Sokan háborognak azon, hogy hivatalos (Fidesz-, kormány-, parlamenti) helyről oly sokáig késlekedett a válasz a jobbikos Gyöngyösi Márton zsidózó megszólalására. De hát (legalább) három válasz mégiscsak volt.
Bár ne lett volna. Ennél még a hallgatás is jobb.
Először is rögtön válaszolt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, és ezt bírta mondani: „Ennek a kutatásnak nem tudok a támogatója lenni. Az, hogy hány zsidó származású személy van a magyar kormányban, nem nagyon kapcsolódik ahhoz, hogy milyen súlyos konfliktus zajlik a Közel-Keleten.” Hogy mi van? „Kutatás”? Így nevezi az államtitkár a (kormánybeli és/vagy parlamentbeli) zsidók összeírását? Ezt most tekintsük metsző gúnynak, finom iróniának vagy vitriolos szarkazmusnak? Biztos? És hogy „nem tud a támogatója lenni”? Hanem csak eltűri? És hogy mindez „nem nagyon kapcsolódik” a közel-keleti konfliktushoz? Hogyan értsük ezeket a nyelvi finomságokat? Talán nem ez az a pillanat, amikor az államtitkárnak azt kéne fitogtatnia, hogy milyen delikát megfogalmazásokkal tudja árnyalt kritika alá vonni a magáról kissé megfeledkezett képviselő elgondolásait; ha Németh Zsolt eddig remekül titkolt szatirikus vénáját fedezzük fel ezekben a mondatokban, akkor is kérdés, hogy éppen itt éppen erre lett volna szükség. Félő azonban, hogy nem látszólagos, hanem nagyon is valóságos óvatoskodásról van szó. Az államtitkár (mint megannyi kormánybeli kollégája) ódzkodik attól, hogy szembeszálljon a Jobbik képviselőivel. Nem eljátssza a gyengéd és udvarias vitapartnert, hanem tényleg az.
Aztán megszólalt a kormány is, szóvivője útján. A Kormányszóvivői Iroda szerint „A kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen [,] és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól.” Tekintsünk most el attól, hogy ez üres duma (nem, nem lehet), és hogy mintha többedszer olvasnánk: voltak már ilyen nyilatkozatok (nem, ettől sem lehet: a kormány szemérmetlenül lesmittelte-semjénezte saját korábbi nyilatkozatát, lásd még itt is). Ám ezek a levegő némi megmozgatásán (és némi nyomdafesték elpazarlásán, pár bit hálózatba küldésén) kívül semmit nem értek. De cseles ám a magyar nyelvben a jelen idő használata. Nagyon gyakran ezzel fejezzük ki a jövőt is (hogy most nagyon egyszerűen fogalmazzak), sőt nemritkán még múlt időt is jelenthet. Most akkor ezt úgy értsük, hogy ezennel, ezen nyilatkozat révén a legszigorúbban fel van lépve? (Ez volna a jelenidő, amikor ráadásul performatív – végrehajtó – erőt tulajdonítunk a mondatnak, mintha csak keresztelnénk, esküdnénk vagy ígérnénk.) Vagy hogy általában szigorú fellépés szokott történni? Hát, ezt valahogy nem vettük észre. Vagy: hogy eddig tűrtük, de mostantól a legszigorúbban satöbbi? (Ez volna a jövő idő.) Vagy (napláne), hogy eddig is így történt (és akkor múlt időt is kifejezünk)? Már bocsánat, de: mi a szar ez?
A koronát a megszólalások sorozatára a kultúráért, egészségügyért (stb.) felelős miniszter, Balog Zoltán tette fel. Miután a minisztérium régóta, kitartóan és komoly eredményeket felmutatva munkálkodik azon, hogy az ifjúságot minél mélyebb sötétségbe taszítsa, hogy a történelmi (és egyéb) tudást a minimumra szorítsa, és általában a hazalakosságot a butaság, műveletlenség és tájékozatlanság jól megérdemelt vermébe vesse, a miniszter bízvást számíthat rá, hogy senki nem tudja, mi is történt „a kommunista diktatúra idején”. Balog ugyanis azzal magyarázza a gyűlöletbeszéd előretörését, hogy az – akkor – „államilag szervezett volt. »Államilag parancsolt« volt embercsoportok – például a parasztság – kirekesztése, megbélyegzése. A gyűlöletbeszéd ma is tovább él Magyarországon, és »a mi dolgunk« határozottan fellépni ezzel szemben – mutatott rá.”
Nos, ezt a sületlenséget, aminek aligha igaz egyetlen eleme is, Balog talán eladhatja egy nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján – de hogy bárki, aki kicsit is tájékozott Magyarország legújabb kori történelmében, bevegye, az erősen kétséges. Talán némelyek először saját magukban (ismereteikben, ítélőképességükben, emlékezetükben, felkészültségükben) kezdenek kételkedni. De nem sokáig. A gyűlöletbeszéd eredete másutt van. Hasalsz, Balog fiam, a levegőbe beszélsz, nem értesz semmit, szégyelld magad, egyes.
