Van élet az Activityn túl – mivel játsszunk szilveszterkor?

Kitalálós, asszociációs, beszélgetős, nyomozós vagy nagy nevetéseket ígérő játékok – javaslunk néhányat, amik nekünk beváltak partyjátékként. 

Aki beszélgetősebb-csendesebb estét tervez az év végére, annak jó választás lehet egy játék, amivel fel lehet dobni a hangulatot, ami összekovácsolja a társaságot és amivel el lehet kerülni a kínos hallgatásokat. Társasjátékozni nem ciki, sőt, a társasjátékesteknek, -bároknak és tematikus blogoknak köszönhetően komoly közönségük van már itthon is.

Viszont évente annyi játék kerül a piacra, hogy nehéz lehet választani közülük. Most néhány olyat ajánlunk, amelyek nagyobb társaságban is játszhatók, és amik garantáltan feldobják az estét. 

Az Activityn túl

Ki ne ismerné az örök klasszikust, a rajzolás-magyarázás-mutogatás hármasára építő Activityt, amely az egyik legklasszikusabb partyjáték 1990-es első kiadása óta? A játék a hagyományos verziója mellett azóta számos tematikus kiadást is megért, például a 18+-os feladványokat (is) tartalmazó Club Editiont; de az Activityhez hasonló állócsillag a szintén klasszikus 1989-es Tabu is, amelyben csak a körülírás a feladat, annyi nehezítéssel, hogy a kártyákon azt is kikötik, milyen szavakat nem lehet felhasználni hozzá. 

Mindkét játék megunhatatlan, de ha bejöttek a feladványos-kitalálós játékok, viszont kipróbálnánk valami mást, számos olyan játék van, ami ezt a vonalat továbbgondolva visz új kalandok felé. A 2015-ben megjelent Imagine például a rajzolás és a mutogatás sajátos egyvelegére épül: a játékhoz járó átlátszó műanyag kártyákon szereplő előre megrajzolt elemekből (például háromszög, négyzet, kör, vonal, emberke, zászló stb.) kell úgy összeraknunk valamit az asztalon, hogy a többiek rájöjjenek az olykor igazán trükkös feladványokra. Lehet egymásra pakolni a kártyákat, hogy így kvázi „lerajzoljuk” a feladványt, de mozgathatjuk is őket, vagy komplett jeleneteket is el lehet velük játszani. Az előre gyártott elemekből építkezés mindenesetre igazán kreatív megoldásokra kényszeríti a játékosokat.

A 2013-as Concepttel már-már az asszociációs játékok felé tehetünk egy lépést. A játékhoz jár egy tábla, rajta különböző piktogramokkal, szimbólumokkal, a feladványokra pedig a piktogramok mellé helyezett jelzőkockákkal kell megpróbálnunk rávezetni a többieket. A kockákat a feladvány kitalálásáig szabadon pakolgathatjuk, de a lényeg, hogy a feladat megoldásához elemeire kell bontanunk egy-egy fogalmat, vagy akár filmcímet, ami néha a legrutinosabb játékosoknak is igazi kihívást tud jelenteni. 

A 2016-os Álmodj velem!-ben bár szintén egy-egy szót kell kitalálni, mindezt bekötött szemmel (a játékhoz jár egy csinos kis szemfedő is) az alapján, hogy a játékostársaink mire asszociálnak az adott szóról, és milyen segítséget kapunk tőlünk a feladványok kitalálásához. A játéknak az ad még egy plusz csavart, hogy a játékostársak nem mindegyike érdekelt abban, hogy eltaláljuk a megfejtést: a körönként leosztott szerepek szerint a tündérek próbálják rávezetni az éppen „álmodó” játékost a megfejtésekre, a „mumusok” szeretnék, ha minél kevesebbet találna ki, ezért félre akarják vezetni, az „álommanók” pedig kiegyensúlyozott eredményre törekszenek.

