Magyar Narancs: Némafilmek zenei aláfestéssel, ritmusra pancsoló tömeg, reggelig tartó buli a gőzben. Vizesblokk nélkül is elképzelhető a Cinetrip?
L. Laki László: Szerveztünk eseményeket szárazföldre is, sőt, az első Cinetripet 1997 nyarán egy telken rendeztük meg. Csak utána, 1998. január 1-jén mentünk vízre.
MN: Annak idején máshol is voltak efféle zenés, dia- és filmvetítős események. Például hatalmas bulik a Frankhegyen. A Cinetrip lenne a nagy túlélő?
LLL: A partikultúrához is kellett a jó magyar, zsíros föld és a jó időben, jól elvetett kitűnő mag. 15 év alatt rengeteg telken jártam, ahol elkezdődött valami, aztán elhalt, ahogy a Cinetripből kinövő kisebb projektjeink némelyike is. Volt, ami megerősödött, és van, ami máig elketyeg. A Water Circus 200 fős stábbal szintén a Cinetrip projektjeként futott 3 évig. De nekem a Cinetrip volt a legnagyobb show, zenével, filmmel, olykor artistákkal, mozgásszínházzal, irodalmi és egyéb társművészeti programokkal.
MN: Az utóbbi időben mégsem hallottunk rólatok.
LLL: Jókora kihagyással idén januárban indultunk újra a Rudasban, de szinte csak a turistákra építünk. Manapság visszafogottan lehet a hazai fizetőképes kereslettel számolni. A magyar fiatalok, ha a kocsmában szól a zene, már partiznak is. Oda járnak, ahol nincs belépő, események nélkül is elvannak.
MN: A Cinetrip annak idején számos fürdőben felbukkant. Most milyen a viszonyotok a fürdőigazgatósággal?
LLL: Szuper korrekt.
MN: Ezek szerint nem volt mindig így?
LLL: Minden kurzusváltásnál előjön, hogy én azt szeretném - én meg nem. Mindenkinek lehetnek előítéletei arról, amit még nem ismer. De már megszoktuk: így működünk 1998 óta.
MN: Mi viszont már 1990-ben ismertük egymást. A Tilos az Á-ban pultosként melóztál. Hogy emlékszel arra az időszakra?
LLL: Én is fel voltam dobva, ahogy majdnem mindenki. 22 évesen életem legcsodásabb időszakát éltem. Ott találkoztam azokkal az emberekkel, gondolatokkal, történetekkel, akik, amik meghatározták az életemet. És minden az undergroundból jött: az 1990-ben induló Nap Nap Fesztivál, a Tilos rádió, a zene ünnepe...
MN: Emlékszem, hogy akkoriban mindig, mindenhol valamiztél!
LLL: Azóta is mindig valamiben valamizem. A Tilos rádió első adásában például Palotai Zsolt keze alá dolgoztam...
MN : Az akkoriban körvonalazódó hazai független színházi élet egyik jelentős műhelyében, a Mozgóházban viszont már előadó-művészkedtél.
LLL: Igen, ott zenei és egyéb hangeffekteket csináltam. Mindenhol tanultam valamit.
MN: Ami a Cinetripben teljesedett ki?
LLL: A első kvázi Cinetrip-élményem a Nap Nap Fesztivál megálmodóihoz, a Kontroll Csoport-os Kistamás Lacihoz és Kelényi Krisztián Tódorhoz kötődnek, ők vezették az Ego Centrum kultúrkocsmát a Lőrinc pap téren, a Tilos az Á szomszédságában. Kitalálták, hogy csináljunk délutáni mozit orosz némafilmekkel. Pultos dj-ként dolgoztam náluk, én nyomtam a filmek alá a zenét, ha már úgyis ott voltam. Két-három napon át csináltuk, voltunk vagy tizenöten, nagyjából a személyzet, de ott valamit elkaptam. Aztán, mikor 1992-ben a Fiatal Művészek Klubjában Király Tamás divatshow-jára jött egy holland dj, az meghatározó flash volt! Évekkel később, amikor elkezdték bezárni a kertmozikat, Csillaghegyen egy telekre meghívtam a dj-haverokat: némafilmeket vetítettünk és zenélgettünk. Háromnapos buli volt, ezer emberrel. Igazából akkor született a Cinetrip.
