Gottier

  • ételhordó
  • 2017. február 24.

Ételhordó

false

Csupán egy kávét akartunk meginni a Gellért térnél, beestünk hát az Orlay utca sarkán a Gottier caféba (Bartók Béla út 9.). Már kívülről is roppant alkalmasnak tűnt, bent pedig végképp egyértelművé vált, hogy jó helyre jöttünk. Kellemesen régimódi berendezés, pompás illatok, a helyiséget uraló üvegpultban jóképű sütemények. „A csészék, a kannák melegen tartva, a szendvicsek frissen készítve, a felszolgáló kisasszonyok tettre készen állnak az újabb terítéshez.” Ezt már később, a honlapjukon olvastuk – túlzó, de jól visszaadja azt a hangulatot, amit az első pillanattól éreztünk. Ráadásul az árlapon nemcsak kávékat, teákat, süteményeket, szeszesitalokat, de „rendes ételeket” is találni, amiket kétféle levessel együtt lehet rendelni 2000 forint alatti árakon. Nem is kértünk kávét.

A gulyáslevesből a húst dicsérnénk, a többi a turistamenük átlagát hozza. Az ún. provanszi hagymalevesben viszont a bazsalikom minden ízt elnyom, még a hagymáét és a mellé adott sajtos pirítósét is. A fish and chipsben (1490 Ft) a hal átlagos, a panír fáradt, viszont a sült krumpli emlékezetes. A húsos lasagne (1590 Ft) előre gyártottnak tűnik, és száraz is az egész. E nem túlzottan erős mezőnyben a lecsót (1290 Ft) tekintjük abszolút nyertesnek. De nem panaszkodunk. Igaz, hogy Gottierban az ételek másodlagosak, mégis sokkal jobb egy ilyen szolgáltatás, mint a hasonló helyeken hasonló céllal tartott melegszendvics és mirelit pizza páros. Ami pedig a lényeget illeti: a gesztenyés-meggyes torta (650 Ft) és a csokis-málnás „paleo-sütemény” (690 Ft) a legjobb cukrászdák kínálatát idézi, szóval sajnáljuk az elmaradt kávét.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.