Veszélyeztett állattá nyilvánították a koalákat

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. február 11.

Élet + Mód

Az erdőirtás és a bozóttüzek miatt nagyon megcsappant a számuk.

Veszélyeztetetté nyilvánította a koalát az ausztrál kormány, miután a kis erszényesek száma visszaesett az erdőirtás és a katasztrofális bozóttüzek miatt.

A szövetségi törvénybe foglalt veszélyeztetettség annak elismerése, hogy az ikonikus emlős megóvása sürgősebbé vált, valamint annak, hogy mióta 2012-ben sebezhetővé nyilvánították, egyetlen ausztrál kormánynak sem sikerült a koalák életkörülményein javítani.

A környezetvédelmi szervezetek régóta érvelnek amellett, hogy szigorítsák a koalák védettségi státuszát. Három szervezet - a Humane Society International (HSI), WWF-Australia and the International Fund for Animal Welfare - jelölte a kis erszényest a veszélyeztetett státuszra.

A csak Ausztráliában őshonos fajt az elmúlt évtizedekben megtizedelték az erdőtüzek, a betegségek és a közlekedési balesetek. A WWF becslése szerint több mint 60 ezer koala pusztulhatott el, sérülhetett meg vagy károsodott más módon a 2019-20-as bozóttüzekben.

A vadon élő egyedek száma egyes becslések szerint nem lehet több 100 ezernél, mások szerint elérheti a 330 ezret is. A koalák főleg a keleti államok eukaliptuszerdeiben élnek, és 20 éves életkort is megérhetnek.

Scott Morrison kormánya egyébként január végén rekordösszegű, 50 millió ausztrál dolláros (11 milliárd forint), négy évre szóló csomagtervet jelentett be a koalák védelmére. A pénzt az elpusztult élőhelyek helyreállítására, a koalapopuláció tanulmányozására és a koalák egészségével kapcsolatos kutatások kiterjesztésére fordítják. 

A természetvédők szerint viszont "pénzkidobás" helyett inkább le kellene állítani az erszényesek élőhelyének felhasználását üzleti - bányászati, út- és lakásépítési - célokra.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

    

    

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.