Sólyomvita Magyarországon: Vadászati tilalom

  • Linder Bálint
  • 2003. október 16.

Tudomány

A hazai solymásztársadalom szerint a törvények ellenük vannak, a hivatalok mostohán bánnak velük, és ezért nem képesek ezt a hagyományőrző vadászati műfajt a szélesebb tömegekkel megismertetni. A Természetvédelmi Hivatal viszont úgy látja, hogy a solymászokat a jog már így is eléggé elkényezteti.

A hazai solymásztársadalom szerint a törvények ellenük vannak, a hivatalok mostohán bánnak velük, és ezért nem képesek ezt a hagyományőrző vadászati műfajt a szélesebb tömegekkel megismertetni. A Természetvédelmi Hivatal viszont úgy látja, hogy a solymászokat a jog már így is eléggé elkényezteti.Az őszi szezon előtt nem csak a puskás vadászok melegítenek, mocorognak azok is, akik ragadozó madárral a karon szoktak a zsákmány után eredni. Zsolt, az alföldi solymász eldugott tanyáján is öszszeverődnek néhányan, hogy szemügyre vegyék a kora gyermekkora óta madarakkal foglalkozó férfi idén már hadra fogható jószágait. A portás, egy borjú méretű komondor magyaros vendégszeretettel tuszkolja befelé az érkezőket, a vályogház előtt naposcsibéket reggeliző holló hideg tekintetét viszont jobb kerülni: a Lehel kürtjénél alig kisebb csőr bizonyos távolságon belül automatikusan támadásba lendül. A kertben, a gyümölcsfák között levert cölöpökön szigorú tekintetű sólymok sziesztáznak, hol a lábukra kötött szíjra, hol a körülöttük szaladgáló tyúkokra sandítanak.

Zsolt mint pótszülő épp egy ifjú vándorsólyomból próbál

tökéletes vadászgépet

faragni, bár szerinte a madár "még nincs készen": miután leoldják a szíjról, megszabadítják a szemére lehúzott bőrsapkától, és a kinyújtott kar előrelendítésével megkapja a felszállási engedélyt, az áramlatokat kihasználva egy darabig elegánsan vitorlázik a magasban. A parittyaként pörgetett, húsokkal spékelt tollbábu felett körözve hamarosan kiszúrja, amit keres: megvan a zsákmány megkaparintására legalkalmasabbnak vélt szög, adott a pozíció. Zsolt viszont a sólyom helyében máshonnan indította volna a támadást, ezért amikor az irtózatos lendülettel lebukó madár már majdnem a célba fúródik, pedagógiai célzattal félrerántja a bábut. A 100 kilométer per óra feletti zuhanórepülésből felcsapó sólyom egy méterrel a fejünk felett húz el, lendületből a levegőbe rajzolja a parabola másik ívét, és rövid körözést követően megint bevetésre indul - a kudarc láthatóan nem lombozta le. A tréner azonban ezúttal sem teljesen elégedett. A tizedik körnél a röppályát illetően madár és gazdája között végre teljes konszenzus alakul ki, a sólyom belecsimpaszkodhat az ebédbe, mi pedig feltápászkodunk a földről, és kiengedjük behúzott nyakunkat.

A sasnál kisebb termetű, energikus sólyommal főleg madarat lehet fogatni: fácánt, fogolyt, szarkát, réceféléket vagy varjút, de a hímnél harmadával nagyobb tojó egy hízott nyulat is képes két vállra fektetni. Vadászat közben semmit nem bíz a véletlenre. "Mivel sprintben nem olyan jó, mindig igyekszik az áldozat fölé kerülni, ahonnan nagy sebességgel zuhanva erős lábával eltöri a gerincét, és ha szükséges, csőrével szétnyiszálja a torkát" - mondja Zsolt.

A lényeg nem a vadászteríték nagysága,

a légi csata drámai látványának hódoltak egykor Kínától Karthágón át Róma összes provinciájáig. A középkori Európát a fáma szerint eleink ismertették meg a solymászattal, ezt azonban az első Merovingok vadászkalandjait taglaló IV. századi írásos emlékek sajnos cáfolják. A XVI-XVII. századi Magyarországon minden magára valamit is adó nemesi udvarháznál tartottak ragadozó madarakat, a solymászatot pedig inkább művészetnek tekintették.

