Hogy mi számít titoknak, az nagyon bonyolult kérdés. Nyilván van valami jogi meghatározás, amihez vita (esetleg per) esetén igazodni kell. De olyat állítani, hogy a levél titok volna, nyilvánvalóan túl erős; még csak azt sem lehet mondani, hogy a hivatalos, belső levelezés titok volna. Mikor hogy. Például – meg kell kérdezni a levél küldőjét meg a kapóját, hogy mit gondolnak.
Vegyünk néhány példát. Ha küldök a brókeremnek egy levelet, hogy sortolja meg ezt és ezt a céget, mert információm van arról, hogy az összeomlás szélén áll – akkor elég rosszul érintene, ha másnap a tőzsdei hírek engem idézve szólítana fel mindenkit a megfelelő lépésekre. A francba, én ezt nem véletlenül nem tettem nyilvánossá, hanem csakis a tőzsdei tranzakciókkal megbízott, megfizetett embernek küldtem a levelet. Nem tudom, mekkora eséllyel perelhetnék, de a dühöm jogos volna. Ha rózsaszín levélpapíron illatosított levélkét küldenék Mariskának (vagy Bélának), hogy pezsgős vacsorával és vetett ággyal várja szerény hajlékom – meglehetősen ingerülten fogadnám, ha másnap sokan fejből idéznék a legsikamlósabb fordulatokat. Anyagi károm kétségkívül nem keletkezne, még erkölcsi sem igen (még az is lehet, hogy felértékelődnék egyesek szemében), de ha megtudnám, ki volt a kiszivárogtató, az önbíráskodásig is elmennék. Ha küldenék egy e-mailt egy kollégámnak, amelyben egy harmadik kollégánk munkáját kifogásolnám – kínos volna, ha másnap a munkahelyem faliújságján találkoznék saját szövegemmel. Nem szándékoztam minden arra járóval megosztani a véleményemet – nem hétpecsétes titok, de nem is olyasmi, amit bárkinek az orrára kötnék.
| ||
Szóval, nehéz ügyek ezek, mindig kellemetlen, ha nem a nyilvánosságnak szánt üzenetek bárki számára hozzáférhetők lesznek. Olykor ez kifejezetten káros, máskor apró bosszúság, és lehet ugyan, hogy a joghoz jól értő emberek kapásból megmondják, melyik esetben van szó vérbeli jogsértésről, és melyikben lényegtelen stikliről, de erkölcsileg mindegyik kifogásolható. Mármost az újságírók, a nyilvánosság bajnokai arra törekszenek, hogy minden kerüljön napvilágra, amit mások el akarnak titkolni, és ha ezt a tételt eléggé szó szerint vesszük, és minden mástól hajlandók vagyunk eltekinteni, akkor az újságírói munkához hozzá kell hogy tartozzon a levéltitok megsértése. De a fentiek értelmében – nem valami erkölcsös dolog. Ciki, gusztustalan, felháborító – a tett súlyától függően.
Nem mindenki olvashatta, ezért összefoglalom. (Kiváló és alapos írások a témáról itt és itt.) Az alapvető jogok biztosa kifogásolta, hogy a VIII. kerület polgármestere megszüntette a tűcsereprogramot. Ennek vizsgálatára a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) kérte fel az ombudsmant. Amikor a jelentés megjelent, a Magyar Nemzet gyorsan kiderítette, hogy folyt levelezés az ombudsman hivatala és a TASZ között, ebből arra következtetett, hogy a civil szervezet befolyásolta a biztos döntését. Rögtön ezután a VIII. kerület polgármestere, majd maga Lázár János, végül Rubovszky György is elkezdte vádolni az ombudsmant és a TASZ-t, parlamenti vizsgálatot követelnek és kétségbe vonják a biztos legitimitását.
Amikor a lap közzéteszi az ombudsmani hivatal bizonyos leveleit (részint a hivatal belső levelezéséből merít, részint meg a TASZ programvezetőjének a hivatal egy munkatársához címzett levelére hivatkozik), akkor lehet vitatkozni (nem, nem lehet) a vádak abszurditásán, hogy a TASZ irányítaná (vagy akár befolyásolná) az ombudsmant, hogy melyik levelet ki írta, hogy független intézmény-e az ombudsmané. Egyvalami vitathatatlan – csak éppen ez teljesen eltűnik, elhalványodik az egyre magasabb szintről gerjesztett, egyre hangosabb és egyre vadabb csatazajban –, az, hogy módfelett visszataszító dolog leveleket a küldő és/vagy kapó megkérdezése nélkül közzétenni, egyáltalán: megszerezni, vagy valakit megszerzésükre rábírni. Nem titkokat rejtenek az „elkapott” levelek, semmi rejtegetnivaló nincs bennük – de hát mégiscsak gyomorforgató, hogy ezekre valamit magára adó újság támaszkodni merészel. Talán nem perelhető, amit tesz, talán leírt etikai szabályokba sem ütközik – csak gonosz, romlott, visszataszító cselekedet.
Aminek semmi következménye nem lesz. A leveleket lehet egészen elképesztő torzításokkal értelmezni, erre azután vádkonstrukciót építeni, azon rugózni, hangzatos szózatokkal ostorozni a civileket, az ombudsmant, bárkit – hogy ki, hogyan és miért lopta el a leveleket, és hogy: ellopta, jótékony homályba vész.
