinte kivétel nélkül csak legalább három tünet együttes észlelésekor hívnának mentőt, egyharmaduk a háziorvoshoz fordulna, és húsz százalék ismerősöktől, rokonoktól kérne tanácsot - vagy bevenne egy fájdalomcsillapítót. A hazai betegekre jellemző, hogy hajlamosak várni, hátha javul a helyzet. Strukturálatlan félelem figyelhető meg attól, mi is történik a kórházban, mit fognak találni... Az orvosok azt tanácsolják, ne várjon, akinek a szervezete bajt jelez, jöjjön, inkább helyben alakuljon a betegség.
Mint azt dr. Nagy Ferenc tanársegéd, a Pszichiátriai és Neurológiai Intézet munkatársa elmondta, komoly nehézségeik adódnak a lakosság hiányos ismereteiből. Hiába írja elő a betegjogok rendszere, hogy mindenkit szükséges bevonni a testével kapcsolatos döntésekbe, nehéz boldogulni azzal, aki úgy hiszi, az agyhártya egy betegség neve, és aki nem tudja, hogy a vér kering. Az orvos szerint ezek egyáltalán nem ritka helyzetek, az emberek többet tudnak az autójukról, mint testük működéséről.
A ráérős mentalitás oda vezet, hogy a betegek csupán 37 százaléka kerül a kritikus hat órán belül az ellátó osztályra. További 32 százaléknál ez huszonnégy órán belül történik meg, 30 százaléknál pedig még akkor sem. A közelmúltban volt olyan eset, hogy mire a beteg orvoshoz fordult, már egy hete a feleségére támaszkodva ment dolgozni, mert nem a jobb oldala bénult le, ezért úgy gondolta, ez nem akadályozza őt a munkájában. Mint ahogy nővérek és orvosok egyaránt megerősítették, előfordul az is, hogy a beteg ugyan jelez, de nem a megfelelő helyre küldik, hanem napokig járja a reumatológiát, a belgyógyászati osztályokat, kettős látásával a szemészetet, mire valakinek eszébe jut koponya CT-t készíttetni. Prof. dr. Arnold Csaba, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője és kollégái vizsgálatuk során azt tapasztalták, hogy látványos különbségek tapasztalhatók abban, ahogyan a családorvosok és a neurológusok a tüneteket megítélik. A családorvosok sok fontos kockázati tényezőt alulértékelnek, az akut szélütéssel kapcsolatos ismeretek rendszerezetlenek.
Ki van veszélyben?
Mivel a krízishelyzet előzmények nélkül áll be, és kevés esélyt hagy a visszafordításra, a rizikófaktorokra érdemes elsősorban koncentrálni. Ezek közül befolyásolhatatlan a kor (ötven év felett tízévenként megduplázódik a szélütés kockázata), a nem (a szélütés 25 százalékkal magasabb arányban fordul elő férfiak körében). Az életmódbeli tényezőkre odafigyelve azonban drasztikusan lehetne csökkenteni az esetek számát. A dohányosok stroke-rizikója kétszeres, a magas ösztrogéntartalmú fogamzásgátlót szedőké ötszörös. Minőségi alkohol mérsékelt fogyasztása némileg csökkenti a megbetegedés esélyét, de az erős fogyasztás mintegy négyszeresére növeli. Veszélyt fokozó tényező a túlsúly és a cukorbetegség, de a legerősebb összefüggést a szívbetegséggel és a magas vérnyomással mutatja az agyérkatasztrófa előfordulása. A hipertónia megfelelő kezelése, a pontos és fegyelmezett gyógyszerezés és kontroll alapvető fontosságú a megelőzésben.