Napjainkban itthon közel másfél százan vadásznak sólyommal és héjával. Zsolt szerint ha a jogszabályi környezet nem fojtogatná az egész műfajt, ennél jóval többen őriznék a hagyományt. "Hiába vett részt a szakmai szervezet annak idején a természetvédelmi törvény vonatkozó passzusainak társadalmi vitáján, észrevételeinket egyszerűen kigolyózták" - panaszolja. Az eső elől a konyhába húzódó solymászok szerint a jogalkotó és az illetékes hivatal karöltve akadályozza az ősi vadászati metódus fennmaradását. "Számtalan iskolába hívtak, hogy mutassam meg, mit tudnak a madarak. Ez a gyerekeknek hatalmas élmény lenne, másrészt a környezeti nevelés szempontjából sem haszontalan. De itt a tartási engedélyünk, az áll benne, hogy ez tilos" - lobogtatják papírjaikat. Az engedélyt kibocsátó Természetvédelmi Hivatal szerint a bemutatók egyszerűen olcsó show-műsorok, amelyek felpiszkálják az emberek fantáziáját, ennek következményeként aztán többen több fészket rabolnak ki. "Ez badarság" - kommentálja Zsolt, aki szerint az sem igaz, hogy manapság Európa-szerte a bemutatók lennének a vadon fogott madarak illegális kereskedelmének legfontosabb helyszínei. "Mióta az arab országok rendre csatlakoznak a védett fajok kereskedelmét szigorúan szabályozó washingtoni egyezményhez (lásd keretes írásunkat), a korábban a kereslet javát jelentő arab kereskedők is a tenyésztett madarakat keresik" - érvel.

"Aki solymászatra adja a fejét, több vizsgán kell átesnie, mint egy sebésznek" - mondják a solymászok, mert az állattartáshoz és a vadászathoz számos engedélyt kell megszerezni. Egy átlagos képességű szülőktől származó hímet kis szerencsével 100 euróért vagy olcsóbban is meg lehet csípni, de a legígéretesebb példányok akár 1500 euróba is kerülhetnek, bár ennyit itthon csak kevesen adnak értük. Az utánpótlási vonalak jórészt külföldre vezetnek, a hazai természetvédelmi jogszabályok ugyanis gátolják a tenyésztést, és nehezítik a csereberét. A sólymok fokozottan védett állatként a washingtoni egyezmény kedvezményezettjei, a faj szerelmesei főképp azt nehezményezik, hogy a szigorú szabályok nemcsak a vadon élő, hanem a tenyésztésből származó egyedekre is vonatkoznak, hatnál több állatot például senki sem tarthat. "Ennyivel nem lehet tenyészteni" - legyint Zsolt, aki azt is fájlalja, hogy csak a Természetvédelmi Hivatal előzetes engedélyével adhat túl a szaporulaton, ahol a hivatal 90 napos határidővel dolgozik, szemben az átlagos államigazgatási eljárás egy hónapjával. "Pedig itt minden hét számít. Három hónap után már nem lehet tanítani a madarat, így a kutyának sem kell. Nem értem, miért gátolják azt, amit például Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Szlovákiában vagy Csehországban engednek."

Haraszthy László, a Természetvédelmi Hivatalt vezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára az elégedetlenség hallatán csak csóválja a fejét, szerinte

a solymászok már így

is speciális kivételezettjei a természetvédelmi jognak. "Azzal, hogy valaki otthon tarthat egy ilyen, fokozottan védett madarat, gyakorlatilag nagyon szigorú szabályrendszer alól kap felmentést. Húsz éve ez még teljességgel lehetetlen lett volna" - mondja. A hivatal vezetője szerint a solymászok birtokában lévő madarak családfája követhetetlen, így ha ezek netán kiszabadulnak, genetikailag fertőzhetik a szabadon élő populációt, ez pedig már a faj fennmaradása miatt lehet veszélyes. Haraszthy László úgy véli, egyszerűen arról van szó, hogy néhányan passziójukból akarnak megélni, ezért árasztják el beadványaikkal a hivatalt. "Páran nagyban akarnak tenyészteni, de ezt mi nem engedjük, mert ennek semmi köze a solymászathoz és nem találkozik a természetvédelem érdekeivel. Ez csupán egy szűk csoport problémája, az egyesület tagjai döntő többségének ez a helyzet teljesen megfelel."

