étel, hordó

Bugsy

  • ételhordó
  • 2013.02.21 10:01

Ételhordó

Egyszer már ugráltunk azon - talán Al Capone kapcsán -, hogy klassz dolog a legenda, de ezért még nem kellene vendéglátóhelyet elnevezni utolsó gazemberekről. Most itt az újabb nekirugaszkodás, mert annyira mi sem vagyunk naivak, hogy elhiggyük: a Bugsy névvel a tulaj valamely hozzátartozójáról, házi kedvencéről, netán önmagáról kívánt megemlékezni.

A Fény utcai, Millenáris-szomszéd vendéglátóhely több éve működik, korábban City bisztrónak hívták, de ahogy az lenni szokott, eljött a profil- vagy tulajdonosváltás ideje. A Bugsy immár zenés étteremként (restaurant and music club) definiálja magát, a Budapest-panoráma festmény láttán azonban úgy tűnik, a váltást nem követte lakberendezés. Szombaton, kora este az üres teremben egy valóban jó hangú énekesnőt hallhatunk zongorakísérettel, ám ha beszáll a dobgép, alig értjük egymást - a különteremben.


A felszolgálóval azért szót értünk, a szerviz kifogástalan, az ételek listája amúgy is csendre int. Szerény, ám annál izgalmasabb a kínálat. A sültparadicsom-leves kecskesajtgombóccal (850 Ft) ugyanúgy példás, mint a spenótos daragaluskával megbolondított marhaoldalas-leves (950 Ft), nemcsak az ötlet jó, a megvalósítás és az összhatás is. A gyöngytyúksteak csilis mogyorómártással (2450 Ft) esetében ugyanez az ábra, az csak kekeckedés a részünkről, hogy egy leheletnyivel jobban átsüthették volna a húst. Sokat elárul, hogy a lazacderék parajos gnocchival (2850 Ft) volt esténk legkevésbé kreatív megoldása, ám a körülmények ellenére (lazac, gnocchi...) egész jól sikerült. Ahogy a forró körtés rétes is (750 Ft), bár nem vennénk rá mérget, hogy attól volt meleg, hogy épp a sütőből pattintották elénk.

Ha az énekesnő az est folyamán feltette a kérdést, "mondd, zene nélkül mit érek én?", annyit mondhatunk, evés közben aranyat.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.