étel, hordó

Fenyő – Budaörs

  • ételhordó
  • 2017. április 9.

Ételhordó

A leggazdagabbnak mondott város olyan, mintha nem is volna. Összenőtt Budapesttel, autón érkezve csak a helységnévtábla jelzi, hogy itt valami más kezdődik. Átlagos családi házak és átlagos presszók szegélyezik a főutat, a parkoló autókból sem következtethetünk fantasztikus jólétre, bár nagy szegénységre sem. Az első lámpás kereszteződésnél (Átlós út) kanyarodunk jobbra az 1-esről, amit itt már Budapesti útnak neveznek. Megteszünk pár száz métert, és balra, a Rózsa utcában már nem is kisvárosi, hanem falusias hangulat uralkodik. A 20. szám alatt található Fenyőt inkább szolgáltatóháznak mondanánk, mint kisvendéglőnek, nemcsak számos különterme, de bowling-pályája is van, jó, hogy kulcsmásolást nem vállalnak. Ennek ellenére otthonos „jellegű”; vasárnap, ebédidőben mintha a nagycsaládosok egyesületének közgyűlése zajlana, csak épp megfeledkeztek a gyerekmegőrzőről. A személyzet tettrekészségét mutatja, hogy tudnak helyet szorítani nekünk is.

Noha honlapjukon bővebb bemutatkozás nincs, sokatmondó, hogy azt hirdetik büszkén, hogy „alapítva 1982-ben”. Tény, hogy 37 év tisztes teljesítmény, de elsőre az tűnik fel, hogy azóta nem nagyon variálhattak az étlapon. Csupa régmúltból ismerős tétel, egyedül a milánói erőleves (500 Ft) a kakukktojás. Nem nagy ügy, sonkát és sajtot tettek az erőlevesbe, gépsonkát és gépsajtot. A tojással jobban jártunk volna. S persze azzal is, ha nem jut eszünkbe a nyolcvanas évek elejének legdurvább éttermi fogása, a milánói sertésborda – kizárólag a név miatt. Szerencsére azt még itt sem kínálják. De a rántott sertésborda (1400 Ft) nem hiányzik. Rizibizivel (500 Ft) és krumplipürével (500 Ft) kérjük, az első vállalható, a második sós, a hús viszont százszorta jobb annál, ami az emlékeinkben él. A paradicsomsaláta (500 Ft) semmilyen. Más a helyzet az Orly-módra készített fogassal (2300 Ft). Bőséges és rendezett, ám a tésztája olajos, a halon érezni valami mellékízt. De ne legyünk szőrösszívűek, a maga nemében tökéletes hely: úgy repít vissza 1982-be, mint egy időgép.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.