Fenn is, lenn is – Kipróbáltuk az új óriáskereket

  • - ts -
  • 2013. június 7.

Élet + Mód

Örülni mentünk és előítéletesen; történjék bármi odafenn s idelenn, fanyalogni nem fogunk: ha a járdáról nézve szeretjük a várost, menni fog fölülről is – s nem is csalódtunk.

Persze a helyzet ennél azért mégis bonyolultabb valamelyest.

Egyből volt minek örülni, semmi tömeg, sehol a kígyózó sorok – meglehet, nem lesz ez mindig (6 hétig) így, hisz az első nap délelőttjén jöttünk, még friss az egész. Biztos a 2400 forintos (140 cm testmagasság alatt a fele) menetdíjnak is lehet némi visszatartó ereje, de tán nem túl nagy, bár kerülnénk az összehasonlítgatásokat mondjuk a moziárakkal. A Szent István-bazilika kupoláját emlékeink szerint egy ötszázasért lehet körbejárni, ameddig jólesik, a Citadella meg ingyen van, s onnan szebb is a kilátás, de nyilvánvalóan egyik sincs akkora muri, mint ez a nagy kerék. Turistaként létezni pedig köztudottan nem filléres mulatság, még ha hazai pályán gyakorolja is az ember: kerekezni például tipikusan nem egyéni sport, szerelmeseknek és gyerekeseknek való, tehát egy fagyizással úgy elvisz egy tízest, mintha ott sem lettél volna. Ez az „ott sem levés” érzet éppenséggel abból is fakadhat, hogy a móka mindösszesen 12 percig tart, ami alatt négy kört tesz meg a szerkezet. Az élmény ezzel együtt intenzív, hiába emelkedsz el vagy fel, meglepő módon közelebb jön minden.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A nyolcszemélyes kabinok ráadásul menet közben, pláne meg-megállván lengedeznek kicsinyt, így finom kis gyomoremelkedés is fokozza a hatást. Négyen voltunk a nyolcszemélyesnek jelzett fülkében, mert a menet úgy megy, hogy mindenkit beterelnek az előtte kinyíló ajtón, ha tíz kabin üresen érkezik, utána akkor is. Nem firtattuk az okát, négyen tök jó volt, hatan is kényelmesen meglettünk volna, a nyolccal kapcsolatban már merültek fel bennünk kételyek, annál is inkább, mert a légkondicionáló éppen nem működött: zárt fülke, napsütés, izgalmi állapot, két percen belül szakadt mindenkiről a víz. Egyáltalán, az egész óriáskeréknek van egy kis hannoveri villamos fílingje belülről, jobb, de tagadhatatlanul levetett holminak hat.

Indulás után a kabin lendületesen földzsal, s ott meg is áll; ez a fő attrakció, a pár perces lebegés a város fölött. Ezalatt kell átélni a csodát, ami körülbelül annyiban foglalható össze, hogy Budapest szakadt bár, de így is gyönyörű, szó szerint egy szebb napokat látott város. Nem látsz gyönyörűen felújított részeket, a házak inkább koszosak zömmel, de minden mégis a helyén van, s az Andrássy útnak kifejezetten jót tesz a felülnézet. Az áradó Duna is lenyűgöző, de jó lesz sietni, mert reméljük, hogy nem tart ki 6 hétig. Igen, messze is el lehet látni, simán felismertem a csepeli víztornyot, bár arra jó okkal nem kíváncsi nyilván senki.

A következő körben fölfelé félúton állunk meg, az nem egy vasziszdasz, a téren ácsolt színpadot lehet látni, aki időben vált jegyet, kifigyelheti Palcsó Tamást, amint Rogán Antallal dalolja duettben a Tobacco Roadot.

A harmadik-negyedik körben nem volt megállás, röpült a kerék és az idő; itt nincs ráadás, pedig zúztuk volna még egy darabig. A megállások sűrűségét, időtartamát nyilván befolyásolja majd az érdeklődés mértéke, de megesküszünk, hogy a felső traktusban esedékes lebegés a legnagyobb szám.

Összegezvén tapasztalatainkat: közel jön a város, belenézel az arcába, és azt látod: nagyon szép, de egy kicsit szomorú.

Budapest, Erzsébet tér, július 22-ig

Neked ajánljuk