étel, hordó

Olíva bisztró – Székesfehérvár

  • ételhordó
  • 2016. május 5.

Ételhordó

Ötcsillagos saláta helybélieknek
false

Rend és tisztaság, tonnányi díszburkolat, terasz terasz hátán, barátságos kiszolgálás. Székesfehérvár belvárosa ugyanolyan klassz hely, mint a többi magyar megyeközpont, de miért merészkednénk a sétálóutcán túl? Mindenhol csak lakótelepeket látunk, esetleg ún. logisztikai központokat, amelyek egykor a magyar ipar dicsőségét hirdető gyárak voltak. Ez már egyáltalán nem olyan barátságos, csakhogy a többség nem műemlék házakban vagy sétálóutcákban lakik, és nem is jár turistáskodni saját belvárosába. Mindez azért érdekes, mert a fehérvári Olíva bisztró olyan környéken található, ahová nem nagyon járnak idegenek. Papíron talán Székesfehérvár belvárosának számít a Palotai út 58., de csak átlagos családi házak és négyemeletes házgyáriak színesítik a környezetet. Egy közepes méretű szupermarket az igazodási pont, mögötte áll a vendéglátóhely, egykor talán orvosi rendelő vagy ügyfélszolgálati iroda lehetett, mert még így, kicsinosítva, olajzöldre festve is az ugrik be elsőnek. De itt abba is hagyhatjuk a retrózást, hiszen egyértelmű, hogy az Olíva imázsát, arculatát kitalálták, utána tisztességesen berendezték és dekorálták, ami egy szimpla „faloda” esetében teljesen felesleges lett volna. Így viszont simán át lehetne hordani az egészet nemhogy Fehérvár belvárosába, de Pestre, a Liszt Ferenc térre is.

Noha az étlapon elsősorban a pizzák és a burgerek játszanak, találhatunk itt „rendes” ételeket is, a névhez illően főleg olaszos dolgokat. A bazsalikomos paradicsomleves (570 Ft) sűrű, akár egy főzelék, ami a kisebbik baj. Sokkal nagyobb, hogy a bazsalikom helyett szinte kizárólag a hagymát érezni, de olyan intenzitással, ami még a rászórt sajtot is elnyomja. Az erdeigomba-leves rozmaringgal (570 Ft) már sokkal jobb, és nemcsak azért, mert kevésbé sűrű, és van benne rozmaring.

A hazai gyakorlattól eltérően a scampi spagettin (1890 Ft) nemcsak mutatóban van egy darab rákocska. Rendesen telepakolták a tésztát, és a fokhagymás szósz is jót tett neki. Jól sikerült a csirkemell caprese bivalymozzarellával és pestóval is (1750 Ft) – a saláta magában is ötcsillagos, de azért örvendetes, hogy a csirkét is tisztességesen elkészítették. Egyedül a pestóval volt bajunk, mintha kihagyták volna belőle az ízeket.

Az olaszozás ellensúlyozására somlói galuskával (650 Ft) zárunk, ami ugyan hozza az átlagot, azonban teljesen lenullázza azt a könnyedséget, amit a paradicsomlevest leszámítva addig éreztünk.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.