Halkakas

  • ételhordó
  • 2014. február 11.

Ételhordó

Az Ételhordó munkatársa mind a tíz ujját megnyalja - az incidens egy pesti halétteremben esett meg.

"A földmérő, a HR-es és a marketinges megelégelve a szürke hétköznapokat, kitalálta, hogy nyit egy bisztrót." Ezzel a szöveggel indít a Veres Pálné és a Szarka utca sarkán álló Halkakas honlapja. Leszámítva a meglepetést, hogy ezek szerint ma is léteznek figuránsok, fel sem kapnánk a fejünket, azonban itt küldetésre is futja: "Készítsük el úgy a friss, itthoni gazdaságokból és tavakból érkező halakat, ahogy eddig még senki: újszerűen, izgalmasan és egyszerűen".Az ars poetica nyomán óhatatlanul a múlt századi "egyen halat, legjobb falat" szlogen ugrik be, pontosabban az, hogy ezt a kijelentést azóta sem lehet komolyan venni. Legalábbis itthon.

Annyi biztos, hogy a Halkakas esetében a bisztróság nem menőzés, ez itt nem a gombamód szaporodó ötcsillagos "bistrók" legújabb példánya, inkább kifőzde, annak jó (otthonos) és rossz (extra ételszag) tulajdonságaival.

false

Felszolgálás nincs, a pultnál dolgozó srácok helyett talán stílszerűbb lenne egy harsány néni, pusztán a hangulat kedvéért. Viszont az 1000 forintos halburger után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. A mekis félreértéssel szemben nincs panír, a halból valóban fasírt készült, de - tulajdonképpen ez a legjobb benne - egyáltalán nincs halíze. Mondhatnák erre, hogy akkor minek, de a cuccnak marhahús íze sincs: teljesen egyedi, ráadásul a házikenyeres (zsömlés) csomagolás is tökéletes.

A pisztrángról viszont nem zenghetünk ódát. Rendes adag, rendesen megsütötték, frissnek tűnik, mégis hiányzik belőle valami - lehet, hogy csak a nyár. A mellékelt grillzöldség (550 Ft) viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésünket. A tokhalsteak (1950 Ft) mintha félúton tanyázna az istenített halburger és a hamis marha között, ami részünkről dicséret, de azért a kiváló sült krumplit (550 Ft) jobban az emlékezetünkbe véssük.

Külön meglepetés a répatorta (550 Ft), ami simán veri a cukrászdai példányokat.

A Halkakas szimpatikus, szerethető üzlet, ám azt nem ajánljuk, hogy az itteni étkezés után más nyilvános helyen tegyék tiszteletüket. Ha mégis, akkor előtte mindenképpen öltözzenek át.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.