Állapotbeli kötelesség

  • Kálmán C. György
  • 2012. június 3.

Első változat

Eszemben sincs teologizálni – meg hát nemigen tudom én követni, nincs is kedvem, hogy az ország vezetői közül ki milyen hiten van –; és azt sem feltételezem, hogy ha már a párt, a kormány és a parlament legfőbb urainak annyi diszciplínától és tudásterülettől sikerült magukat biztonságosan távol tartani, éppen az üdvözülés tana vagy az emberi választás szabadságának problémái foglalkoztatnák őket. Az mégiscsak feltűnő, hogy mostanában fontos emberek a predesztináció elvére görcsöltek rá. Az előre (eleve) elrendelés gondolata mintha az a magyarázó elv volna, amellyel a kormányzat minden ragyogóan optimista jóslata igazolható, és minden pillanatnyi és régen tépő balsors csakúgy, mint a nyűgök és nyilak egészen más megvilágításba kerülnek. Nincs mese, győzni fogunk, mert ennek így kell lennie.

 


 

A minap például maga Kövér László jelentette ki, hogy „győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek”. Márpedig félnek, ergo: a magyar (vagy székely?) nép sorsa az, hogy győzzön, nincs apelláta. Aztán pár napra rá maga a miniszterelnök fejtette ki a kálvini elgondolás sajátosan (a konkrét helyzet konkrét elemzésére alapozott) módosított változatát: „A magyar nemzet definíciószerűen győztes nemzet, mert ezer éve létezik, és ez önmagában győzelem.” A  győztesség pedig – fűzte tovább a már-már antropológiaivá nemesedő érvsort – „állapotbeli kötelesség”. Vagyis magyarként győznünk kell.

Amiből következtetések is adódnak, persze. Először is – de ezt gyorsan tegyük félre, még mielőtt eszünkbe jutna belegondolni –, aki nem győz, az nem is magyar. Másodszor: a történelem nem a mi kezünkben van (a könyörülő Istené, mondhatja, aki úgy akarja), hanem mindennek és mindenkinek a sorsa el van döntve előre, hiába is kapálóznánk. Harmadszor, éppen ezért, csinálhatunk mi bármit, és lehetnek bármilyen rossz előjelek, kedvezőtlen GDP-mutatók, hűvös külkapcsolatok, ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, magas CDS-felár – mit nekünk, túlleszünk mindezen, vár a fényes diadal.

Negyedszer, s ez a legfontosabb: ne tegyünk semmi szemrehányást bölcs vezetőinknek, egyáltalán: senkinek, aki – botorul úgy véljük – valamit nagyon eltolt, nem azt (nem úgy) tette, amit (ahogyan) kellett volna; és a mi dolgunk sem az, hogy nagyon kepesszünk, hogy a dolgok megjavításán fáradozzunk, hogy lehetőség szerint tisztességgel tegyük a dolgunkat. Mindez – hiábavalóság. Úgyis el van már döntve minden régen, talán az idők kezdetétől fogva. És ez a döntés úgy szól, hogy a magyar elkerülhetetlenül káprázatos győzelmet arat.

Megnyugtató, nem?

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.