MN: Ami idővel nemzetközivé lett. Hogyan működik ez?
LLL: Megkeresem a helyi szervezőket, szponzorokat. Most Berlinben készülök egy fürdős eseményre. Beszéltem az önkormányzat és az ottani fürdőigazgatóság illetékeseivel, elmondtam, mit csináltam Budapesten, és nagyon örültek neki. Azt mondták: "ez milyen jó lesz Berlinnek..." Most két projekten is dolgozom a német fővárosban, az egyik egy vizes cucc, a másik meg egy audiovizuális fesztivál, a VJ Torna.
MN: A partikultúrán innen csak kapkodjuk a fejünket az új kifejezések hallatán. Megkülönböztetünk dj-t, aki a zenét csinálja, és vj-t, aki a zene alá képet vetít. A torna ismerősen cseng, bár egy totál futurisztikus világba csöppensz, mikor rákeresel a neten a VJ Tornára. Mi ez az egész?
LLL: Az audiovizuális ágazat fejlődéséhez is szükség volt utánpótlásra. Kellett egy olyan váltás, ami átmozgatja a szakmát, ezért még 2004-ben Budapesten létrehoztuk a VJ Tornát, ahol nyolc országból regisztrált vj-k mérhették össze tudásukat, és menő külföldi szakemberek tartottak előadásokat, workshopokat, show case-eket - ingyen. A dolog nagyon bejött, és azóta újabb és újabb kategóriák születtek. Ilyen nóvum például az élő mapping-show.
MN: Amikor rákerestem a kifejezésre, ezt találtam: "Az architekturális mapping, más néven video projection mapping vagy mozgóképes épületfestés a 21. század egyik legújabb vizuális műfaja, mely a vetített épület, térbeli installáció architektúráját felhasználva bontja azt részekre és építi újjá - vizuális illúziót keltve az adott felületen, térbeli testen."
LLL: Ez egy kurzusunkat hirdető oldal megfogalmazása, remélem, mindenki számára érthetően írja le a lényeget a VJ Torna egyik legkedveltebb kategóriájáról. Kezdetben saját zsebből finanszíroztuk a tornákat, több helyen is, a Merlinben, a Millenárison, aztán 2010-ben egy meghívással Brazíliába, S-o Paulóba is eljutottunk, ahol beszállt egy szponzor. Kidobott 80-100 repülőjegyet, ráadásul az európai méretű Brazília összes neves vj-je is összejött. Kilencven százalékuk akkor találkozott először.
MN: Hogy találtak meg a brazilok?
LLL: A Cinetrippel nemzetközileg elismert partisorozattá váltunk, de a brazilok már jártak a budapesti VJ Tornákon, ahol kidolgoztunk egy szabályrendszert, többek közt, hogy a topalkotókból, top-fesztiválszervezőkből, top-szoftverfejlesztőkből álló öttagú, független nemzetközi zsűri, mint a szervező csapat is, állandóan változik.
MN: Csak egyvalaki állandó. Ha jól tudom, nélküled sehol a világon nincs VJ Torna.
LLL: Egyelőre nincs.
MN: Azt beszélik, te vagy a vj-zés Ecclestone-ja.
LLL: Én szoktam mondogatni, röhögök is rajta.
MN: Mi a siker titka?
LLL: Ahol megjelenünk a tornával, mindent megmozgatunk. Egy ilyen esemény nemzetközi sajtóval és hatalmas felhajtással jár. Házhoz jön egy nemzetközi fesztivál - ingyen! Van egy erős víziónk, amit évek tapasztalatai alapján dolgoztunk ki Sztojánovits Andreával, aki nyolc éve a munkatársam. De a tornák mellett több közös projektünk van, például az általa alapított Audio Visual Open School, ami a Professzorok Házában működik, a Dürer kertnél. Ez Kelet-Európa egyetlen, folyamatos üzemű audiovizuális iskolája, idén februárban indult, neves hazai és külföldi vizuális művészektől és kutatóktól lehet tanulni.
MN: Iskolát nyitottatok, pedig te annak idején épp csak, hogy beleszagoltál az intézményes oktatásba.
