A Boross-apokalipszis

  • Kálmán C. György
  • 2017. április 28.

Első változat

Boross Péter kifejtette gondolatait a haldokló Nyugatról és az életerős, fenyegető Keletről.

Nyilván blaszfémiának tekintik a hardcore Wagner-rajongók, de nekem mindig kicsit mulatságos a Parsifal harmadik felvonásának legvége – minden misztikus módon egyesül mindennel, minden diadalmaskodik és megszentelődik: a hatalom, a szerelem, a húsvét, az egész kereszténység, a legyőzött betegség (vagyis az élet) és a hit. Megszűnik a logika (hiszen a hit és a csoda uralkodik), nincs többé semmi okszerűség, sorrend, hierarchia, bármi bármivel azonos, és minden egyetlen kitüntetett pillanatba sűrűsödik.

Felemelő, de azért sok.

Amiképpen az ellenkezője is sok, a mérhetetlenül pesszimista, apokaliptikus látásmód, ahol nem azt látjuk, hogy minden a legfőbb jó felé tart, amelybe beleolvad végül, hanem éppen a végső romlás van jelen, minden széthull, és a pusztulás már-már fokozhatatlan. Ez onnan jutott az eszembe, hogy olvastam Boross Péter interjúját (itt), amiből kitűnik: az agg bölcselő szeme előtt világunk képe a szörnyű, beteges enyészet jegyeit mutatja. A rothadás is rothad, fekély, galád, már az agónia sem a régi.

Boross Péter

Boross Péter

 

Míg Wagnernél egyetlen pillanatba zsúfolódik össze az üdvösség és a legfőbb szentség, addig a Boross-féle hanyatlástörténet ezredévekre hullik szét: a „fehér civilizáció” sok száz évéről van szó meg a lehanyatlott Nyugatrómai Birodalomról, és még megússzuk, hogy Róma bukásáról ne szóljon feddő szavakkal a volt miniszterelnök.

Összefoglalva: minden szétesik, zuhan, halódik és bűzlik.

Európának vége, „a romlás centruma Nyugat-Európa, amelyik álmokból él”, jön a kalifátus, mert a végromlásában agonizáló Nyugat mindent megvet, ami tőle keletre van. Márpedig „ami nyomul, annak hite van, s ereje, ahová nyomul, ott megszűntek a régi hitek és azok az erények, amelyek egykor Európát jellemezték”. Kelet-Európának az lehet az esélye, hogy ha nem járkálnak ide „emberi jogi kutatók, és fals hírekkel nem tömik tele a világot” – de a hitét veszített Nyugat menthetetlen.

false

Nem Boross mond egyedül efféléket, az elmúlt években nagy a divatja kormány- és kormányközeli körökben a világtörténelmi látomásoknak. Nehezen állja meg az ember, hogy feltegyen néhány kérdést. Mit tetszenek érteni a Nyugat hanyatlásán? Mi pontosan az az életerős és pusztító Kelet, amelyik be akar törni? A primitív japán hordák, a vérfertőző és büdös arabok, netán a megszállott tatárok? És ha a hitetlen, züllött, gyenge világ eltűnik, az miért nem pozitív fejlemény?

És így tovább. Annyi kérdés volna, annyi tisztázatlan, bonyolult probléma – csakhogy ezek mintha túl egyszerűen hullanának bele a feneketlen sötétségbe. Minden az apokalipszis mélyén egyesül, ott fortyog és enyészik el. S akkor ráébredünk, hogy ez pusztán a megfordítása az üdvtörténetnek: kérdéseink ne legyenek, észszerűséget ne keressünk, minden a végromlásba fut ki. Ha van hitünk, adjuk fel az elemzést. Pont úgy, mint a Parsifal végén. Dőljünk hátra, élvezzük a csodás (bár szomorú) képet.

Azért Wagner zenéje legalább csodálatos.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.