Ott nő a homofóbia, ahol nem ismerik el a melegjogokat
pride_MG_2727w.jpg

Ott nő a homofóbia, ahol nem ismerik el a melegjogokat

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 21.

Élet + Mód

Magyar kutatók eredményéről számolt be a Reuters.

Kiemelt szerepe van az államnak abban, hogy a társadalom elfogadó-e az LMBT-emberekkel, mondta a hírügynökségnek Takács Judit, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, aki részt vett az egész Európát lefedő kutatásban.

Azokban az országokban, ahol az azonos neműek nem házasodhatnak, jelentősen lecsökkent az LMBT emberek elfogadottsága, míg azokban az országokban ahol házasodhatnak, a társadalom is elfogadóbb velük, derül ki a szerdán ismertetett kutatásból.

A legtöbb európai országban nőtt a melegek elfogadottsága 2002 és 2016 között a magyar kutatók eredményei szerint.

Ugyanakkor Oroszországban, Bulgáriában, Litvániában Lengyelországban és Ukrajnában egyre elutasítóbb a társadalom velük szemben. A leginkább ott csökkentek a melegekkel kapcsolatos előítéletek, ahol a vizsgált időszakban bevezették a melegházasságot, derül ki a 334 ezer megkérdezett válaszai alapján.

Takács szerint a kutatás egyik tanulsága, hogy a társadalomban igenis csökkenthetők a melegekkel szembeni előítéletek, és ebben kiemelt szerepe van az államnak. A kutató felidézte, hogy Magyarországon a kormány szervezi a homofób propagandát, ami nagyon jól működik is. Sőt maga a miniszterelnök, Orbán Viktor nyíltan ellenzi a melegházasságot.

Azonos neműek 16 európai országban házasodhatnak a 48-ból, 21 országban pedig még élettársi kapcsolatot sem létesíthetnek azonos neműek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.