Egri zsidózgatás

  • Kálmán C. György
  • 2012. május 7.

Első változat

Számos ismerősöm háborog azon, hogy az egri önkormányzat nem enged bizonyos művészeket fellépni az önkormányzati kulturális rendezvénye(ke)n, s különösen azon, hogy kiszivárgott: a bizottsági testületi ülésen Székhelyi Józsefet konkrétan lezsidózták (s most mindegy is, hogy éppen ezért vagy nem ezért tartják őt nemkívánatosnak). Vérmérséklettől függően ismerőseim önkormányzati nyilatkozatot várnak, a kormány határozott fellépését, a zsidózó képviselő(k) felmentését, bocsánatkérést és így tovább – botrányról beszélnek, dühösek, elkeseredettek, az ország végét vizionálják.

Nem, mintha nem volna igazuk – de én csak annyit mondanék: megette a fene az egészet.

Nemigen lehet itt tenni semmit, most (és én) legalábbis így látom. Ha valaki olyat mond, ír vagy tesz, ami az úgynevezett keresztény, úgynevezett konzervatív, úgynevezett nemzeti elkötelezettségűeknek nem tetszik, beindul a zsidózás, ezerrel. (Még itt, a Narancs ezen blogjának kommentelői között is – hát még ha átveszi valamelyik szöveget a Mandiner…) És ennek sem a tárgyhoz, sem a szerzőhöz (cselekvő személyhez) semmi köze sincs. Tudom én, nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy ez egy speciális szubkultúra, elhanyagolható kisebbség, furcsán szocializált emberek hangja, és éppen ezen kváziautomatikus reakció miatt válik mulatságossá. Mindenről az jut az eszébe. Szóval: nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, de azért jól jelzi a közállapotokat.

De hát ne legyenek illúzióink: ha a tisztelt önkormányzati képviselők nem zsidózhatnának, az csak apró és nagyon könnyen megkerülhető kellemetlenség volna a számukra, mintha csak azt írnánk elő, hogy mondjuk két sz-szel kezdődő szót ne mondjanak egymás után. Ha azt a félmondatot, hogy „mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó” át kell fogalmazni, akkor majd ez lesz belőle: „mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös alak”. És továbbra is mindenki – a beszélő, a jelen levő hallgatóság, bárki, aki hallja vagy olvassa a mondatot – érteni fogja, hogy miről van szó. Ahogyan nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki – bárki – az antiszemitizmus céltáblája legyen, nem kell kimondani a „zsidó” szót sem ahhoz, hogy az antiszemita indulatokat közvetíteni lehessen. (A mai magyar nácik rengeteg szót használnak a cigány vagy a zsidó megfelelőjeként – és ki mondaná, hogy nem is zsidóznak vagy cigányoznak? Ha Székhelyit „horgasorrúnak” vagy „nagyfülűnek” nevezték volna, akkor most sokkal jobb volna?)

És nemcsak arról van szó, hogy a nyílt beszédet hiába kényszerítjük bele a kódolásba – bár ez kétségkívül megnehezíti a remélt törvényi szigor következetes érvényesítését –, hanem arról, hogy hogyan gondolkodik a közösség választott képviselője a művészetről, politikáról, embertársairól. Erre mondom, hogy megette a fene. Ezen tiltásokkal, szankciókkal, elhatárolódással, leváltással aligha segíthet bárki.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.