Elégedetlenek a tanárok a rájuk kényszerített e-naplóval

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 21.

Élet + Mód

Lázadoznak a több százmillióba került szoftver ellen.

Facebookon szerveződnek a pedagógusok, a szülők és a diákok az ősz elején bevezetett internetes napló ellen, számolt be róla a 168 Óra. A szoftver eredetileg a felsőoktatásban már működő Neptun-rendszer alapjára épül és arra lett kitalálva, hogy a papíralapú osztálynapló helyett, egy internetes platformon lehessen követni a diákok tantárgyait, érdemjegyeit és mulasztásait.

Azonban tanárok beszámolói szerint a szoftver elképesztően lassú és akár egyetlenegy érdemjegy beírása is akár több percbe telhet. Ezen felül, három héttel a tanév megkezdése után, a diákok még mindig nem tudnak bejelentkezni a rendszerbe. A pedagógusok továbbá sérelmezik, hogy senki nem kérdezte meg őket a rendszer bevezetéséről.

A lap megkeresésére Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt elnöke elmondta, az iskolák döntő többsége nincsen technikailag megfelelően ellátva ahhoz, hogy a tanárok internetes naplót vezessenek, különösen, ha az nem működik megfelelően.

A programot fejlesztő eKRÉTA Informatikai Zrt. 2016-ban 221 millió, 2017-ben 440 millió, idén júliusban pedig újabb 440 millió forintot kapott az államtól, hogy egy használható digitális naplót hozzon létre.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."