étel, hordó

Fenyő – Budaörs

  • ételhordó
  • 2017. április 9.

Ételhordó

A leggazdagabbnak mondott város olyan, mintha nem is volna. Összenőtt Budapesttel, autón érkezve csak a helységnévtábla jelzi, hogy itt valami más kezdődik. Átlagos családi házak és átlagos presszók szegélyezik a főutat, a parkoló autókból sem következtethetünk fantasztikus jólétre, bár nagy szegénységre sem. Az első lámpás kereszteződésnél (Átlós út) kanyarodunk jobbra az 1-esről, amit itt már Budapesti útnak neveznek. Megteszünk pár száz métert, és balra, a Rózsa utcában már nem is kisvárosi, hanem falusias hangulat uralkodik. A 20. szám alatt található Fenyőt inkább szolgáltatóháznak mondanánk, mint kisvendéglőnek, nemcsak számos különterme, de bowling-pályája is van, jó, hogy kulcsmásolást nem vállalnak. Ennek ellenére otthonos „jellegű”; vasárnap, ebédidőben mintha a nagycsaládosok egyesületének közgyűlése zajlana, csak épp megfeledkeztek a gyerekmegőrzőről. A személyzet tettrekészségét mutatja, hogy tudnak helyet szorítani nekünk is.

Noha honlapjukon bővebb bemutatkozás nincs, sokatmondó, hogy azt hirdetik büszkén, hogy „alapítva 1982-ben”. Tény, hogy 37 év tisztes teljesítmény, de elsőre az tűnik fel, hogy azóta nem nagyon variálhattak az étlapon. Csupa régmúltból ismerős tétel, egyedül a milánói erőleves (500 Ft) a kakukktojás. Nem nagy ügy, sonkát és sajtot tettek az erőlevesbe, gépsonkát és gépsajtot. A tojással jobban jártunk volna. S persze azzal is, ha nem jut eszünkbe a nyolcvanas évek elejének legdurvább éttermi fogása, a milánói sertésborda – kizárólag a név miatt. Szerencsére azt még itt sem kínálják. De a rántott sertésborda (1400 Ft) nem hiányzik. Rizibizivel (500 Ft) és krumplipürével (500 Ft) kérjük, az első vállalható, a második sós, a hús viszont százszorta jobb annál, ami az emlékeinkben él. A paradicsomsaláta (500 Ft) semmilyen. Más a helyzet az Orly-módra készített fogassal (2300 Ft). Bőséges és rendezett, ám a tésztája olajos, a halon érezni valami mellékízt. De ne legyünk szőrösszívűek, a maga nemében tökéletes hely: úgy repít vissza 1982-be, mint egy időgép.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.