Egy kis csendet

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 11.

Első változat

Azért ezeket az ellenzéki politikusokat sem értem. Nem értem, miért nem lehet olykor kicsit csendben lenni, kérdésekre nem (vagy nagyon megfontoltan) válaszolni – egyáltalán, nagyon meggondolni minden nyilatkozatot.

(A kormánypárt kicsit más kérdés. Részint hozzá vagyunk szokva az eszement hülyeségeikhez, részint úgysem kérdez vissza senki, részint a hazudozás második természetükké vált már régen, részint keveseknek van az átgondoláshoz szükséges, kellően kifejlett szervük, ebbe már beletörődtünk.)

Tegnapelőtt például az MSZP-s Tukacs István azon mélázott, hogy Fellegi miniszter felemelt karral, lábhoz tett fegyverrel közeledik – szégyenszemre – az IMF-hez, valamint hogy lám, látványosan elbukott a szabadságharc, aminek megnyerésére soha semmi esély nem volt. Erre vajon mi szükség volt? Miért kellett ezt a bölcs gondolatmenetet szabadjára engedni? Minek azon gúnyolódni, arra tenni epés megjegyzést, ami az egyetlen értelmes, racionális cselekedet az adott esetben: igenis fület-farkat behúzni, megalázkodni és bocsánatért esedezni – hát nem ezt várta az ellenzék (és mindenki, aki aggódik a hazájáért) hónapok óta? Hát feltétlenül kommentálni kell Fellegi (és a kormány) kétségkívül kevéssé dicső, nemigen felemelő, de ésszerű és remélhetőleg hatékony tetteit? Legfeljebb egy „na, végre” az, amit ez érdemel – szarkazmust a legkevésbé. És különösen furcsán kapcsolódik ide a „szabadságharc” emlegetése – még ha értjük is, hogy a képviselő nyilván metsző iróniát szeretett volna érvényesíteni, ahogyan ez elhangzott, mégis a tragikus bukás mozzanata emelődött ki. Mind a miniszteren való élcelődéssel, mind az elbukott küzdelem felemlegetésével a kormánypárt hívei, szavazói, szimpatizánsai szája íze szerint beszél. Részben olyasvalamit tesz szóvá, ami (kivételesen) nyilvánvalóan helyes, részben pedig a szent szabadságküzdelem frazeológiájának látszik bedőlni, ahonnan pedig nincs jó kiút.

Schiffer András is jobban tette volna, ha csendben marad, vagy legalábbis nem tér ki arra a kérdésre, hogy összefogna-e az MSZP-vel. Teljesen mindegy, hogy erről mit gondol, az is, hogy ezzel ki mennyire ért egyet – ez egyszerűen pillanatnyilag nem kérdés. Nagyon téved Schiffer, ha azt hiszi, hogy a választópolgár emiatt rágja véresre a körmét viharos, álmatlan éjszakákon – bőven ráérünk ennek fejtegetésére (az igenre vagy a nemre) a választások idején. Az sem igaz, hogy azon múlik az LMP elfogadottsága vagy elutasítása, hogy (most) mit mond erről a pártelnök; viszont a nagyon határozott elutasítással sok ellenséget sikerülhet (talán már sikerült is) szereznie. Nem lett volna elég arról beszélni, hogy miért akarja az LMP leváltani a kormányt, mit akar a jelenlegi rendszer helyett, és így tovább? Miért kell többet (és vitathatót, megosztót, erős ellen- és rokonszenveket keltőt) mondani, mint ami feltétlenül szükséges?

Hosszabb meggondolás, kevesebb duma, ha szabad kérnem. Kicsit több csend.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.