Megint nagyon pozitív és előremutató leszek, és ezúttal semmi csavar, irónia, visszavonás vagy dupla fenék; sőt – anélkül, hogy kiváló bloggertársam kenyerét el akarnám venni – egyenesen reklámozni szeretnék.
Ráadásul ez a reklám – ingyenreklám, amit bőven kiérdemel az, aki még csak fel sem kért rá. Röviden: arról van szó, hogy a Lézeres Látásjavító Központ meghirdetett egy novellapályázatot, összeállt egy kiváló zsűri, és a cég fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiírt pályázatra kiváló írók (és sok kezdő) küldtek (állítólag) remek szövegeket.
| ||
Ez a lépés – hogy egy cég ilyen eseménnyel támogatja a kultúrát – feltűnést kellene, hogy keltsen nálunk, és önmagában remek hírverés; persze, senki nem fog elszaladni emiatt lézeres szemműtétre, de megjegyzi a központ nevét, alkalomadtán eszébe jut, javasolja másoknak. Számukra nyilván ez az érdekes és fontos benne – nekünk, kívülállóknak (nagyközönségnek, fogyasztóknak, utazóközönségnek és lakosságnak) pedig az, hogy valakiknek eszükbe jutott: úgy tud magának hírt és (bizony) rangot szerezni, azzal növelheti a presztízsét, hogy nem zsákban futást rendez vagy ingyensört osztogat, nem reklámújságok felületére vagy villogó-felugró webes hirdetésre költ, hanem az irodalmat támogatja.
Tudom, az ötlet nem teljesen egyedi – van biztosító is, kis ruházati cég is, magánember is, amely és aki ekként segít az íróknak, akik (még a legbefutottabbak is) rászorulnak némi pénzre. Ezúttal a pályázat jó játék is volt (a cég megadott két jelszót, ami köré a szövegeknek épülniük kellett), és hát nem is került olyan túl sokba – ennyit egy jól menő vállalkozás könnyedén kibír, nyilván ötévente, ha ismételni fogja. Meg vannak olyan nagyvállalatok és bankok, amelyek olykor meg-megtámogatnak egy-egy szimfonikus zenekart, koncertet, színházi előadást, kiállítást – nagyon jól teszik, mély tisztelet nekik (is).
De a reklám nem is csak a fent említett cégnek szól, hanem az ötletnek. Az volna jó, ha sok-sok olyan vállalkozás, amelyik megengedheti magának, követné a szemműtétközpont példáját. Ha a fejükhöz kapnának, hogy milyen kis ráfordítással milyen jól terjedhetne a nevük szerte a médiában – ha a kultúrát támogatnák. Hogy kevesen vannak a kultúra fogyasztói? Lehet; de vajon hányan olvassák el a hirdetéseket az újságban vagy a monitoron? Nem sokkal feltűnőbb, ha olyan helyeken bukkannak fel a vállalatok nevei, ahol senki nem számít rájuk? Egy pár száz példányban kiadott karcsú verseskötet kolofonjában; egy kis galéria bejáratánál; egy kortárs zenei koncert műsorfüzetében?
Mert pontosan lemásolni a cég ötletét nyilván értelmetlen volna; ötven irodalmi pályázat és számolatlanul áradó novellák, versek, drámák – ez csak inflálná a remek elgondolást. De annyi más lehetőség van. Valamikor régen, amikor már látszott, hogy finanszírozás dolgában az államra egyre kevésbé számíthat a kultúra, majdnem ugyanezen a helyen arról írtam, hogy nekünk, a kultúra fogyasztóinak kellene összedobnunk a hiányzó pénzt. Azóta a helyzet rosszabbodott – mindenki (na jó, nem mindenki…) egyre rosszabbul áll anyagilag, míg a kultúra termelői egyre nagyobb létbizonytalansággal néznek szembe. Ez a kezdeményezés azért kiváló, mert kicsit leveszi a terhet a kultúrafogyasztó magánemberek válláról, és kicsit segít – ezúttal – az íróknak. (Nem nagyon persze – nem kapnak akkora pénzt.)
Az a ritka eset, amikor mindenki nyer, és senkinek nem kell szégyellnie magát. Ez megér némi reklámot.
