Élet + Mód

Magyarország egybefüggő szeméttelep. Becslések szerint minden településre 3-4 illegális hulladéklerakó jut, és az engedéllyel rendelkezők zöme sem különbözik számottevően egy szimpla gödörtől.

A világosi fegyverletétel után néhány évvel a Komárom melletti Ácsnál elesett az utolsó magyar hódvár, a feltartott kézzel kimasírozó védőket egyszerűen agyonlőtték. A WWF hét éve elkezdte visszaköltöztetni a kipusztított rágcsálót a hazai árterekre, miként Mária Terézia idején, most is német telepesek érkeznek az elnéptelenedett területekre. Mielőtt a horgászok és az erdészek a szívükhöz kapnának, szögezzük le: a hód étrendje zömében nem halakból, hanem lágyszárú növényekből áll, és vár helyett beéri partba vájt üreggel is.

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályán szürke járólapok határolják a málló zöld falakat, fent a meszeletlen plafon. Az étkezőben zúg a tévé, kattog és sivít a neon, a betegek többsége maga elé, a semmibe réved. Ide szállítják a mentők azokat, akiket meg kell szabadítani a világ mérgétől.

Tegyük fel, hogy a múlt csütörtökön, 2003. október 23-án akadt egy darab magyar ember, aki elhatározta: megvalósítja a lehetetlent, és minden politikai ünnepséget meglátogat, azért, hogy egy személyben - a sajátjában - eggyé forrassza a nemzetet. Fittyet hány időnek és térnek, mindenkivel megemlékezik az 1956-os forradalomról.

Magyar Narancs: Mióta vagy mozgássérült?

Nyár elején adták át a Margitszigetet ölelő futósáv első, 3,2 km-es szakaszát, a 192 millió forintból megvalósított fővárosi beruházás azonban vegyes fogadtatásra talált. Az ott edző atléták és trénereik például nagy ívben elkerülik az izületek kímélésére lefektetett gumicsíkot, szerintük a pudingszerűre sikeredett matéria lefékezi a mozgást, rendszeres használata pedig egészségtelen lehet. Az illetékes hatóság nem tud arról, hogy a pályába épített termék használatára építőipari-műszaki engedélyt kértek volna.

Három évvel ezelőtt kicsivel több mint kétmillió külföldi turista látogatott Bulgáriába, és több mint egymilliárd dollárt hagyott az országban. Akkor, tehát 2000-ben a legtöbben Németországból, a skandináv államokból, Belgiumból, Hollandiából, Angliából és Oroszországból tették tiszteletüket a balkáni országban. A helyzet azóta fokozódik. Sokkal többen sokkal többet költenek Szófiában, Várnában, Burgaszban, mint az ezredfordulón. Nekik tehát jó, nekünk nem eléggé.

Közel köreimből hallám rendre, archaizálok: hogy nekünk a történelmet "így" tanították! Értsd, hamisan. Magam szűkebbre fontam a kört, körömfontsággá (lásd Kosztoláyn: ha nincs rá más mód, körömköltészetet kell csinálni! mondom, Mágus volt a Kosztoláyn, látnok) jaj, böff, hogy történelmet egyáltalán tanítanak.

Már megtekinthető a Millenáris Parkban a fúziós elven működő energiatermelés egyelőre még szerény jelenének és remélhetőleg kecsegtető jövőjének szentelt szórakoztató, ám tanulságos kiállítás. A plazmagömböktől, kisülési csövektől, irányított lézerektől megbabonázott látogató bízvást elképzelheti ama kort, melyben végre nem kell majd parázni a villanyóra-leolvasótól.

A hazai solymásztársadalom szerint a törvények ellenük vannak, a hivatalok mostohán bánnak velük, és ezért nem képesek ezt a hagyományőrző vadászati műfajt a szélesebb tömegekkel megismertetni. A Természetvédelmi Hivatal viszont úgy látja, hogy a solymászokat a jog már így is eléggé elkényezteti.

A héten mutatják be Németországban a Berni csoda című filmet, amely a verhetetlennek hitt magyarok ellen aratott 3-2-es diadalnak állít emléket. Egy évvel az ötvenedik évforduló előtt a film az idei év első számú kasszasikerének ígérkezik, hacsak nem utasítja maga mögé a Good Bye, Lenin!, egy más tárgyú nosztalgia.

Még ha leszámítjuk is az öncsaló nosztalgiát, egyértelmű, hogy a hétköznapi, munkán kívüli tevés-levés volt a legelviselhetőbb tere az elmúlt, levitézlett rendszernek - a tiltott cselekedeteket nem számítva természetesen. Evés, strand, zenehallgatás, leülni az új tévé elé, divatos nejloning, mindenféle apró marhaság a lassan színesedő tárgyi környezetben. Ennek a békés langytérnek a kis változásaiban kapott szerepet a hatvanas évektől minden magyar család életében az Endéká, illetve ami egyet jelentett vele: a sok kis műanyag vacak, a mindenféle apró kézi készülék, visszatekintve inkább a szélső pontjait, semmint gazdagságát illetően színes választékban. Célirányosan cserélhető fejekkel ellátott elektromos házi masszírozó készülék - hogy szándékosan egy olyan darabot említsek, amely a kiállításon nem kapott helyet. De szinte érdektelen, hogy mit hoztak el Budapestre a stílszerűen az egykori keletnémet szocialista városban, az eredetileg Sztálin nevét viselő Eisenhüttenstadtban felállított dokumentációs központ anyagából: meglehetősen egységes hangulatot sugároznak a tárgyak. Van így is éppen elég korfestő, egykor Magyarországot is elárasztó darab a "bebo sher" villanyborotvától kezdve az UMF Ruhla karórákon, a színes billentyűkkel ellátott, agresszív hangú Triola melodikán és a Komet (= üstökös) hajszárítón keresztül a Minett kazettás magnóig, és akkor a mindenféle műanyag asztali apróságról, a tyúk alakú lágytojás-tartóról, a hosszú nyelű műanyag kiskanálról, a számtalan kicsi, haloványan színes, hamar elkopó-elkoszosodó tányérkáról nem is szóltunk. Pedig az endékás hétköznapoknak a kiállítás sugallata - és homályosuló emlékeink - szerint valóban ez a lényege. Plasztik és műgumi. Csupa kicsinyes praktikusság, nyomorúságos és igénytelen - miközben "modernnek" szánt és hirdetett -, filléreskedő olcsóság, maga a mindennapi kispálya, a lenyomott, ócska magánszabadság. A vacak.

Ki volt a történelemben az első hímsoviniszta, aki orvosi kérdést csinált a női nemi vágyból? És mi köze ennek a vibrátorhoz? E zavaros történetet Rachel P. Maines: Az orgazmus technológiája, a "hisztéria" és a vibrátor, és a nők nemi kielégülése (The Technology of Orgasm, "Hysteria" and the Vibrator, and Women`s Sexual Satisfaction) című munkája alapján szálazza szét szerzőnk.

A komáromi református közösség központját alig egysaroknyira találjuk a város főterétől, a Jókai utcában. A tekintélyes barokk templommal szemben lévő telken áll az a kis sárga ház, melynek falai közt a Kálvin János Teológiai Akadémia működik, a virágoskert túlsó végében pedig óratornyos, öreg kollégium emelkedik, ahol egykor Jókai diákoskodott. Akkoriban a komáromi kollégiumot Sárospatakkal és Debrecennel egyenrangú iskolának tartották, de mára a megfogyatkozott reformátusok örülhetnek, ha legalább a lelkészképzést fenn tudják tartani - bár a Selye nélkül talán ez is túlzott vágy.