étel, hordó

Paulaner sörház

  • ételhordó
  • 2017. június 4.

Ételhordó

A sok budapesti pláza között a MOM Park a legszomorúbb, ha arra gondolunk, hogy egy világhírű gyár főépületét takarították el a kedvéért, ráadásul még a nevét (Magyar Optikai Művek) is ellopták. Azért kívánkozik ez ide, mert bármiben lefogadnánk, hogy az idejárók javának – legalábbis a 40 alattiaknak – lövése sincs arról, hogy mit takar a névadó három betű.

Jó, akkor kezdjük újra az egészet: a sok budapesti pláza között a MOM Park az egyik legmenőbb. Itt nincs akkora népvándorlás, nagyobbak az üzletek, és kevesebb a népbüfé. Legismertebb éttermi egysége, a Paulaner pedig rászolgált a sörház elnevezésre. Olyan nagy, hogy ha kihordanák az asztalokat, simán tarthatnának itt magyar bajnoki focimeccset, közönséggel együtt is. Jó oka van ennek: hétköznap, ebédidőben alig találunk asztalt, bár valószínű, hogy ez a menüztetésnek is köszönhető.

Az asztaloktól a legapróbb fali díszig minden berendezési tárgy a müncheni példaképeket idézi, ezért is különös, hogy az étlapon az elvárt bajor, illetve jellegzetesen hazai fogások mellett olyan orosz dolgok is vannak, mint a borscs (1490 Ft), a pelmenyi (1890 Ft) és a Napóleon torta (1090 Ft).

Láthatóan zavarban voltak az előétel mennyiségével. A grillezett kecskesajt fenyőmagos sült céklával, balzsamos édesköménnyel (2990 Ft) túl sok ahhoz, hogy csak felkorbácsolja az étvágyat, főételnek viszont kevés. Az biztos, hogy igyekeztek, mégis olyan semmilyen lett szegény. A marhahúslevest (1290 Ft) átlagosnak mondanánk, átlagon felüli hússal, kár, hogy májgombóccal kértük. A legnagyobb élvezetet a nürnbergi kolbászkák (2290 Ft) jelenthetnék. A hat „babywurst” tökéletes, ahogy az édeskés mustár és a szúrós torma is. A párolt káposzta sajnos jellegtelen, viszont a bajor perec (390 Ft) százszor jobb, mint bármilyen kenyér. A szilvalekváros, mákos gőzgombóc (1590 Ft) is nagyszerű lenne, ha a lekvárral kevesebbet spórolnának.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.