Másképp látja ezt Kovács István, a hazai solymászokat tömörítő egyesület titkára. "Az egyesület minden törvényes eszközzel azon van, hogy megváltozzon a jogszabályi környezet. Azt szeretnénk elérni, hogy a tenyésztésből származó egyedek kikerüljenek a washingtoni egyezmény hatálya alól, és ezeket a madarakat a hazai solymásztársadalom tagjai különösebb tortúrák nélkül ajándékozhassák vagy adhassák el egymásnak. Jelenleg mindenhez az egyezményhez kötődő, nehezen beszerezhető engedély kell, a nemzetközi solymásztalálkozót is csak nagy kínkeservvel tudjuk megtartani." Ezért aztán az egyesület vezetői rendre beadványokat körmölnek, a természetvédelmi törvény kifogásolt paragrafusai miatt pedig már az Alkotmánybírósághoz is fordultak.

Linder Bálint

A Washingtoni egyezmény

A washingtoni egyezmény - angol rövidítésében a CITES - 1973-ban jött létre, a világméretű megállapodáshoz Magyarország 1985-ben csatlakozott. Az egyezmény célja az, hogy az állat- és növényfajok ezreit a kipusztulás szélére juttató nemzetközi kereskedelmet megzabolázza, ezért jelenleg több mint 35 000 faj befogását és kereskedelmét tiltja, illetve szabályozza. A kevésbé súlyos helyzetben lévő állatok és növények korlátozott mennyiségben, természetvédelmi hatósági engedélyekkel kereskedelmi forgalomba kerülhetnek. Az ún. CITES-engedélyt Magyarországon a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala adhatja ki. Az előírások nemcsak élő fajokra, hanem azok minden részére és származékára is vonatkoznak, így engedélyköteles a vadászati trófea és a turistaszuvenírként árult madártoll is. Az egyezmény három kategóriát különböztet meg, az elsőbe a kihalástól veszélyeztetett fajokat tették, ezekre teljes tilalom vonatkozik. Ide tartoznak az emberszabású majmok, az elefántok, az oroszlán kivételével szinte az összes nagymacska, számos medve- és papagájfaj. A második kategóriába olyan fajok kerültek, amelyek veszélyeztetetté válhatnak, ezen állatok kereskedése korlátozott. Itt találjuk a legtöbb krokodilfajt, majmot, óriáskígyót, a kaméleont és a gekkót, valamint az óriáskagylókat is. Az utolsó kategóriába az egyes országok által védelem alá helyezett fajok tartoznak, ez azonban a többi országra nem jelent kötelezettséget. Minden tagország hozhat szigorúbb intézkedéseket, Magyarországra például ragadozó madarak csak előzetes engedéllyel hozhatók be, és a megfelelő engedélyek nélkül közlekedő tranzitszállítmányok is elkobozhatók.

Neked ajánljuk

Farkas farkasnak embere

Évszázadok alatt sokat fejlődtek a történetmesélés eszközei, a korábban tűz mellett elmesélt legendákat mára a live-ozás váltotta fel, a westernfilmek pedig valahol a kettő között helyezkednek el.

Ember embernek

A Piroska és a farkasnak van egy olyan változata, amelyben a gonosz farkas hozzá sem tud nyúlni kiszemelt, fiatal áldozatához, mert megégeti a kislány aranykámzsája.

Mert ez műanyag

Előfordul, hogy néhány tárgy megpillantása egy egész, rég eltemetett emléksort hoz elő. Pontosan ezzel ajándékoz meg minket e kiállítás, amely sokkal többet is ad, mint amennyit a címe ígér. Gyermekkori álmainkat hozza közelebb.

Közös pillanataink

  • Erdei Krisztina

A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.

Mantrafelhő

A kötet verseit olvasva mintha egy buborékba kerülnénk. De nem abba a fajtába, amely távol tartja a külvilágot, éppen ellenkezőleg. A gömb homorú fala időnként torzítja a kinti látványt, máskor élesebbé teszi a részleteket, aki pedig kívülről pillant ránk, minket láthat torzabbnak akár.

Egy emlékmű emlékei

  • Antoni Rita

Budapest Főváros Önkormányzata 2020 tavaszán indította el a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projektjét, amely 2023 tavaszán egy emlékmű átadásával zárul majd az I. kerületben.

Szeretetcsomag

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Letéve

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

„Hogy visszataláljunk”

Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgettünk az egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznővel.

„Az utolsó pillanat”

Haditudósítóként járta évekig a Donbaszt az ukrán és szeparatista oldalon is, az erről szóló könyve az idén magyarul is megjelent. A Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben az orosz–ukrán konfliktus gyökereiig hatol, s azt is bemutatja, hogy milyen volt az élet az invázió előtt. A szlovákiai szerzővel a kézirata lezárása utáni időkről is beszélgettünk.