„A reggelitől az ebéden át a vacsoráig, az intim találkozóktól az üzleti tárgyalásokig mindenki jól érezheti magát nálunk. Igyekszünk megragadni az értéket, ami az emberi kapcsolatokban rejlik, és lehetőséget adni a tehetségnek, hogy felfedhesse magát.” Az idézet a szentendrei Silhouette kávéház beharangozójából való, tegye fel a kezét, aki előtt nem valamiféle bohémtanya jelenik meg, lumpoló képzőművészek sokaságával. Pláne, ha még azt is tudja, hogy a magát „art kiállítóhelyként” is pozicionáló létesítmény az ún. régi művésztelep szomszédságában áll, annak a szoborparknak a közepén, ahol Kerényi Jenő (1908–1975) nagyméretű műveit állították fel.
| ||
Noha a mester legismertebb alkotása, Osztapenko kapitány egy másik szoborparkban tekinthető meg, ne gondoljon senki szocreál ámokfutásra: a hatvanas, hetvenes évek köszönnek vissza kőbe faragva, bronzba öntve, mi több, a Silhouette pavilonja régebben kiállítóteremként működött.
Ennek ellenére kevés szomorúbb helyszínen jártunk idén, pedig elhihetik, eddig sem Disneyland volt a mérce. Kedden kora délután a környék olyan kihalt, mintha épp légiriadó lenne, ráadásul a legtöbb bolton, épületen „eladó, kiadó” táblát látni. A Silhouette-ben sem jobb a helyzet. Mindössze három vendég, ketten kávéznak, a harmadik a tévét bámulja.
Hamar kiderül, hogy napi menü nincs, leves meg soha nem volt. A szendvicseket, reggeliket leszámítva összesen négyféle ételből (csirkemell, illetve -szárny, rántott borda, libamáj) és háromféle köretből (rizs, krumpli, saláta) választhatunk. A legizgalmasabbnak természetesen a libamáj tűnik, amit „pirított pecsenyeként” jellemeznek. Kissé gyanús az 1490 forintos fogyasztói ár. Azon már csak mosolyogni tudunk, hogy a roppant kedves felszolgáló hölgy kérésünkre, azt válaszolja, hogy „mindjárt megkérdezem”, majd elsétál a tévét néző úrhoz, aki – némi sugdolózás után – a kulisszák mögé siet. Kérünk egy csirkeszárnyat (750 Ft) is meg rizst, salátát (mindkettő 440 Ft).
Kezdjük az utóbbival. A paprikás-hagymás-fejes salátát megbolondították ugyan némi reszelt sajttal is, de sokkal jobb hír, hogy úgy tűnik, frissebb nem is lehetne, nem beszélve arról, hogy máshol kétszer ennyit is elkérnének valami vacak növényi eredetű termékért. Ami az alapot illeti, a csirkeszárny is teljesen rendben van: átsült, ropogós, de a vállalt csípős fűszerezés nem jött össze. Azt pedig főleg a nagyétkűeknek jeleznénk, hogy a beígért hét darab valóban annyi, csak éppen félszárnyak.
De itt is van a libamáj, és nem hiszünk a szemünknek. Egy olyan klasszikus, hagymás pirított máj érkezik, ráadásul a klasszikus kavicsos állagú rizskörettel, hogy erre még az egykori Boráros téri önkiszolgáló étterem (a „Lordok Háza”) konyhafőnöke is elégedetten csettintene, bár ő minden bizonnyal elsózta volna a cuccot. Itt fordítva igaz, nekünk kell a sótartó után nyúlnunk, hogy legalább valami íze legyen a roppant érdekes, libamájnak nevezett ételnek.
Desszertnek mákos gombócot (750 Ft) kérünk. A (gyorsfagyasztott) knédlire emlékeztető „tésztát” megszórták mákkal, belül meg nyelvégetően forró szilvalekvár lapul. Nem lepődnénk meg, ha a legközelebbi közért mirelitpultjában valami hasonlóra bukkannánk fagyos állapotban, valami jegesmedvés zacskóba csomagolva.