Komoly előrelépés a kutatásban, hogy trombózisnál a vérrögoldás három órán belül sikerrel megkísérelhető, ezért hangsúlyozzák a szakemberek az ún. háromórás időkapu jelentőségét. Azoknál, akik már elszenvedtek egy szélütést, egy újabb agyi katasztrófa előfordulásának rizikója az egészségesek kockázatának tízszerese. Ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni a második stroke-eseményre, amely ily módon kiszámíthatóbb az elsőnél. Az Aszpirin hatásos lehet, de csak azon betegeknél, akik kórelőzményében vérhiányos eset szerepel. A beszűkült nyaki verőerek megtisztítása érdekében végzett műtétek szintén eredménnyel járhatnak, de a páciensek kis része alkalmas csak a beavatkozásra. Jelentős felfedezéshez vezetett nemrég egy nemzetközi kutatás, melynek az volt a célja, hogy megvizsgálja a perindopril alapú vérnyomáscsökkentő terápia előnyös hatását a szélütésen már átesett betegek esetében. Azt találták, hogy a terápia az újabb agyvérzések számát 50 százalékkal képes csökkenteni, a halállal vagy maradandó károsodással járó szélütésekét pedig 38 százalékkal. Hasonló eredmények születtek az elbutulás, a komoly szellemi leépülés kivédésében is.
Prof. dr. Nagy Zoltán, az Agyérbetegségek Országos Központjának vezetője szerint a megelőzés nemcsak egyéni felelősség kérdése, hanem a népegészségügyé is. Egy olyan epidemiológiai helyzet, melyben az ötvenöt év alattiak közül ötször-hatszor többen halnak meg, mint Nyugat-Európában, elfogadhatatlan. A mindenkire kiterjedő szűrés sokba kerül, hisz a vizsgáltak nagy része egészségesnek bizonyul. Célravezető lehet az individualizált rizikó meghatározása, amikor egyénileg tervezzük meg a prevenciós stratégiát. A veszélyeztetett célcsoportokat kellene befolyásolni. Például közvetlenül hatni a katonakorúakra, mert legtöbben a katonaságnál szoknak rá a dohányzásra. Vagy szűrni kellene a stresszel járó munkakörben dolgozó ötvenöt év feletti férfiakat, tanácsadást tartani számukra. Célcsoport lehetne az orvosoké is, az ő várható élettartamuk az átlagnál négy-öt évvel kevesebb. Komplex módon kell gondolkodni, átfogó stratégia szükséges, és ehhez elengedhetetlen több minisztérium együttműködése.
Távolabbról nézve
"Amikor elkezdtünk széles körű, országos szintű stroke-ellátásról beszélni, számtalan általános egészségügyi problémába ütköztünk. Nem elég, ha akut helyzetben mielőbb a célintézménybe kerül a beteg, de az intézetnek szakmailag, technikailag megfelelőnek kell lennie arra, hogy huszonnégy órában fogadja a betegeket. Magyarországon nagyon egyenetlen a hálózat, vannak jól és kevésbé szervezett központok. A mentő oda viszi a beteget, ahova területileg tartozik, de nincs meghatározva standard eszköztár, előfordulhat, hogy ötven kilométeres körzetben nincs CT-készülék, vagyis nem tudják megnézni, mi zajlik az agyban. Ugyanez mondható el az ultrahangos készülékről, illetve a laborháttérről. Sajnos nem mindegy, hol lakik, akinek segítségre van szüksége" - mondta a professzor.
A folyamatos készenléti ügyelet nagyon drága. Minél jobban szervezett, annál költségesebb. A súlyos beteg ellátásának költségei két szinten jelennek meg. Az azonnali kiadásokra épül egy másodlagos költség: a stroke-betegek nagy részénél maradandó egészségkárosodás lép fel. Az első hetek sürgősségi ellátása csak a kiadások húsz százalékát viszi el, nyolcvan százaléka az élet végéig képződik (rehabilitáció, tartós ápolási osztály, munkaidő-kiesés). A stroke-on már átesett beteg életkilátásai rosszabbak, húsz százalékuknál újabb stroke következik be, ennél pedig a mortalitási arány magasabb. Egy jobb akut ellátás tehát drágább ugyan, de hosszú távon jobb életkilátásokat eredményez, az pedig kevesebbe kerül. A kórházak azonban az akut ellátásban érdekeltek, tehát annak költségeit kívánják leszorítani, és érdekük, hogy minél kevesebb drága vizsgálatot végezzenek, drága gyógyszert használjanak fel. Prof. dr. Nagy Zoltán szerint az az alapvető gond, hogy az egészségügyi és szociális ellátás között nincs egyeztetés az egészségpolitikában. "Más forrásból történik a finanszírozás, pedig az egyén számára összefüggő folyamattá áll össze. Jelenleg sajnos az a jó beteg, aki vagy meggyógyul, vagy meghal, a legdrágább a tartósan beteg állapot."
