„Sok helyen jártunk már, de a legmerészebb rémálmunkban sem hittük volna, hogy a Déliből negyedóra alatt a 20. század közepére lehet visszaugrani. Amikor leszállunk a vonatról, ezek jutnak az eszünkbe: szükségállapot, kijárási tilalom, légiriadó.” Pár évvel ezelőtt írtuk e sorokat (A híd túl messze van, Magyar Narancs, 2012. február 16.) a hárosi vasútállomásról, ami ráadásul nem a Csepel-szigeti Hároson, hanem Budafokon van. Valaha, a vonathoz igazodva, komp közlekedett a túlpartra, de arra csak az idősek emlékezhetnek. Azért van itt mementó, nem is akármilyen! Az egykori kikötőnél, Kompház néven – idényjelleggel – működik egy olyan halas hely, amit sokan szentélyként, de minimum legendaként emlegetnek. De az a bizonyos idény egyelőre várat magára. Mégsem kell elkeseredni, a Kompház közvetlen szomszédságában egy teljesen oda nem illő, ám hasonló profilú létesítmény működik, a neve: Vasmacska terasz.
| ||
Ha körös-körül a múlt árnyéka kísért, akkor ez a pár száz négyzetméter a jövő. A terasz az ún. Tomos dokk része, amiről gazdái ezt írták: „Az álmunk egy olyan kikötő megépítése volt, ahol nemcsak kisebb jachtok vagy nagy nemzetközi hajók tudnak kikötni, hanem egyben közösségi térként is szolgál: a Duna-partra látogató budafoki család éppen úgy jól tudja itt érezni magát, mint az erre vetődő biciklista vagy a megbeszélésnek nyugodt helyszínt kereső üzletember.”
Tény, hogy a kaput átlépve valóban egy teljesen más világ tárul elénk. Alig hiszünk a szemünknek, hiszen az előbb még tényleg egy olyan zónában jártunk, ahol sztalker nélkül nem ajánlatos mászkálni.
Itt is halban utaznak, ami elnézve az előttünk hömpölygő zavaros Dunát, még nem jelent semmit. Az viszont mindent elmond, hogy az előételként rendelt halcsipsz, hivatalosan aquadella apróhal (1090 Ft) olyan, hogy egy tengerparti lagziban sem készíthették volna jobban. Alig olajos, kellemesen ízesített, ropogós, mégsem száraz, szóval ahogy a nagykönyvben meg van írva… Ha felidézzük a kevés hazai kalandot, amikor hasonlót próbáltak eladni (ránk sózni), akkora fölénnyel nyernek a Vasmacska falatkái, hogy arra nincsenek szavak. A harcsahalászlé-csésze (990 Ft) ehhez képest visszalépés, de még mindig több hajóhosszal veri az átlagot. Ami viszont a pisztrángot (65 Ft/dkg – 1885 Ft) illeti, megint nincs helye kukacoskodásnak. Akár a kishalaknál, itt sincs semmiféle felesleges lépés, olaj, só stb., sőt, még a mellé adott krumplipüré sem veszi el a kedvünket. Ha azt mondjuk, ennél jobb pisztrángot még nem ettünk az idén, még nem mondtunk semmit. Ha azt mondjuk, ilyen jó pisztrángot Magyarországon még nem ettünk, akkor meg nagyképűnek gondolnak. Úgyhogy nem szólunk egy szót sem. (Pedig a végén ettünk egy kitűnő vargabélest is 580-ért.)
Legyen elég, hogy Dél-Buda igazán csattanós választ adott arra a kuplerájra, amivé pár év alatt a Római-part változott. Reméljük, hogy minél később válik hasonló népszórakoztató központtá ez a partszakasz, mert annyi szent, hogy ez a viszonylagos nyugalom – sajnos – nem fog örökké tartani.
