étel, hordó

Paulaner sörház

  • ételhordó
  • 2017. június 4.

Ételhordó

A sok budapesti pláza között a MOM Park a legszomorúbb, ha arra gondolunk, hogy egy világhírű gyár főépületét takarították el a kedvéért, ráadásul még a nevét (Magyar Optikai Művek) is ellopták. Azért kívánkozik ez ide, mert bármiben lefogadnánk, hogy az idejárók javának – legalábbis a 40 alattiaknak – lövése sincs arról, hogy mit takar a névadó három betű.

Jó, akkor kezdjük újra az egészet: a sok budapesti pláza között a MOM Park az egyik legmenőbb. Itt nincs akkora népvándorlás, nagyobbak az üzletek, és kevesebb a népbüfé. Legismertebb éttermi egysége, a Paulaner pedig rászolgált a sörház elnevezésre. Olyan nagy, hogy ha kihordanák az asztalokat, simán tarthatnának itt magyar bajnoki focimeccset, közönséggel együtt is. Jó oka van ennek: hétköznap, ebédidőben alig találunk asztalt, bár valószínű, hogy ez a menüztetésnek is köszönhető.

Az asztaloktól a legapróbb fali díszig minden berendezési tárgy a müncheni példaképeket idézi, ezért is különös, hogy az étlapon az elvárt bajor, illetve jellegzetesen hazai fogások mellett olyan orosz dolgok is vannak, mint a borscs (1490 Ft), a pelmenyi (1890 Ft) és a Napóleon torta (1090 Ft).

Láthatóan zavarban voltak az előétel mennyiségével. A grillezett kecskesajt fenyőmagos sült céklával, balzsamos édesköménnyel (2990 Ft) túl sok ahhoz, hogy csak felkorbácsolja az étvágyat, főételnek viszont kevés. Az biztos, hogy igyekeztek, mégis olyan semmilyen lett szegény. A marhahúslevest (1290 Ft) átlagosnak mondanánk, átlagon felüli hússal, kár, hogy májgombóccal kértük. A legnagyobb élvezetet a nürnbergi kolbászkák (2290 Ft) jelenthetnék. A hat „babywurst” tökéletes, ahogy az édeskés mustár és a szúrós torma is. A párolt káposzta sajnos jellegtelen, viszont a bajor perec (390 Ft) százszor jobb, mint bármilyen kenyér. A szilvalekváros, mákos gőzgombóc (1590 Ft) is nagyszerű lenne, ha a lekvárral kevesebbet spórolnának.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.