Egyszerű történet

  • Kálmán C. György
  • 2014. október 5.

Első változat

Egy egyszerű családapa egyszerű, mindennapi története, teljesen fiktív, minden tanulság nélkül. Könnyű olvasmány, tanulság nélkül.

– De hát még világos van! És nincs isi! Csak húsz nap múlva kezdődik!

Augusztus volt, és így üvöltött a nyolcéves Béla a sarokból, ahol térdelnie kellett. A sírba visznek ezek a kölykök. Akkor persze Géza, a bátyja is rákezdte.

– De hát miért kell itt, a sötét, büdös szobában tanulnunk, amikor a többiek fociznak? Az egész utca rajtunk röhög. Mindenkit kiengednek focizni, csak minket nem. Nem igazság.

Nem vagyok ideológus, de erre már válaszolni kellett.

– Ide figyeljetek. Nincs olyan, hogy „az egész utca”. Az utca az áll a Marekékből, Józsi bácsiból, Szántóékból, Feketéékből, abból a fiatal párból, Jenci néniből, Bábolnásiékból meg Zuheigerékből. Ezek nagyon sokféle utat járnak, és nagyon sokféle jelzős szerkezettel lehet elmondani, milyen lakók ezek.

– De hát ott az egész utca az üres telken, és fociznak! Nézz csak ki! – bömböli Béla, már az idegeimre megy.

– Miért, ott vannak a Zuheiger lányok? Szerinted?

– De hát a Zuheiger Bözsi harmincéves, a Jutka meg nemsokára szülni fog! Hát naná, hogy nem fociznak!

– Marekéknek meg nincsenek is gyerekeik. Na látod. Sokfélék vagyunk, ez így van rendjén, nálunk a tanulás az első meg a munka, a mi családunkban a fölösleges rugdosódás a porban olyan norma, amit senki nem kérhet számon, nem felel meg a hagyományainknak, és szembemegy az emberi természettel, nálunk meg sem tudott gyökeresedni.

Lánczi András

Lánczi András

Fotó: Sióréti Gábor

A francba, most ez a csörgés is. Meg kell lesz olajozni azt a rohadt láncot, valahányszor Marika odébb megy a sparhelttől, csikorog meg zörög. Neki ott a helye, még szanaszét mászkálna a lakásban, dumál meg tévézik. A szabadságnak csak egyik értelmezése a mai liberalizmus. Marika főzzön, csökkentse a rezsit, alkalmazkodjon a megváltozott világrendhez.

Na, ezt mondom is rögtön a büdös kölköknek.

– Fogjátok már fel, nem lehet úgy, olyan szabályok szerint élni, mint eddig. Más világ van, megváltozott a világrend, nem az utca többi lakóit kell szolgaian másolni. Saját utunkat járjuk. Nekem ne hivatkozzatok mindenféle objektív mércékre, ilyenek nincsenek. Nagy kísérletet hajtunk végre, kreatívan, új paradigmát teremtünk.

– De hát meleg van… Legalább a bakancsot meg a télikabátot vegyük le… – próbálkozik Géza.

– Nem. Nevezhettek autoriternek, rohadt kis szörnyetegek, de az én elképzelésem egy sajátos elképzelés, amelyet eddigi életem tapasztalatából, kudarcaiból építettem és alakítottam ki. Géza, ez egy vélemény a sok közül. Szemét dögök vagytok.

Most már Géza is bőg.

– Hogy beszélhetsz így velünk – hüppög. – Egy család vagyunk…

– Az ilyen finomkodás csak elfedi a lényeget. Tabusítás. Miféle politikai korrektségre akarsz te engem rákényszeríteni? Ennek régen lejárt az ideje, nézz csak körül. Más szelek fújnak már, csak sokan nem veszik észre. Na hagyjatok, megnézem a kutyákat.

Azok meg vonítanak, páros lábbal kaparják az ólajtót, ugatnak, mint a veszett fene. Így összekötözve, a sósavas vödrök mellett sokat nem tudnak tenni, röhögök is rajtuk. Eltelt három nap, most már kaphatnak egy kis főtt darát, de nekik is be kell látniuk, már hetekkel ezelőtt jól éreztem meg, jól tapintottam rá, talán föl is dolgoztam intellektuálisan ezt a kihívást, hogy nem dédelgetjük, nem részesítjük pozitív diszkriminációban a háziállatot, és ha visszagondolok arra, hogy mit csináltunk az elmúlt hetekben, és mit fogok tenni a következőkben, akkor valójában ez értelmezhető innen is. Talán még nem látják az új gondolkodás lényegét.

Vijjogás a kertkapunál, dörömbölnek, valami nagy fehér mikrobusz jött. Franc se nyitja ki. De ezek valami norvégcivilek lehetnek, befeszítik, kiabálás, köpenyes emberek nyomulnak a kertbe, felém közelednek. Ezek nem értik. Rendszert váltok. Pragmatikusabb, a tényleges szükségletekre épülő rendet építek. Alkalmazkodom az új kihívásokhoz. Rájuk kiabálok:

– Posztkommunista időszakban vagyunk! Munkaalapú társadalom megteremtése! Az önmérséklet és a sikeresség politikai kényszeréből a sikeresség erősebb parancs! Erő! Hatalom! Európa már másképpen néz ki! Csak még nem tudja! A dolgok változnak!

Megragadnak, hiába akarom kitépni magam. Még ennyi telik az injekció előtt:

– Új világr…

 


Köszönet Orbán Viktornak és Lánczi Andrásnak a szavakért, fordulatokért, mondatokért, gondolatmenetekért.

Neked ajánljuk