Egri zsidózgatás

  • Kálmán C. György
  • 2012. május 7.

Első változat

Számos ismerősöm háborog azon, hogy az egri önkormányzat nem enged bizonyos művészeket fellépni az önkormányzati kulturális rendezvénye(ke)n, s különösen azon, hogy kiszivárgott: a bizottsági testületi ülésen Székhelyi Józsefet konkrétan lezsidózták (s most mindegy is, hogy éppen ezért vagy nem ezért tartják őt nemkívánatosnak). Vérmérséklettől függően ismerőseim önkormányzati nyilatkozatot várnak, a kormány határozott fellépését, a zsidózó képviselő(k) felmentését, bocsánatkérést és így tovább – botrányról beszélnek, dühösek, elkeseredettek, az ország végét vizionálják.

Nem, mintha nem volna igazuk – de én csak annyit mondanék: megette a fene az egészet.

Nemigen lehet itt tenni semmit, most (és én) legalábbis így látom. Ha valaki olyat mond, ír vagy tesz, ami az úgynevezett keresztény, úgynevezett konzervatív, úgynevezett nemzeti elkötelezettségűeknek nem tetszik, beindul a zsidózás, ezerrel. (Még itt, a Narancs ezen blogjának kommentelői között is – hát még ha átveszi valamelyik szöveget a Mandiner…) És ennek sem a tárgyhoz, sem a szerzőhöz (cselekvő személyhez) semmi köze sincs. Tudom én, nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy ez egy speciális szubkultúra, elhanyagolható kisebbség, furcsán szocializált emberek hangja, és éppen ezen kváziautomatikus reakció miatt válik mulatságossá. Mindenről az jut az eszébe. Szóval: nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, de azért jól jelzi a közállapotokat.

De hát ne legyenek illúzióink: ha a tisztelt önkormányzati képviselők nem zsidózhatnának, az csak apró és nagyon könnyen megkerülhető kellemetlenség volna a számukra, mintha csak azt írnánk elő, hogy mondjuk két sz-szel kezdődő szót ne mondjanak egymás után. Ha azt a félmondatot, hogy „mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó” át kell fogalmazni, akkor majd ez lesz belőle: „mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös alak”. És továbbra is mindenki – a beszélő, a jelen levő hallgatóság, bárki, aki hallja vagy olvassa a mondatot – érteni fogja, hogy miről van szó. Ahogyan nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki – bárki – az antiszemitizmus céltáblája legyen, nem kell kimondani a „zsidó” szót sem ahhoz, hogy az antiszemita indulatokat közvetíteni lehessen. (A mai magyar nácik rengeteg szót használnak a cigány vagy a zsidó megfelelőjeként – és ki mondaná, hogy nem is zsidóznak vagy cigányoznak? Ha Székhelyit „horgasorrúnak” vagy „nagyfülűnek” nevezték volna, akkor most sokkal jobb volna?)

És nemcsak arról van szó, hogy a nyílt beszédet hiába kényszerítjük bele a kódolásba – bár ez kétségkívül megnehezíti a remélt törvényi szigor következetes érvényesítését –, hanem arról, hogy hogyan gondolkodik a közösség választott képviselője a művészetről, politikáról, embertársairól. Erre mondom, hogy megette a fene. Ezen tiltásokkal, szankciókkal, elhatárolódással, leváltással aligha segíthet bárki.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.