Nem lehet tagadni, hogy őrületes kulturális különbségek vannak a keresztény, európai és a muszlim migráns emberek között. Nehéz ezeket áthidalni, kiegyenlíteni, a kultúrák normális egymás mellett élését – ha ne adj’ isten, úgy alakul – biztosítani.
Rendkívül nehéz olyanokkal együtt élni, akik más tempóban és általában is más módon gyalogolnak, ahogyan mi. Ezt vette észre Bicske polgármestere, aki rámutatott: „Az utcán, ahogy járunk, ezek az emberek egyszer csak mögénk érkeznek. Sokkal nagyobb lendülettel közlekednek, mint mi. … Amikor egy ilyen csoport utolér Bicskén egy sétáló párt, mindenki megijed. És szerintem bármelyikünk, ha hirtelen körbeveszi őket 15-20 ember. És abban a pillanatban, amikor utolérték őket, a lendületet nem viszik tovább, hanem átveszik azt a lendületet, amivel mi sétálunk az utcán.”
Hallatlan.
Az európai (és ezen belül bicskei) ember nyugodtan, egyenletes tempóban megy. Olyan nincs, hogy csak úgy szíre-szóra nekiiramodik, aztán meg váratlanul lelassít. A séta – az európai (és ezen belül bicskei) emberek számára – egyenletes, nyugodt tempójú járást jelent, nem kerülünk hirtelen mások mögé, igyekszünk nem utolérni senkit.
| ||
Vagy ott van a tengerbe ugrás.
Bicske polgármestere okkal értetlenkedik, hogy hogyan csinálják ezek a migránsok. „Biztosan nagyon sokan láttak olyan képkockákat a híradásokban, hogy hogyan ugrálnak ki ezek az emberek a csónakokból, amikor partot érnek. Honnét tudják, hogy ott már szárazföld van a lábuk alatt, amikor közelednek a szárazföld felé? És hogyan tolják azokat a csónakokat? Biztos, hogy valahol ezt megtanulták, hogy hol ugorhatnak ki, ahol csak addig ér a víz. Illetve ezek fiatal, húsz-harminc év körüli férfiak elsősorban.”
Tegyük hozzá, hogy Bicske tengerben szegény, így a bicskei emberek tapasztalatai a partot érés fortélyairól meglehetősen korlátozottak – de joggal feltételezheti, hogy agyafúrt, a keresztény kultúrával szemben ellenséges elemek (migránssimogatók!) kitanítják a fiatal férfiakat a csónakból kiugrálás bűnös üzelmeire.
Ezt az európai (és ezen belül bicskei) ember sosem fogja megérteni.
| ||
Ha tehát a brüsszeli elnyomó hatalom mégis úgy dönt – a magyar emberek határozott, mi több: hősies kiállása ellenére –, hogy márpedig Bicskére kell telepíteni 234,3 db migránsot, azonnali hatállyal, a cigánysegélyek terhére –, akkor valahogyan kezelni kell ezt a helyzetet. Humánusan, a morális erkölcs és keresztényi szeretet nevében. Amíg ez az áldatlan állapot – ideiglenesen, remélhetőleg legfeljebb a következő EU-választásokig – fennáll.
Bicskei önkéntesek vállalkozhatnának arra, hogy heti egy-két alkalommal sétatanfolyamokat tartanak a város nyakára ültetett migránsoknak. Ehhez nyelvtudás sem kell – egyszerűen megmutatnák, hogyan kell egyenletesen, normális tempóban, a lendületet visszafogva, a megfelelő távolságot betartva menni az utcán. Nyugodtan sétálni, sem rohanni, sem hirtelen leállni. Az európai (ezen belül bicskei) embernek ez a vérében van, nem okoz neki semmi nehézséget, és meg is tudja bárkinek mutatni – türelmesen, segítő jó szándékkal.
Cserében a migránsok egy erre kialakított helyszínen megmutathatnák a csónakról való vízbe ugrás, a vízből kilábalás, a csónaktolás minden csínját-bínját, hiszen ez olyan titkos tudás, amely (tudjuk, honnan) a sajátjukká vált. „Ez a kultúra, ez mélyről jön, bennük van.”
Csak így lehet. Megértéssel, segítőkészséggel. Ha mégis ránk küldik őket.
