"A földmérő, a HR-es és a marketinges megelégelve a szürke hétköznapokat, kitalálta, hogy nyit egy bisztrót." Ezzel a szöveggel indít a Veres Pálné és a Szarka utca sarkán álló Halkakas honlapja. Leszámítva a meglepetést, hogy ezek szerint ma is léteznek figuránsok, fel sem kapnánk a fejünket, azonban itt küldetésre is futja: "Készítsük el úgy a friss, itthoni gazdaságokból és tavakból érkező halakat, ahogy eddig még senki: újszerűen, izgalmasan és egyszerűen".Az ars poetica nyomán óhatatlanul a múlt századi "egyen halat, legjobb falat" szlogen ugrik be, pontosabban az, hogy ezt a kijelentést azóta sem lehet komolyan venni. Legalábbis itthon.
Annyi biztos, hogy a Halkakas esetében a bisztróság nem menőzés, ez itt nem a gombamód szaporodó ötcsillagos "bistrók" legújabb példánya, inkább kifőzde, annak jó (otthonos) és rossz (extra ételszag) tulajdonságaival.
|
Felszolgálás nincs, a pultnál dolgozó srácok helyett talán stílszerűbb lenne egy harsány néni, pusztán a hangulat kedvéért. Viszont az 1000 forintos halburger után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. A mekis félreértéssel szemben nincs panír, a halból valóban fasírt készült, de - tulajdonképpen ez a legjobb benne - egyáltalán nincs halíze. Mondhatnák erre, hogy akkor minek, de a cuccnak marhahús íze sincs: teljesen egyedi, ráadásul a házikenyeres (zsömlés) csomagolás is tökéletes.
A pisztrángról viszont nem zenghetünk ódát. Rendes adag, rendesen megsütötték, frissnek tűnik, mégis hiányzik belőle valami - lehet, hogy csak a nyár. A mellékelt grillzöldség (550 Ft) viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésünket. A tokhalsteak (1950 Ft) mintha félúton tanyázna az istenített halburger és a hamis marha között, ami részünkről dicséret, de azért a kiváló sült krumplit (550 Ft) jobban az emlékezetünkbe véssük.
Külön meglepetés a répatorta (550 Ft), ami simán veri a cukrászdai példányokat.
A Halkakas szimpatikus, szerethető üzlet, ám azt nem ajánljuk, hogy az itteni étkezés után más nyilvános helyen tegyék tiszteletüket. Ha mégis, akkor előtte mindenképpen öltözzenek át.