Jelképeink

  • Kálmán C. György
  • 2012. június 6.

Első változat

Olvasom, hogy az új büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok közül „a bizottságokban támogatták a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás és Gyüre Csaba javaslatát, amely a nemzeti jelkép megsértésének tényállásába Magyarország himnusza, zászlaja és címere mellé beemeli a Szent Koronát is. Eszerint aki nagy nyilvánosság előtt ezeket a jelképeket sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” „Nem támogatták viszont a jobbikos Korondi Miklós ezzel kapcsolatos előterjesztését, amely a címer elemeire, »a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mezőre«, az »arany koronás, hármas halomra« és a »kettős keresztre« is kiterjesztette volna ezt a védelmet”.

Na, ezen kicsit elméláztam.

Először is, csekély a képzelőerőm, így bár nem tartom kizártnak, hogy létrejöjjön a „jelképeket sértő vagy lealacsonyító kifejezés” használatának tényállása, de meglehetősen életszerűtlennek tartom. Üdvös volna, ha legalább a törvény mellékleteként a jogalkotó felsorolna néhány példát, hogy ugyan mi számítana ennek. „Pisi, kaki, áldd meg a magyart” – ez az volna? Vagy csak énekelve? Vagy ez csak Istent sérti? És ha – mint szoktuk – duhaj szilveszteréjeken a Hullapelyhes vagy a Megismerni a kanászt nótájára daloljuk Kölcsey szövegét? „Pirosfehérzöld, pfuj, de utálom” – ez megfelelő cselekmény volna, ami kimeríti a tényállás megvalósítását? Egyáltalán: hogyan lehet sérteni vagy lealacsonyítani a fent nevezett objektumokat? Úgy szeretném tudni, hogy még véletlenül se kövessek el efféle rút vétséget.

Másodszor: figyeljünk fel arra, micsoda páratlan szabadságot ad a törvényjavaslat, hiszen mostantól bátran mondhatjuk, hogy „kifordul a gyomrom a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mezőtől”, vagy hogy „tűnjön már a francba az aranykoronás, hármas halom”. De még csúnyábbakat is mondhatunk, akár a kettős keresztre is. Pusztán arra kell fokozott figyelmet fordítanunk, hogy ki ne szaladjon a szánkon – ami pedig oly gyakori –, hogy „a kirelejzomát a szemkoronának”, vagy „úgy utálom én azt a koronát, mint a kukoricagölödint”, és így tovább. Amúgy viszont szabadságunk korlátlan, és viharos, őszi éjszakákon vad képzeletjátékokba foghatunk akár (csak nagy nyilvánosság előtt ki ne mondjuk!), miféle más módokon tudnánk, akarnánk meggyalázni.

A mi Országgyűlésünk (s a Jobbikot a keblére ölelő két kormánypárt) őrködik nemzeti jelképeink felett, megvédi őket a gaz ármánykodóktól; nincs jobb dolga.

Figyelmébe ajánljuk