étel, hordó

Fenyő – Budaörs

  • ételhordó
  • 2017. április 9.

Ételhordó

A leggazdagabbnak mondott város olyan, mintha nem is volna. Összenőtt Budapesttel, autón érkezve csak a helységnévtábla jelzi, hogy itt valami más kezdődik. Átlagos családi házak és átlagos presszók szegélyezik a főutat, a parkoló autókból sem következtethetünk fantasztikus jólétre, bár nagy szegénységre sem. Az első lámpás kereszteződésnél (Átlós út) kanyarodunk jobbra az 1-esről, amit itt már Budapesti útnak neveznek. Megteszünk pár száz métert, és balra, a Rózsa utcában már nem is kisvárosi, hanem falusias hangulat uralkodik. A 20. szám alatt található Fenyőt inkább szolgáltatóháznak mondanánk, mint kisvendéglőnek, nemcsak számos különterme, de bowling-pályája is van, jó, hogy kulcsmásolást nem vállalnak. Ennek ellenére otthonos „jellegű”; vasárnap, ebédidőben mintha a nagycsaládosok egyesületének közgyűlése zajlana, csak épp megfeledkeztek a gyerekmegőrzőről. A személyzet tettrekészségét mutatja, hogy tudnak helyet szorítani nekünk is.

Noha honlapjukon bővebb bemutatkozás nincs, sokatmondó, hogy azt hirdetik büszkén, hogy „alapítva 1982-ben”. Tény, hogy 37 év tisztes teljesítmény, de elsőre az tűnik fel, hogy azóta nem nagyon variálhattak az étlapon. Csupa régmúltból ismerős tétel, egyedül a milánói erőleves (500 Ft) a kakukktojás. Nem nagy ügy, sonkát és sajtot tettek az erőlevesbe, gépsonkát és gépsajtot. A tojással jobban jártunk volna. S persze azzal is, ha nem jut eszünkbe a nyolcvanas évek elejének legdurvább éttermi fogása, a milánói sertésborda – kizárólag a név miatt. Szerencsére azt még itt sem kínálják. De a rántott sertésborda (1400 Ft) nem hiányzik. Rizibizivel (500 Ft) és krumplipürével (500 Ft) kérjük, az első vállalható, a második sós, a hús viszont százszorta jobb annál, ami az emlékeinkben él. A paradicsomsaláta (500 Ft) semmilyen. Más a helyzet az Orly-módra készített fogassal (2300 Ft). Bőséges és rendezett, ám a tésztája olajos, a halon érezni valami mellékízt. De ne legyünk szőrösszívűek, a maga nemében tökéletes hely: úgy repít vissza 1982-be, mint egy időgép.

Figyelmébe ajánljuk

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.

Antropomorf univerzum

A művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már. 2017-ben elnyerte az Év grafikája díjat, és ugyanezen évben Jagicza Patríciával közösen készített nagy méretű gumicukornyomata is díjat nyert a Miskolci Grafikai Triennálén.

Illúziók, realista keretben

Van a világtörténelemnek egy kényelmes morális olvasata: nagy háborúk és nagy békék váltják egymást, nagyhatalmak emelkednek fel és buknak meg, a kisebb államok pedig sodródnak a hullámverésben, majd a demokrácia győzedelmeskedik.

Itt éreztük magunkat otthon

Hol volt eddig a társadalom, hogy az elmúlt tizenkét hónapban hirtelen évtizedes sztorik kezdtek hatni rá elementáris erővel? Mire véljük ezt a ráébredést? És számít, hogy vannak, akik már húsz éve erről beszéltek?