A játéknak szubjektív értéke van – játék az, amit annak találunk, ami szórakoztat, elbűvöl. Ezt legjobban talán a csecsemő- és kisgyermekkori játékpreferenciák mutatják meg: sokszor a csomagolópapírral, dobozzal hosszabban játszik a gyermek, mint magával a játékkal. Ki ne látott volna egy éves gyermeket kitartóan üres műanyag flakonnal játszani? Ebben az életkorban nem is érdemes klasszikus értelemben vett ajándékot adni, fontosabb az együtt töltött minőségi idő, a gyermek tevékenységeinek és preferenciáinak kibontása azzal, hogy hagyjuk, fedezze fel a környezetét.
Három éves kor felett már konkrétabb, vásárolható játékokról kezdenek el gondolkodni a gyerekek, azzal együtt, hogy óvodáskorban még erősen ragaszkodnak a meglévő kedves tárgyaikhoz. Ebben az életkorban épp ezért a meglévő preferenciákra érdemes ráerősíteni, főleg a fantázia fejlesztésével és a szerepjátékok elősegítésével. A kedvenc plüssnek beszerezhetünk kiságyat, takarót, sapkát, a gyereknek magának jelmezt, valamint mesekönyvet, sok színes, megragadó képpel. Ha szívesen alkot, akkor segítsük festékkel, gyurmával. Előnyösek azok a játékok, amelyekből szinte végtelen variációkban lehet építkezni: duplo, vonat, sín. Nem érdemes sok ajándékot halmozni, ekkor ugyanis még kisebb a kortárs nyomás és a nyomában keletkező elvárások, a kicsi jobban bele tud merülni egy új tárgy megismerésének örömébe. Fanni lányom például 4 és fél éves volt, amikor karácsonykor, miután kibontotta első ajándékát, egy gyerekollót, egész este azzal ügyködött, játszott, csomagolópapírt vágott; a többihez aznap hozzá sem nyúlt.
Már ebben az életkorban érdemes rögzíteni viszont az ajándékozási szokásokat, és ezt megbeszélni a tágabb családdal is. Az életkor és a kortárs hatás növekedésével a gyermekben is számos elvárás alakulhat ki, s ezeknek a szülő érthetően igyekszik megfelelni, hisz senki sem szeretné, ha a gyermeke úgy érezné, hogy kevesebbet, vagy rosszabbat kap, mint a barátai. Fontos azonban tudni, hogy ezeket a visszajelzéseket pillanatnyi érzések irányítják, ráadásul teljesítésük a következő ajándékozáshoz kapcsolódó elvárások alapjául fog szolgálni – magyarul: kevesebb már sosem lehet.
Mégis mit?
Akkor tehát ne vegyük figyelembe, hogy a gyermek mit szeretne? Dehogynem, ez nagyon is fontos szempont. De az is biztos, hogy a szülők meghatározta kereteken belül érdemes maradni. Ezeknek állandónak kell lenniük, bár minden családban mást jelenthetnek, mégis akad pár fontos alapelv. Először is: hagyjuk az ajándékokat az ünnepnapokra. A születésnapra, karácsonyra adott játékok értékét csökkenti, ha a gyermek amúgy is hetente kap valamit. A kevésbé „ajándékozós” ünnepeken (Mikulás, húsvét) kapott tárgyi ajándékok is negatívan hatnak erre. Azt is jól tesszük, ha koordináljuk a nagyszülőkkel, keresztszülőkkel az ajándékozást. Így a gyerek még véletlenül sem ugyanazt kapja többektől, és nem kap olyasmit sem, amivel a szülő nem ért egyet. Figyeljünk a testvérek közti egyenlőségre, és őket magukat is biztassuk a saját ajándék készítésére, emeljük ki ennek az értékét. Fontos az is, hogy az ajándékok száma (értéktől is függően) állandó maradjon.
A következetesség mellett, mint a gyermeknevelésben általában, ebben is fontos persze a rugalmasság.
A 6 éves Réka szülei a válás után úgy érezték, az első karácsonyt még együtt töltik, és inkább több, nagyobb ajándékkal megpróbálják valahogyan kompenzálni azt a nehézséget, amit Rékának át kell élnie. Ám a kislány zaklatott és rosszkedvű volt, a játékokat nem élvezte. Ebben a helyzetben a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást nehezíti, ha úgy teszünk, mintha nem történt volna változás. Fontosabb a dolgok világos kommunikálása, a két külön karácsony megünneplése. Az sem baj, ha innentől a két háztartásban külön szokások alakulnak ki, akár az ajándékozásra kiterjedve is, amíg ez nem a szülők közti versengést erősíti fel.
