A héten mutatják be Németországban a Berni csoda című filmet, amely a verhetetlennek hitt magyarok ellen aratott 3-2-es diadalnak állít emléket. Egy évvel az ötvenedik évforduló előtt a film az idei év első számú kasszasikerének ígérkezik, hacsak nem utasítja maga mögé a Good Bye, Lenin!, egy más tárgyú nosztalgia.
n "Még hat perc van hátra a berni Wankdorf Stadionban. Az eső megszakítás nélkül zuhog, a nézők azonban kitartanak"- érkezett a közvetítés szállóigévé lett részéhez Herbert Zimmermann, a németek Szepesije. "Bozsik, a magyarok jobbösszekötője elveszti a labdát. Schäfer. Schäfer középre ível. Fejes - a védőkről lepattan. Az érkező Rahnnak lőni kéne. Rahn lő. Góól! Góól! Góól! Góól!"
Ami a németeknek maga a csoda (Wunder), nekünk máig sajgó seb (Wunde). A kudarc megmagyarázására számtalan elmélettel álltunk elő, melyben a tőrdöféslegenda ("a bíró elcsalta", "a komcsik eladták", "a játékosokat megvették") egyszerre éledt újjá a nemzeti karakterünk gyengeségeit kutató önmarcanggal ("csak mi vagyunk képesek kétgólos előnyről kikapni"). Miért ne lennének hasonló teóriák a túloldalon?
1954. július 4., Bern alapjaiban határozta meg, hogy a német foci paradigmája
olyan lett, amilyen
A németeknek az esztétikusan, ötletesen, technikásan játszó Puskásékhoz képest kellett magukat meghatározni. Az oltári csúnya, de hatékony futball elismeréseképp a világ ismét a poroszos erényeknek hajtott fejet: csapatszellem, szorgalom, győzni akarás és vasfegyelem. A győzelmet követő fociláz hihetetlen érzelmeket szabadított fel a németekben. Amit mi úgy mondtunk: "Jó volt magyarnak lenni", a németek: "Megint vagyunk valakik."
Történészvélemények szerint (Joachim Fest, Guido Knopp) valójában ezen a napon született meg az NSZK: a legyőzött, megszállt, önmagától elidegenített nemzet ismét helyet követelt magának a térképen. Első ízben vívott ki magának nemzetközi elismerést. (Ekkor még csak gyúrtak a "gazdasági csodára".) A helyzet azért volt morbid, mert fogalmuk se volt, hogyan adhatnak hangot ennek. Jellemző, hogy a meccs végén a győzelemittas szurkolók a Deutschlandslied - a német himnusz - betiltott versszakát ("D., D. über alles") kezdték énekelni, mire a rádióközvetítést odahaza azonnal lekeverték.
A mérkőzés ötvenedik évfordulójára készülve, a televíziós csatornák (ZDF, Pro7) összekaptak azon, hogy ki tud eddig még soha nem látott képeket bemutatni a vb-döntőről. Svájcban rábukkantak egy 45 perces amatőr felvételre, melyen részben színesben, új beállításokból láthatóak a gólok. A ZDF dokumentumfilmjét tudomásunk szerint egy időben a Magyar Televízió is műsorára tűzi. A Berni csoda a várakozásokat tovább tüzeli. Az előzetesen közölt képsorok alapján pont olyan film született, amely egy "normális" nemzettől elvárható, ahol egy (sport)eseményt csodának, kultikus jelentőségűnek tekintenek. Giccses. A főhős a nekünk kettőt vágó Helmut Rahn.
Nem számított tipikus német focistának: a fegyelmezetlenség mintapéldánya volt. Effenberg Törőcsikbe és Váradi Bélába oltva. Nagypofájú volt, szeretett inni és mulatni. Nem járt rendesen edzésre, a pályán nem szívesen passzolt. Önéletrajza Hobbim: a góllövés címmel jelent meg 1959-ben. "Boss"-nak nevezték, de tökéletes ellentéte volt a "Chef"-nek, Sepp Herberger szövetségi kapitánynak. Míg Rahn ars poeticáját talán a "Szétrúgom az arcát!"-mondat fejezte ki legjobban, Herbergertől, "a labdarúgás Immanuel Kantjától" olyan örökbecsűek maradtak fent, mint "A labda gömbölyű"; "Minden mérkőzés 90 percig tart". Rahn és a csapat (különösen a zablaként tartott, eszményi Fritz Walter), valamint R. és a kapitány viszonyát a film is felkarolja. A tépelődő Herbergert a szálloda takarítónője beszéli le egy közmondásokkal terhelt dialógusban arról, hogy az engedetlen jobbösszekötőt hazazavarja Svájcból. (- "A ketteseket is át kell engedni." - "Szorgalom nélkül nincs siker." - "Ha az alma megérik, magától is leesik a fáról." Stb.) Tisztára, mint Berti Vogtsné, aki Oliver Bierhoffot csempésztette be férjével a `96-os angol Eb-re utazó csapatba!
A csodavárás másfél óra, és valahogy el kell jutni a lefújásig. Erre van Rahn, aki egyes számú idol egy esseni kisfiú, Matthias számára. A gyerek apja tízévi orosz fogság után tért vissza, nem ért szót a fiával, Rahn - a maga módján - papapótlékot játszik. Matthias viheti a táskáját az edzésekre, ilyesmi. De a lényeg azért a meccs. Sönke Wortmann filmje egyszerre
beavatás és rituálé,
hogy aki nem látta, vagy aki megint át akarja élni, megnézhesse. A berni döntő góljait megelőző szituációkat hajszálpontosan rekonstruálták. A felvételeket alapos casting - próbajáték - előzte meg, a stadiont és a közönséget számítógép segítségével keltették életre. A Berni csoda rövid úton rendbe szedi az egyén (Rahn), a család (Matthiasék) és a nemzet (Németország) lelkét. És ugye még ott az izzadságszagú utókor. Nem csak a film didaktikus, ez van a futballvoyeurök szívében is: a foci mindenre gyógyír.
Bogár Zsolt