Egészen közelről
Az agyi infarktuson átesett, súlyos állapotú betegek átlagosan két-három hetet töltenek az intenzív osztályon. Simonné Szappanos Erzsébet főnővér azt tapasztalja, hogy egyre fiatalabbakat hoznak a részlegére. "Tíz-tizenöt éve alig került ide egy-két tizenéves, ma már gyakori a harmincas-negyvenes fiatal beteg. Sokukat a vécéről hozzák be, a vérnyomás hirtelen kiugrásától ugyanis elpattanhat egy ér. Ez azonban többnyire feltételez egy már hosszabb ideje jelen lévő stresszes állapotot is, ami a ma jellemző életforma, a munkahelyi igénybevétel átka. Az ő halálozási arányuk sajnos rosszabb."
Az osztályon állandó felvétel van, de időnként helyhiány miatt azt kell mondaniuk a rohammentősöknek, hogy a Kútvölgyibe menjenek. Gyakori, hogy a pácienst napokig tartják a belgyógyászaton, és az osztályra egyhetes vérzéssel kerül. Ráadásul az idegsebész nem minden vérzéses esetben nyúl a beteghez. "Átküldjük neki a leleteket, előfordul, hogy azok alapján elvállalja a beteget, de mire odaérünk, visszaküldi" - mondta a főnővér.
Időseknél probléma, hogy egyedül laknak, és mire megtalálják őket, nem tudják, mikor lettek rosszul. Rossz szociális körülmények miatt sokszor nem lehet a beteget hazaküldeni, mivel nem megoldott az otthoni ápolás, a krónikus belgyógyászati helyekre pedig akkor lehet bekerülni, ha ott meghal valaki. "Ideszólnak telefonon, hogy lesz hely, de csak három hét múlva, addig az ottani orvos átjár vizsgálni a beteget. Ilyenkor fölösleges túlápolás történik, nagyon sokba kerül nekünk. Legfontosabb feladataink a többnyire orron levezetett gyomorszondán keresztüli táplálás és a katéterezés, mert a betegek nem tudják a vizeletet kiadni vagy megtartani. Figyelnünk kell a felfekvésre, az ágy okozta sebesedés elkerülésére. De nálunk jó a helyzet, nem kell behozni gyógyszert, ha valami fogyóban van, mással helyettesítjük."
Megjósolhatatlan, hogy kinél milyen károsodás marad fenn, még ha ismert is, hogy mennyi időre maradt oxigén nélkül az agy. Tíz-tizennégy napig a koponyaröntgen alapján sem lehet biztosat mondani, sőt rejtélyes esetek is előfordulnak. Például amikor a CT nem mutat sérülést, a beteg mégsem lát. Vagy bal oldali károsodás mellett is a jobb oldal marad béna.
Az agy még mindig érthetetlen.
Kempf Zita
Első emelet 147-es, 148-as szoba
Zsuzsa: "Amerikában dolgoztam egy családnál, onnan jöttem éppen haza. Már itthon történt, hogy leguggoltam, és abban a pillanatban elsötétült minden. Szédültem, nem ájultam el, de nem tudtam felállni. Szóltam a férjemnek, ő azonnal visszavitt a kórházba, onnan hoztak ide a neurológiára. Este ki akartam menni a vécére, akkor éreztem, hogy balra húzok. Akkor még sikerült kimenni, de másodjára már nem tudtam lábra állni, fél oldalam teljesen elzsibbadt. Hétfőn múlt egy hete.