Az egymásra hangolódásért

De ha meghittebbre vennénk a bulit, és inkább jó beszélgetésekbe mennénk bele, akkor Győri Zoltán 2018-as Igen? című játékát ajánljuk. A magyar fejlesztésű játék nagy előnye, hogy rengeteg kérdést tartalmaz, a lényege pedig az, hogy a játékosoknak ezekre a kérdésekre kell igen-nemmel felelni, valamint megtippelni, hogy a többiek mit válaszolhattak. Ha ez így nem is feltétlenül hangzik olyan izgalmasnak, a kérdések garantáltan azzá teszik, mert olyan elvontabb témákról is szó van benne, mint hogy ki tartja magát kedvesnek, ki lenne a világ ura, vagy hogy ki lenne jóban saját magában? Egyaránt jó játék egymást kevésbé ismerő társaságoknak, és olyanoknak is, akik azt hitték, hogy már mindent tudnak a másikról. 

Jó beszélgetéseket tud inspirálni az asszociációs játékok királya, a 2008-ban megjelent Dixit is, bár a játékosok száma itt korlátozott (hivatalosan 3-6 fős, és 6 fő felett talán már nem is lenne különösebben élvezetes). Ebben a játékban a játékosoknak maguknak kell a művészi kivitelezésű, de meglehetősen álomszerű jeleneteket ábrázoló kártyákról egy-egy gondolatot mondaniuk. A többi játékosnak ezt alapul véve kell a sajátjaik közül egy-egy kártyát választani, majd végül eltalálni, hogy melyik is volt az eredeti. Amellett, hogy érdemes elengedni a fantáziánkat, a játék része az is, hogy elkezdjünk a többiek fejével gondolkozni, és ezt az egyes körök után jól megbeszéljük. 

 

Dixit-kártyák

És ha már elegünk van a beszélgetésekből, akkor elővehetjük a 2018-as The Mindot, ami mindent felülír, amit a társasjátékokról gondolunk. Ez a játék ugyanis jószerivel csak számlapokból áll 1-től 100-ig, a feladat pedig az, hogy egyetlen szó elhangzása, vagy bármilyen jelzés nélkül a játékosok emelkedő sorrendben rakják le a kezükben lévő kártyákat. Az elején még csak 1-1 lapot kap mindenki, a kör sikeres teljesítésével viszont mindig eggyel többet kapnak a játékosok az újrakevert pakliból, vagyis egyre nehezebb lesz a feladat. Azt gondolhatnánk, hogy ez így képtelenség, pedig nem az – ugyanis valahogy a többiek ritmusára kell ráérezni. Egy a probléma, a játékot legfeljebb 4 főnek ajánlják, és minél többen vagyunk, annál lehetetlenebbnek is tűnik a feladat teljesítése. Cserébe viszont igazán felemelő élmény tud lenni, ha mindenkinek sikerül sorrendben leraknia a kártyáit.

Csapatban

A Dixit és az Activity sajátos keveréke a csapatban játszható 2017-es Múzsa, amelyben művészi kivitelezésű kártyákra kell rávezetnünk a csapattársainkat, de az ellenfél által választott módszerrel, ami lehet táncolás, könyökkel rajzolás, egyetlen arckifejezés, mozdulat, esetleg egyetlen autómárka vagy épület megnevezése. A játék része az is, hogy minél nehezebb feladványt válasszunk az ellenfélnek, de attól igazán élvezetes, hogy a rendhagyó feladványok miatt kénytelenek vagyunk a megszokottól eltérően gondolkodni. 

Csapatban játszható, de szintén az asszociációra épít a cseh fejlesztésű 2015-ös Fedőnevek (nem mellesleg a 2016-os Spiel des Jahres, vagyis az Év Játéka). Ebben az asztalra kitett 20 kártya közül kell a csapatoknak beazonosítani a hozzájuk tartozókat azon utalások alapján, amelyeket a csapat egy-egy tagja ad a társainak. A "mesélők" látják a kártyák kiosztását, és egyetlen szó segítségével próbálják rávezetni a többieket arra, hogy melyek az övéik. Persze mivel a cél az, hogy a másik csapat előtt mutassunk rá a hozzánk tartozó összes kártyára, ezért érdemes olyan szót találni, ami egyszerre több kártyára is utal. És ettől igazán izgalmas a játék, ugyanis olykor egymástól teljesen különböző dolgokat kell – olykor igen távoli asszociációkkal – összekötni úgy, hogy azt a csapattársak is értsék, és tényleg ugyanarra gondoljanak, mint mi. A játéknak van szavas és képes verziója is, a képes szerintünk azért izgalmasabb, mert maguk a rajzok is meglehetősen szürreálisak, így sokkal nagyobb teret adnak az asszociációra – és a tévedésre is. Ráadásul mivel mindig más a kártyák helyzete és kiosztása, ezért soha nem válik unalmassá.

