Kérdés

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 31.

Első változat

Az Együtt–PM kérdést intézett a miniszterelnökhöz a budai várban található akadémiai kutatóintézetek kiköltöztetésével kapcsolatban. Bár ne tette volna.

Nem szívlelem azokat a spekulációkat, amelyek szerint a jelenlegi ellenzék vagy annak valamelyik szegmense voltaképpen a mostani hatalom fenntartásában volna érdekelt; olykor még az is elhangzik, hogy ez vagy az a párt (szövetség, egyesület, bármi) a kormány bérence, meg van véve kilóra, szégyentelenül alájátszik a Fidesznek. Nem szeretem ezeket a feltételezéseket: semmi bizonyíték nincs rájuk, nem is volna logikus, és az összeesküvés-elméletek mindig idegesítőek.

A helyzet rosszabb. Az ellenzék, sajnos, nem megrendelésre (pénzért vagy homályos, távoli remények igézetében) teljesít rosszul, hanem teljesen saját magától. Ennyit tud. Gyakran kemény, világos és érthető – de még gyakrabban puha, zavaros és érthetetlen.

Most például sikerült egy olyan kérdést intéznie az Együtt–PM-nek a miniszterelnökhöz, ami legalábbis magas labda (vagy, a címzett kedvenc sportjának szavával: kapuscsemege). A miniszterelnök (és stábja) nem egyszerűen rálegyint, hanem élvezettel és kéjjel fogja részletesen megválaszolni a – nyilván kínosnak szánt – kérdést.

Mint ma már elég sokan tudják, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének az a célja, hogy a várban található akadémiai kutatóintézeteket, valamint a városban másutt található intézeteket is (a Bölcsészettudományi, a Társadalomtudományi, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont intézeteit) egyetlen komplexumba rántsa össze a kies Vágóhíd környékére, egy jövőre felhúzandó épületbe. A várbeli intézetekben állítólag már látogatást tett maga Lázár János, aki bizonyára nem az ott folyó tudományos munka, hanem az ingatlanok fekvése, méretei és állapota iránt érdeklődött.

Nagyon csúf és bonyolult történet ez, amiről Rév István nemrég remek írást közölt az ÉS-ben (sajnos, online csak előfizetéssel olvasható, 27. szám), én is emlegettem itt még májusban. A kormány szeretne magának reprezentatív ingatlant szerezni a várban, emellett úgy tesz, mintha szívességet tenne az Akadémiának; az Akadémia elnöke, amelynek az előző parlament példátlan önállóságot és kontrollálatlan hatalmat adott, szíves-örömest viszonozza ezt korábbi munkaadójának.

Ehhez képest az Együtt–PM mit kérdez? Azt panaszolja, hogy „azt nem tudni, mikor és hova költözhet majd” a sok intézet, és azt állítja, hogy „a kormány csaknem ezer ember munkahelyét veszélyezteti az MTA intézeteinek budai várból történő kiköltöztetésével”.

Marhaság.

A miniszterelnök huszonharmadik slapaja kipiszkálja a foga közé ragadt lazacmaradékot, és kapásból diktálja Marikának: az új épület nyolcmilliárdból épül, már megvannak a látványtervek, helyszíne nem titok, maga az (akadémiai) elnök jelentette be: Soroksári út, helyrajzi szám satöbbi. Határidő, hívja fel a Jóska titkárságát, Marikám, mintha 2014 lenne, erre kérdezzen rá. Az MTA közgyűlése nagy többséggel megszavazta. És ott európai szinten kap majd helyet a kiválóság satöbbi, szó sincs elbocsátásokról vagy munkahely bármi módon veszélyeztetéséről, költséghatékonyság, közös ház a nemzeti kiválóságnak (ja, ez már volt), szinergia, együttműködés. Megvan?

Hát, körülbelül ennyi fáradságot és fejtörést fog jelenteni a miniszterelnök számára a kérdés megválaszolása. Ha nem tudnánk, hogy itt egy ellenzéki csoportosulás akarná megszorongatni a hatalmat, akár azt is hihetnénk, hogy egy kereszténydemokrata öninterpellációt olvasunk.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.