Csak annyit mondanak, hogy érrendszeri probléma meg hogy Wallenberg-szindróma, ennyit tudok, most néz utána a húgom, mi az. Ráadásul mindenszentek miatt most négy napig senki nincs, aki mondana valamit. Hétfőn megyek szívultrahangra, akkor majd rákérdezek, tulajdonképpen mi is történt velem. Lehet, hogy kis türelmetlenség is van bennem, többet szeretnék, vagy gyorsabban...
Segítséggel tudok már sétálni, és nincs az az erős fejfájásom, de a kezem, arcom még mindig ugyanúgy zsibbad. Állandóan kómában érzem magam, mintha nem is én lennék. Ahogy felkelek az ágyból, azonnal szédülök, nagyon kellemetlen. És ijesztő is. Szeretném, ha rendbe jönnék, mert azt, hogy negyvennégy évesen így maradok, ilyen hirtelen... egy olyan ember, aki éjjel-nappal dolgozik... és egyik pillanatról a másikra... nem tudnám elviselni."
V. Ferenc felesége: "Infúziós kezelésen vagyunk éppen bent, mindig segít rajta. Akkor egész jó, van, hogy hat hónapig vagy egy évig is. Én nem tudom, milyen kezelést kap, mert nem tudom az orvosi tudományt, annyi biztos, hogy ha megkapja, egész jól érzi magát. Csak addig kell befeküdni, amíg kapja, amúgy már otthon van velünk vidéken. 1993. november 9-én történt az agytrombózis. Horgászni volt, és érezte, hogy zsibbad a jobb karja és rosszul van. Este fél hat tájban érkezett meg, mondta, segítsük betolni a motort, mert már a lábát sem érzi. Elkezdtük masszírozni, hátha elhalt a keze. Mondom a fiamnak, menjen el a háziorvoshoz. Fél nyolcra érkezett meg az orvos, mert nem találta a házunkat. Megnézte, 120/80 volt a vérnyomása, azt mondta: Nincs magának semmi baja, adok magának egy olyan jó injekciót, hogy reggelre minden rendben lesz.
Mondom neki: Akkor megfürdesz? Nem szólt semmit. Mondom, rendben van, hogy zsibbad a kezed, de a doktornő azt mondja, holnapra kihevered, azért szólaljál meg, mit akarsz, fürdesz vagy mit csinálsz... Kérdeztem, kávét iszol, mondja: Iszok. De ahogy itta volna, féloldalra öntötte. Segítettem neki fürdeni, le is feküdtünk. Olyan éjfél körül lehetett, amikor alánkvizelt. Mondom, Feri, mit csináltál, soha nem fordult elő ilyen. Próbáltam kelteni, nem akart felébredni. Gondoltam, olyan nyugtatót adott neki a doktornő, hogy aludjon mélyen. Megfordítottam, elég testes volt akkor is, kicseréltem a lepedőt. Ez még háromszor volt. Hajnalban, ahogy elkezdtem rázni a vállát: Ébredj fel, ébredj! Akkor a szája leesett, a szemei meg fel voltak akadva. Be a gyerekkel az ügyeletre, mondtam, apád rosszul van. Ott azonnal hívták a mentőt, hoztak minket Pestre. Mondták, hogy mindent el fognak követni, de nagyon rossz állapotban van, készüljek fel mindenre. Nem is műtötték meg. Ahogy énnekem megmagyarázták, a két fő ér elzáródott, és hátulról kapott csak az agya vért.
Akkor egy ideig nem ismert meg senkit, nem emlékezett semmire, kérdezgette, honnan jöttünk, hol vagyunk. Olvasni, írni most sem tud, a saját nevét megtanulta leírni. Tanítottam beszélni, tudja nehezen mondani: egy-kettő-három-négy-öt, de az ötöt is úgy mondja, ot. Mondták, hogy így fog maradni a keze, bénán, szellemileg sem követi a dolgokat. Bal kezét tudja használni, azzal tanult meg enni. Segíteni kell a fürdésben, de nem is emlékszik, hogy megfürdött-e már.