A nagy röhögésekért

És ha már a partyjátékoknál tartunk, akkor vannak olyan játékok, amelyek már a dizájnjukkal megalapozzák a jó hangulatot, még ha nem is különösebben bonyolult a kialakításuk. A 8 játékosig játszható 2017-es Unikornisok, a rémes ménes egy kártyajáték, amelyben olyan unikornisokat kell a karámunkba gyűjteni. Aranyosak a képek, és vicces nevei vannak az egyszarvúaknak is. De hasonlóan már alapból viccesek Matthew Inman, vagy más néven a képregényeiről is híres The Oatmeal játékai: a Robbanó cicák kártyajátékban a fő cél, hogy ne mi húzzuk fel a pakliból a robbanó kártyát, de az élvezeti értékéhez sokat hozzáad a kártyák egyedi kivitelezése, és az azokon szereplő szövegek; és hasonló stílusban született meg a Medvék a babák ellen is, amelyben saját szörnyet kell építeni, hogy legyőzzük a támadó babahadsereget. 

Már a Medvék a babák ellen sem különösebben politikailag korrekt, főleg nem kisgyerekesek körében, ezen a vonalon továbbhaladva juthatunk el a píszít még csak hírből sem ismerő Shit happenshöz (ebben kínosabbnál kínosabb szituációkat kell sorrendbe raknunk), illetve az először 2009-ben megjelent Cards against humanityhoz. Ez utóbbiban hiányos mondatokat kell kiegészítenünk a kezünkben lévő lapokon lévő  mondatrészekkel úgy, hogy az minél viccesebb legyen. A játéknak hivatalos magyar verziója nincs, de az interneten két helyen is elérhető egy-egy letölthető változat, így akár last minute házilag is elkészíthetjük magunknak. Nem mennénk bele a részletekbe, de igen jól sikerültek a magyar verziók, tele politikai utalásokkal, a játékban pedig simán előfordulhat, hogy például arra a kérdésre, hogy mit venne egy KDNP-s havi 47 ezer forintból a "használt bugyik", "Orbán Viktor", "intim testékszer", "terroristák" és "az Új Széchenyi Terv" közül kell válaszkártyát találnunk. 

A nyomozások kedvelőinek

Akik szeretik a bűnügyeket, a nyomozásokat, azoknak sem kell a Cluedónál megállnia, számos nyomozós-bűnügyes játék is elérhető a piacon, mi most ezek közül csak kettőt emelnénk ki.

Egyrészt aki szereti a szabadulószobákat, az már haza is viheti, ugyanis többféle sorozat is létezik belőle (Exit, Szabadulópakli, Escape Room) különböző témákkal és kerettörténetekkel. Egy-egy játék egy-másfél órás elfoglaltságot ígér, de nem kell elkeseredni, ha nem sikerül ennyi idő alatt végezni – nagyjából akkor lehet a meghatározott időn belül (és segítségek nélkül) helyesen teljesíteni a feladatokat, ha valaki nem most először találkozik ilyen feladattípusokkal, és tudja, hogy mit keressen, merre induljon el, ha épp elakadt. A játékokat társaságban is lehet játszani, de érdemes számításba venni, hogy ha túl sokan vagyunk, a kisebb méretű kártyákat nem fogja tudni mindenki egyszerre nézegetni. 

Gyorsan előkapható „nyomozós” játék a Fekete történetek sorozata. Ennek különböző tematikus kiadásai is vannak (például Megtörtént esetek, Szex és vér vagy Gyilkos spinék), egy dobozban pedig 50 történet szerepel. A megfejtendő történetet egy játékos ismeri teljes egészében, a többiek segítségképp csak egy mondatot kapnak, ebből kell kérdések útján felfejteniük, hogy valójában mi is történt. Kicsit mintha egy bonyolított barkochbát játszanánk, de a történetek elég csavarosak ahhoz, hogy ne legyen egyszerű dolgunk, és amilyen egyszerűnek hangzik, épp olyan szórakoztató.