étel,hordó

Bábelék

  • ételhordó
  • 2013. május 9.

Ételhordó

Az elmúlt évek egyik legjobb magyar rövidfilmje, a Szalontüdő (r.: Szirmai Márton) a pestújhelyi piacon álló Pléh csárdában játszódott. Ez a kis helyiség évtizedek óta a fővárosi mennyiségi táplálkozás szentélye, s a tulaj, Bábel bácsi is legendás alak. Azt talán kevesebben tudják, hogy a Pléh csárda a Bábelék névre hallgató létesítmény kihelyezett tagozata, amely a környék tán egyetlen értékelhető étterme. (A valahai pestújhelyi vendéglátásról lásd "Be volt hangosítva az egész" című cikkünket, Magyar Narancs, 2007. július 5.) A Sztárai Mihály téri (Pestújhelyi út-Apolló utca sarok) "központban" bőségesebb a választék, kényelmesebb a fogyasztás, sőt már terasz is üzemel.


Miként a Pléh csárda, a Bábelék épülete sem az építészkritikusok kegyeibe szeretne férkőzni. Talán szolgáltatóháznak nevezték építése idején (1980-as évek) azt a borzalmat, amiben otthonra talált. A cégtáblával nem bíbelődtek sokat, nem különösebben feltűnő az "étterem és rendezvényterem, esküvők, bankettek, családi összejövetelek" felirat, ahogy a bejárat fölötti kék sipkás toronyszerűség sem. A berendezéssel sem bíbelődtek, és bár kétségtelenül tágas, vagyis nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmasnak látszik, mégiscsak egy önkiszolgáló étteremről van szó. Ezen a szinten a maximumot kapjuk: tisztaságot, ételszag nélkül. Aki többre vágyik, menjen a Gundelba!

Az árak az önkis átlag körüliek. Csakhogy itt eleve kétszemélyes az "adag", ez csupán ténymegállapítás, ilyesmivel minket nem lehet megvenni. A májgombócleves (600 Ft) azonban - mennyiségtől függetlenül - is több a vártnál, színe ragyogó, íze kiváló, a gombóc a legjobb házi kosztot idézi. Sajnos a zöldborsófőzelékről (500 Ft) már nem mondhatjuk el ugyanezt. Nehézkes, agyonrántott, sűrű massza, legfeljebb arra jó, hogy kb. 24 órára elvegye az ember kedvét a táplálkozástól, és ezen az sem javít, hogy a cég egyik védjegyének számító vagdalt (250 Ft) feltétként jól teljesít.

"Pár évvel ezelőtt a Magyar Gasztronómiai Szövetség megjegyzést fűzött a vadas marhánkra, melyet a mi fantasztikus ízesítésű zsemlegombócunkkal tálaltunk. Véleményük a következő: ha nem az ország, de Budapest biztos legjobb vadas marhája." - ezt Bábelék honlapján olvashatni, nem is cáfolnánk. Ráadásul 1200 forintból egy otthoni csodaszakács sem tudna jobbat készíteni, azt pedig már csak rutinból jegyezzük meg, hogy Bábelék vadasával egy átlagos étvágyú négyfős család is jóllakna.

Túrógombóccal (800 Ft) zárjuk sorainkat, három, gyermekfej nagyságú, jól megmorzsázott, cukrozott és tejfölözött példány - izgalommentes, masszív és szinte félelmetes, egy is sok belőle. A Bábelékéhez hasonló étteremből viszont sokkal több kellene.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.