Tanti

  • ételhordó
  • 2016. április 1.

Ételhordó

Michelin-csillag festékszaggal

Bevásárlóközpontnak mondják, de az Apor Vilmos téri Hegyvidék nem olyan pláza, ahol hemzsegnének a csellengő fiatalok, a hétvégi programot mozizással, gyorsbüfézéssel elintéző családok. Azt beszélik, hogy ide az elit jár, ennél is szomorúbb, hogy ez az állítás több-kevésbé elfogadott. Mert milyen ország az, ahol az elit bevásárlóközpontba jár? Pontosabban, milyen elit lehet az?

Sokkal érdekesebb, hogy tavaly óta olyan világraszóló nevezetesség van itt, amit nem szabad kihagyni. Egy étteremről van szó, amit úgy dobtak meg a Michelin-csillaggal, hogy még érezni lehetett a nyitás utáni festékszagot. A földszinten lévő Tanti helyén előtte egy Bruno és Bruno névre hallgató egység működött, vélhetően jó konyhával és rossz marketinggel. Addig ugyanis hírét sem hallottuk, míg azt nem írták (a Tantiról), „Brúnóékkal összehasonlítva enyhe fanyalgás vesz erőt az emberen”. Mondanunk sem kell, hogy e kritika közvetlenül a csillagköszörűs érkezése előtt történt, azóta viszont a harsonák zúgnak.

false

A kivételesen ínyenc helyek szokásos módján itt is két műszakos a szolgáltatás, ebéd (12–15 óra) és vacsora más étlappal, árakkal. A háromfogásos déli menüt 4500-ért (két fogással 3700-ért) kínálják, kétféle elő-, három főételből és megint két desszert közül választhatunk. A kiszolgálás első osztályú. A St. Albarynak nevezett karfiolos mogyorós előétel művészi kivitelű, az alapanyagok nagyon passzolnak egymáshoz. Ugyanilyen rendhagyó, ám egyáltalán nem bizarr a távol-keleti wonton (tésztapárna) a petrezselyem veloutéban (krémleves), bár ebből olyan nagyszerű csendéletet nem festhetne az ihletett művész, mint az előzőből. A halgaluskát szó szerint kell érteni. (A hal a galuska…) Ettől válik érdekessé, félúton a ragu meg a krém között, ám inkább elő­étel, mint főfogás. A céklás, krumplis kacsa viszont kétségtelenül főétel (természetesen nem a mennyiség miatt). Kár, hogy sósnak érezzük húst, s ehhez képest ízetlen a krumpli. Ráadásul a cékla mindent elnyom. A desszert, a sóskás-joghurtos pohárkrém zabpehellyel nagyon finom, de a sóskát nem érezzük benne. A legnagyobb meglepetés a kapros túrós palacsinta, pedig nincs agyonvariálva, nem is tettek hozzá semmi különlegeset. Sejtelmünk sincs, mi lehet a titka. Talán csak annyi, hogy valódi alapanyagokból, rendesen elkészítették.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.