LLL: Szolnokon születtem, többször költöztünk, a gimnázium meg szakmunkásképző miatt koleszban is laktam. Miután kicsaptak a gimiből, nem sok választásom maradt, úgyhogy az erősáramú villamosberendezésre azt mondtam: jó lesz. De onnan is kicsaptak, nem bírták a gyűrődést. Ja, és 1987-ben kerültem Pestre.
MN: "Utánpótlást a megfáradt retináknak!" Ezzel a mottóval indult április első hetében a VJ Torna International a Dürer Towerben.
LLL: Egy négynapos ingyenes buli volt kiállításokkal, performanszokkal, workshopokkal, partikkal, előadásokkal, beszélgetésekkel. A rendezvény a legnagyobb audiovizuális fesztivál, a római Live Performers Meeting kiemelt eseménye volt.
MN: A Cinetrip az elmúlt 15 év jelentős kulturális innovációja volt. Elmondhatjuk ezt a VJTornákról is?
LLL: A Cinetrip a partikultúra innovációja lett, míg a VJ Torna az audiovizuális kultúrát szolgáló szoftvertechnológia húzóágazata. 2010-ben mi mutattuk be azt a szoftvert, ami széles körben hozzáférhetővé tette a video-mapping műfaját az egész világon. Ez megváltoztatta az audiovizuális performansz hagyományos formáit és a hagyományos koncertszínpadi dizájnt.
MN: Nevezhetjük a Cinetripet, a VJ Tornát hungarikumnak?
LLL: Ne nevezzük annak! Inkább mondjuk azt, hogy a tornával meghatározó lett a magyar jelenlét a világban. Az elmúlt három évben a VJ Torna lett a világ legnagyobb, legtöbb helyen megvalósított audiovizuális megmérettetése. Ma már világszerte a művészeti egyetemeken tanítják azt, amit mi az akadémiákon kívül, a partikon kísérleteztünk ki és fejlesztettünk tovább.
MN: Melyik helyszín volt eddig a legizgibb?
LLL: Mexico Cityben egy hatvan méter magas torony, aminek mi csináltuk volna a fényprogramozását is. De közbeszólt a politika. 410 regisztrált művész, 120 külföldi fellépő szervezésén voltunk túl, mikor jöttek a helyiek, hogy srácok, baj van, a fesztivál idejére szerveződik egy óriási tüntetés az épület köré! Kiderült, hogy nem a kultúra, hanem a közpénzlopás szimbóluma az építmény. Helyi segítséggel, egy héttel a rendezvény előtt átszerveződtünk a Centro Nacional de las Artesba, és végül itt, a művészeti egyetemek és művészeti intézmények központjában, egy hatalmas parkban jött létre a mexikói VJ Torna! Az installációkat utóbb odaajándékoztuk az egyetemnek, a mexikói mapper-képzés azokon a díszleteken folyik, amiket a tornára gyártattunk. Ha két-három év múlva elmész egy mexikói színházba, biztos, hogy mappelt díszletek is lesznek.
MN: Többet vagy külföldön, mint Magyarországon. Mi hajt, kalandvágy?
LLL: Az idei naptáram nagyjából így fest: Róma, Dél-Afrika, Berlin, Bombay és reményeim szerint ismét Brazília. Jövőre már biztos, hogy Ausztrália jön, és valószínűleg New York, talán Tokió is. Legutóbb Brazíliában éltem egy fél évet. Fölkértek egy ottani tévétől, a Globótól, ami az egyik legnagyobb dél-amerikai médiavállalkozás, hogy készítsek a riói karnevál tévés reklámjához vetített, mappelt díszletet, hátteret. Ez lett a világ első mappelt tévés díszlete. Kérdeztem a producert, mondjon már számokat! Hány ember fogja ezt látni? Adásonként kb. tízmillió. És hányszor megy le? Huszonhétszer biztos, de lehet, hogy negyvenszer. Szóval, 270 millióan tutira látták a melómat. Máshol számok vannak, méretek vannak, van fizetőképes kereslet - itt meg: semmi! És a nagy, üres semmi nem annyira szórakoztató, hogy egy életet pazaroljon rá az ember.
