Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a szétválasztott bangladesi sziámi ikreken
Ikrek_top_story_lead.jpg
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány által 2019. augusztus 2-án közreadott kép a magyar orvoscsapat által szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről, Rabeyáról és Rukayáról a beavatkozás után Dakkában augusztus 1-jén.

Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a szétválasztott bangladesi sziámi ikreken

  • MTI
  • 2019. augusztus 21.

Élet + Mód

Ezek már kisebb beavatkozások lesznek - közölte a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak elnevezett műtétsorozat fő koordinátora.

Pataki Gergely azt mondta, jelenleg az intenzív terápiás szakasz tart, a további műtétek csak akkor kezdődhetnek el, ha a két kislány állapota stabilizálódik.
A beavatkozások plasztikai helyreállító műtétek lesznek, többek között a koponyaboltozat további helyreállítását végzik majd - tette hozzá.
Közölte: Rabeya egyre jobban van, Rukaya viszont még lélegeztető gépen van, de reményei szerint fel tudják majd ébreszteni a kislányt.
A műtét világújdonságot jelent, és az is egyedülálló, hogy technikai transzferrel egy fejlődő országban végezték el, viszont - amíg mindkét kislány fel nem épül - a műtét csak technikai siker - hangsúlyozta.
Csókay András, a műtétsorozat harmadik fázisának vezetője közölte: a műtétek előtt minden vizsgálat azt mutatta, hogy az egyik kislány veséje csak 11 százalékosan működik, műtét közben azonban „csoda“ történt, mert a vese elkezdett jól működni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.