Ápolási díjon vagyok mellette, tizenháromezret kapok most az emeléssel, neki kilencezer-hatszáz a rokkantnyugdíja. Több szakmája is van amúgy, hentes, targoncavezető és központifűtés-szerelő, utoljára egy faüzemben dolgozott szerelőként.
Nagyon ritkán van neki jó kedve, idegeskedik sokat, amiért ilyen lett, látom rajta, hogy elkeseredett. Meg haragszik ránk. Olvasni szeretett nagyon azelőtt, horgászni is, meg tevékenykedett otthon, értett a villanyos, a kőműves munkához, az udvart szépítette, mindig csinált valamit, olyan nem volt, hogy ő ne csináljon."
Veszteség,
ami mérhető
A vérkeringést érintő rendellenesség a teljes népességen belül mért arányon túl az a betegségfajta, amely az aktív korosztályt leggyakrabban munkaképtelenné teszi. Természeténél fogva különösen azokat a negyven-ötvenöt éves férfiakat veszélyezteti, akik munkatempójuk feszültsége, a vezető beosztással járó felelősség miatt túlhajszolják magukat. A vérnyomás stresszhelyzetben fokozott. Ha nincsenek kikapcsoló, nyugtató szünetek, napok, ezek a hatások a keringési rendszeren, a szív tűrőképességén vezetődnek le. Ha az érfalak ráadásul - szintén az életformából adódóan - gyengébbek, a járatok pedig a dohányfüstnek és a zsírnak köszönhetően szűkebbek, a rendszer nem bírja el az állandó magas nyomást.
Profán szempont, de ha bekövetkezik a katasztrófa, az a társadalom leghasznosabb tagjait vonja ki hónapokra, legrosszabb esetben pedig végérvényesen a munkából. További nagyarányú veszteség, hogy a magatehetetlen beteg nem képes eltartani magát, létfenntartásának költségeit - ha szégyenletesen alacsony szinten is - éveken, évtizedeken át az egészség-, majd a nyugdíjbiztosítás állja. A beteg mellett gyakran a hozzátartozók is kiesnek a munkából, és részben vagy egészben lemondani kényszerülnek mindenfajta kereső tevékenységről. Utóbbi esetben ápolási díjra szorulnak, ami szintén közteherként jelentkezik.
Mind a lakosság, mind a társadalombiztosító egyre többet költ gyógyszerre, az előbbi a legtöbbet idegrendszeri, az utóbbi a szív- és keringés-szervrendszeri szerekre (ide tartoznak a stroke-kal összefüggő gyógszerek is). 2001 első fél évében 23 milliárd forintba került e csoport ártámogatása, kilencmilliárd forintot pedig a lakosság fizetett ki. Nemzetközi szintű tapasztalat, hogy a gazdasági fellendülés általánosan romló egészségi állapotot von maga után.
Nálunk még nem jellemző, hogy nagyobb cégek gondot fordítsanak a megelőzésre munkatársaik, de legalább a felső vezetés körében. Az egészségi állapottal kapcsolatos teendők a felvétel után nem képezik a humánpolitika részét. Érdeklődésünkre több multinacionális vállalatnál elmondták: ezt dolgozóik magánügyének tekintik. Több bank és brókercég szerződésben áll ugyan orvosi rendelővel, de az együttműködés főként válságkezelő funkcióra szorítkozik. Biztató lehet, hogy Magyarországon is ismert már a menedzserszűrés fogalma. A Honvéd, a MÁV, illetve a Kelen Kórházban áll például rendelkezésre olyan szolgáltatás, amely megrendelésre, térítés mellett, kifejezetten az üzleti szféra résztvevőinek kockázati tényezőire koncentrál. Kihasználtsága azonban arra utal, hogy ez ma még kevesek kiváltsága, hiába bizonyítható, hogy többszörösen megtérülő kiadást jelent.
