Apák napja Budapesten – Idézőjelben teljesült

Élet + Mód

Június harmadik vasárnapja világszerte az apák napja – ma ünnepeljük. A Jól-Lét Alapítvány programján jártunk.

Kevesen tudják, hogy – a természetesen – az amerikai eredetű esemény több mint százéves, bár csak 1924-ben ismerték el szerte az Államokban, hivatalossá pedig Nixon tette 1972-ben. Nálunk viszont az ezredfordulóig kellett várni (leszámítva a poénkodást, hogy Ivó napja, vagyis május 19. az apukáké), hogy valamelyest bekerüljön a köztudatba az ünnep. A Jól-Lét Alapítvány 2007 óta köszönti az apákat; legfőbb céljuk, hogy felhívják a figyelmet az apaszerep fontosságára, illetve arra, hogy a gyereknevelés, a családi harmónia mindkét szülő közös felelőssége és feladata.

false

A szerző felvétele

Amúgy a Jól-Lét Alapítvány elsősorban a gyesről és gyedről visszatérő anyukák munkaerőpiacra való visszatérését segíti, szerintük ebben az élethelyzetben az apák napja úgy jön ide, hogy a nők újra munkába állása idején az egyik legkritikusabb pont az otthoni munkamegosztás. Különböző foglalkozásokon, közös családi játékokon keresztül tudatosítják, hogyan tudnak az apukák és az anyukák otthon úgy együttműködni, hogy egymás karrierútját, pályáját is segítsék.

A szervezők fontosnak tartják, hogy az apák napja bekerüljön a köztudatba, ami persze nem egyszerű menet, hiszen hat év – legalábbis a „robbanáshoz” – kevésnek bizonyult. Ennek ellenére Kánya Kinga, a Jól-Lét munkatársa optimista: „Nagyon örülünk, hogy egyre több helyen tartják meg az apák napját, innen kezdve a misszió idézőjelben teljesültnek tekinthető. De azt a megközelítést továbbra is szeretnénk népszerűsíteni, hogy a családon belüli együttműködés mennyire fontos a nemi szerepek egyenlősége miatt” – mondta a magyarnarancs.hu-nak.

Az újlipótvárosi rendezvényen nem a szokásos bazári, l’art pour l’art programok (kirakodóvásár, kézműveskedés, arcfestés stb.) szerepeltek. A játékos vetélkedőkkel a szervezők lényegében arra utaztak, hogy kiderüljön, milyen szerepet vállalnak otthon a szülők, hogyan lehet az apa-gyerek viszonyt tartalmasabbá tenni. Például amíg a gyerekek ajándékot készítettek, addig – szigorúan csak férfiak részvételével – interaktív beszélgetést tartott az apaszerepekről a beszédes nevű MENtorforMEN csoport, de persze voltak közös programok meg sütés-főzés, akár egy speciális játszóházban. Vagy otthon.

Az eseményen ugyanis szinte kizárólag komplett családok vettek részt, vasárnapi apukát keresve sem találtunk.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”