Iskoláskortól egyre erősebben hatnak a kortársaiknál látott játékok, a reklámok, az elvárások. A fantázia beszűkülésével a szabályokkal rendelkező társasjátékok kerülnek előtérbe, népszerű lesz a lego, megjelenik a gyűjtés: focis kártyáé, sorozatos babáké, autóké. Kamaszkorban már szívesen kapnak ajándékba ruhát és cipőt is, ami korábban a szülői praktikum területe volt, és kevéssé bírt értékkel a gyerek számára. Érdemes a mennyiséget is határok közt tartani. Ez nem könnyű, hiszen iskoláskorban már sok az elvárás – de az alábbi eset segíthet megérteni, miért érdeke a gyereknek is az, hogy ne kapjon meg mindent.
A 11 éves Berci apukája mesélte, hogy amikor fia kisgyerek volt, ő sokat dolgozott, s bűntudata miatt, hogy keveset van otthon, mindig ajándékkal érkezett haza. Az ünnepekkor a fiú bármit megkapott, amit szeretett volna, de nehezen tudott választ adni arra, hogy mit szeretne, általában a meglévőkből akart még egyet, vagy egy újabb változatot. Mire hozzám kerültek, Berci teljesen érdektelen volt, sokszor unatkozott, nem volt motivált, nehezen kapcsolódott, nem állt ki magáért. Természetesen több összetevő miatt alakult ez ki, de a játékokkal való határtalan elhalmozás egyértelműen nehezítette a valós érdeklődése kibontását.
Kamaszkorban látszólag érdektelenség léphet fel, a serdülő nehezebben tud válaszolni arra, hogy mit szeretne, a mennyiséget kevésbé várja el. De ez ne tévesszen meg senkit, a jó ajándék itt is örömet szerez. Lehet, hogy egy kütyüt szeretne, amelyet megadunk vagy sem, de ilyenkor érdemes az élmény szintű ajándékokra fókuszálni, akár családilag, akár a kortárscsoportra szabva.
Szeresd nyugodtan
A fentiek mellett felmerülhetnek a környezettudatosság, a fenntarthatóság, az értékközvetítés szempontjai is – és ezekben a gyermek és a szülő elvárásai nem feltétlenül találkoznak. De mert ajándékozni azért ajándékozunk, hogy örömet szerezzünk, mindenképp vegyük figyelembe, hogy mit szeretne a gyerek; kisebb korban úgy, hogy megfigyeljük, később úgy, hogy rákérdezünk. Ne a „fejlesztés” vagy a „hasznosság” szempontjai szerint válasszunk játékot, hiszen ha a kölök nem fogékony erre, kézbe sem fogja venni. Fontos az is, hogy saját elveinkkel és érzéseinkkel ellentétes dolgot ne vegyünk: óhatatlanul megjelenik a reakciónkban, amit egy érzékeny gyerek hamar észrevesz, akár anélkül, hogy a valós forrást azonosítani tudná, és ez megterhelheti a kapcsolatot.
Marci régóta nyaggatta szüleit egy nerf puskáért. Ők végül beadták a derekukat, és kilencedik szülinapjára kapott egyet. Marci eleinte nagyon boldog volt, azonban a szülők folyamatosan próbálták rávenni, hogy mással játsszon, ők maguk nem szálltak be, amikor a puska is részese lett volna a közös időtöltésnek. Mire mi találkoztunk, a puska már konfliktus forrása volt köztük, sőt Marci önértékelésére is negatívan hatott a bűntudat, hogy ennyire szeret valamit, amit a szülei szerint nem szabadna szeretnie. A játékfegyverekről fontos leszögezni, hogy semmi gond nincs azzal, ha szerepjátékban a gyermek kiéli az indulatait. Ennek a szempontnak az átvétele feloldotta Marci családjában is a feszültséget.
Ha mástól kap olyan ajándékot, amivel nem értünk egyet, tegyük nyíltan szóvá: „Tudod, hogy én nem szeretem ezt a típusú játékot, de te nyugodtan szeresd csak, gondolkodhatunk erről máshogy”. Más a helyzet, ha kifejezetten ártónak ítéljük meg a kapott játékot, akár csak azért is, mert korainak tartjuk. Ilyenkor határozottan ki kell állnunk, vállalva a konfliktust – lehetőleg anélkül, hogy őt vagy a preferenciáját minősítenénk.
Balázs 14 éves korában horrorjátékot kapott egyik barátjától a telefonjára. Mikor a szülők ezt felfedezték, azonnal letöröltették. A heves összetűzések alatt szilárdan képviselték, hogy nézetük szerint Balázsnak ezek a tartalmak árthatnak, még ha ő ezt nem is így ítéli meg. Közösen megbeszéltünk egy olyan életkort, amikor már saját maga dönthet a telefonjára kerülő összes tartalomról.
Óvodáskor után pedig – addig ugyanis erősen ragaszkodhatnak a játékaikhoz – érdemes gyermekeinket arra ösztönözni, hogy a nem használt, s láthatóan megunt játékaikat ajándékozzák tovább, vagy akár adják el. Így megértik a játékok valós és relatív értékét, jobban tudják becsülni őket és megélhetik az adás örömét is.
(A szerző klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus.)
(Címlapképünk illusztráció)
