A jelenlegi helyzet azért is jó (számtalan előnye mellett), mert jobban belelátunk a honi kisközösségek működésébe; átérezzük megannyi szubkultúra emberi viszonyainak, feszültségeinek, hatalmi struktúráinak jellegzetes gondjait.
Óvoda, focicsapat, börtön, hogy csak néhányat említsek.
Igen, ezek azok a területek, amelyek a véleményformálók, politikai elemzők, bloggerek és egyszerű – például közösségi oldalakon megszólaló – emberek eszébe jutnak, amikor hazánk politikai felső vezetésének viselkedését értelmezik. Idézzük csak fel, hányszor hasonlítják a simlis, másra árulkodó, az önérdeket szemérmetlenül érvényesítő, naivot és ártatlant játszó magatartást a kisdedek, a focisták vagy a börtönlakók jellegzetes megnyilvánulásaihoz. S ahogyan „a teve a sivatag hajója” metafora nemcsak a tevére vet új fényt, hanem a hajóról alkotott képünket is módosítja – vagyis hasonlított és hasonlító egyaránt és egymás révén átértelmeződik, s a hajót, ha nem is tudatosan, elkezdjük a tenger tevéjének látni –, úgy mindennapi életünk kisközösségeinek viszonyaiba is jobban belelátunk ezen hasonlatok révén.
Amikor tehát azt mondjuk, hogy egyes politikusok óvodásokként viselkednek, amikor megpróbálják letagadni a letagadhatatlant – nem én kakiltam be, az a Józsi volt! –, elveszik a másiknak az autóját vagy homokot szórnak a többiek nyakába, akkor, mi tagadás, elég baljós kép alakul ki a kisdedek erkölcsi állapotairól. A labdarúgók köreiben közismert a szabálytalanság számos olyan változata, amelyet a bíró legfeljebb véletlenül vehet észre; a grundon mindig a nagyfiúk (meg az erősebbek) döntik el, hogy éppen érvényes-e a „három korner tizenegyes” szabály, vagy beleérhet-e a kapus kézzel a labdába. A bv-intézményekben a frissen bekerülőt megvédelmezik, vagyis félholtra verik és megerőszakolják, ily módon nyilvánítva ki az együvé tartozás megtartó erejét, és az igazságos közteherviselés jegyében vannak, akik nem rendelkeznek szabadon a cigarettájukkal.
Sajátos magatartásformák, ismerős hatalmi hálózatok.
A büntetés-végrehajtás és a labdarúgás területein nem vagyok ismerős, de jómagam számos óvodást ismertem, ennél jobb véleménnyel vagyok róluk. Kérdés tehát, hogy azok a hasonlatok, amelyeket a nagypolitikára szokás alkalmazni, nem vetnek-e túlságosan rossz fényt a hasonlítóra magára. Szegény óvodások, focisták, bűnözők – a legrosszabb hírbe keverednek.
