Központ bisztró

  • ételhordó
  • 2014. május 9.

Ételhordó

A hűs eperleves tanulságait levonva az Ételhordó munkatársa gyanakodva nyúl a thai bélszínsalátához...

Számos elcseszett pontját felsorolhatnánk fővárosunknak, ám a metróvégállomás nyomán Újpest-Központnak nevezett kereszteződés legfeljebb a Kálvin térhez mérhető. Panelt, nyolcvanas évekbeli szolgáltatóházat éppúgy találni itt, mint tekintélyes városházát 1909-ből, három-négy emeletes bérkaszárnyákat kicsit későbbről, szocreál nagyáruházat, és akkor még nem is ejtettünk szót az István téri piacról.

false

Persze a "jövő" is képviselteti magát, nézzék csak meg, milyen kafa díszburkolatot kapott a városházát a piactól elválasztó placc, ahová pár év múlva úgy eszi be magát a lángos és savanyú káposzta szaga, hogy az akkori járókelőknek fel sem fog tűnni.

De azért mégse gondoljuk, hogy errefelé csak a retró lila árnya kísért. Az 1927-ben épült ún. Cyklop-házban, amelynek sarki (István út-István tér) üzlethelyiségében 84 éven át hentesüzlet működött, olyan létesítmény nyílt nemrégiben, amit inkább a Ráday utcába tippelnénk.

A Központ bisztró nem klasszikus étterem, inkább afféle kávézó, ahol enni is lehet, viszont az a kevés, amit az étlapon látunk, igen vonzó. Sajnos a hűs eperleves citromfüves spárgával (790 Ft) nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, legfeljebb felhívja a figyelmet, hogy egyáltalán nem ördögtől való e kombináció. Csakhogy ahhoz több kellene a konzervspárgánál és a túlságosan sűrű, már-már a közérti szörpre emlékeztető édes levesnél.

Ilyen előzmények után kissé gyanakodva nyúlunk a thai bélszínsalátához (2250 Ft), de felesleges az aggodalom. Noha legfeljebb az egzotikus fűszerezés miatt mondhatnánk thainak, bánja a fene, hiszen a zöldek és a hús is egészen kitűnő! Ugyanezt mondhatjuk a bundás mangalicakarajról (2190 Ft) is, amit - ez külön öröm - krumplisalátával mérnek. Adhatnák bécsi szeletként is, de - ahogy a dalban mondják - a becsület ennél mégis többet ér. Meg aztán minek? A karaj felveszi a versenyt bármilyen borjúszelettel.

Nehezen kezdtük, a vége se jó, a desszert tömény, émelyítő massza, a tésztája meg egyszerűen száraz, mint a ligeti perec. Röviden: a krémes (790 Ft) rémes.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.